Új logisztikai park épül Biatorbágyon

Több ütemben, összesen 8,5 milliárd forintból logisztikai park épül Biatorbágyon - közölte a Defactoring Zrt. az MTI-vel csütörtökön.

Új logisztikai park épül Biatorbágyon

A beruházó cég 2028-ra ígéri a 21 ezer négyzetméteres LogiCube Park befejezését, de az első, novemberben induló, 1 milliárd forintos ütem 2022 végére megvalósulhat. Az 55 ezer négyzetméternyi területen megvalósuló beruházással bérelhető, korszerű raktár- és irodaépületeket hoz létre - írták.
    
A beruházó a megközelíthetőség, a jó közlekedési feltételek miatt is számít az ügyfelek érdeklődésére. Bérlőként elsősorban kis- és közepes vállalkozásokra számítanak. A logisztikai parkból elhelyezkedésének köszönhetően mind a főváros, mind az M0/M1/M7 autópályák könnyen és gyorsan elérhetők, emellett a park a közelben levő vasútállomás és buszmegálló révén tömegközlekedéssel is megközelíthető - tették hozzá.
    
A közlemény szerint a családi tulajdonban lévő Defactoring Pénzügyi Szolgáltató Zrt. főképp banki követelések vásárlására és kezelésére jött létre 1994-ben. Jelenleg több budapesti irodaház fejlesztésén is dolgozik tulajdonosként. Nyilvános beszámolója szerint a cég 2019-ben csaknem 470 millió forintos, 2020-ban több mint 587 millió forintos adózott eredménnyel zárt.  

A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta - derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
2025. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Megújul a fonyódi kikötő

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését, a majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak - közölte a MA-HARD Kft. az MTI-vel.
2025. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását - közölte az adóhatóság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás:

Solana árfolyam előrejelzés, fontos XRP ETF fejlemény, és a legjobb mémcoin 2025-re 100-szoros hozampotenciállal

A kriptopiac pezseg, ahogy a befektetők figyelik a legfrissebb Solana árfolyam-előrejelzéseket, valamint az XRP ETF körüli új fejleményeket. A SOL komoly emelkedést mutat a hálózati frissítése után, miközben az intézményi figyelem egyre inkább az XRP felé irányul az ETF-várakozások miatt. A kereskedők most azt mérlegelik, hol lehet a következő 100-szoros lehetőség.
2025. 09. 13. 23:00
Megosztás:

Duna House: Budapesten nőtt az első lakást vásárlók aránya

Augusztusban az ingatlanpiacot az Otthon Start Program hatásai határozták meg, mely a lakáspiacon évek óta nem tapasztalt élénkülést eredményezett - derült ki a Duna House pénteken kiadott legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. A barométer adatai szerint a fiatal vásárlók előretörése különösen Budapesten szembetűnő: egy év alatt 23 százalékról 36 százalékra ugrott az első lakást vásárlók aránya, a trend összhangban van a program céljaival, amelyek az otthonteremtést ösztönzik.
2025. 09. 13. 22:00
Megosztás:

FLOKI, PEPE, BONK, SHIB és LBRETT: Szakértők szerint ez az egy mémcoin érheti el a 100-szoros nyereséget ebben a ciklusban

Nem minden mémcoin egyforma. Néhány pillanatok alatt berobban, majd eltűnik. Mások átvészelik a medvepiacot, és akkor emelkednek, amikor senki sem figyel. És van az a ritka néhány, amelyben a narratíva, az időzítés és a lendület éppen megfelelő elegyben van jelen ahhoz, hogy valóra váltsa a kriptos álmokat.
2025. 09. 13. 21:00
Megosztás:

Rétvári Bence: új funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció

A vastagbélszűrésre szóló meghívó is megjelenik mostantól az EgészségAblak applikációban - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára péF
2025. 09. 13. 20:00
Megosztás: