Újabb fejlesztés az Allianz utasbiztosításaiban: differenciált és megduplázott automatikus térítés

Az Allianz két évvel ezelőtt vezette be az automatikus térítést utasbiztosításainál, amely légi járatok késése, törlése vagy útvonalának módosítása esetén jelenthet gyors kompenzációt az ügyfeleknek.

Újabb fejlesztés az Allianz utasbiztosításaiban: differenciált és megduplázott automatikus térítés

Idén májustól a kifizetett összeg a duplájára nőhet, ami a választott utasbiztosítási csomagtól és a késés mértékétől függően, a külföldről induló járatok esetében maximum 40 000 forintot jelent. A blokklánc-technológia és az okosszerződések együttes alkalmazásával ez az innovatív szolgáltatás automatizálja, felgyorsítja és az ügyfél számára egyszerűvé teszi a kártérítési folyamatot, miközben egy új fejlesztés révén már képes figyelni az indulási repteret, és aszerint differenciálja az automatikus térítési összegeket.

2024 nyara nehéz időszakot jelentett az európai légi közlekedés és az utasok számára. Az összes járat közel 40 százaléka – néhány percestől akár több óráig terjedően – késett, vagy teljesen törölték, ami 112 millió utas terveit nehezítette meg. Ezek a számok jóval magasabbak, mint a világjárvány előtti években, amikor átlagosan a járatok 27 százaléka[1] késett.

A repülős utat választókra nehezedő bizonytalanságra igyekszik megoldást adni az Allianz utasbiztosítása az ingyenesen igényelhető automatikus térítéssel. Bencsik Tamás, az Allianz Hungária Zrt. Személybiztosítási igazgatóságának vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy az ügyfeleknek ma egyértelműen gyorsabb kárigényrendezésre és bővített szolgáltatásokra van igényük.

„Az automatizálással és a valós idejű adatok felhasználásával gyors pénzügyi segítséget tudunk adni. A bankszámlára utalt kompenzáció ugyanis fedezheti az étkezés és egyéb alapvető szükségletek költségeit, amíg az utas a repülőtéren várakozik, mert például késik a járata.

Az automatikus kifizetés egy ingyenesen igényelhető plusz szolgáltatásunk, amely az utasok számára kényelmet és biztonságot jelent, és nagyobb értékkel ruházza fel az utasbiztosítási kötvényüket” – fogalmaz Bencsik Tamás.

A blokkláncon alapuló és okosszerződéseket alkalmazó technológia nem csupán valós időben követi nyomon a repüléseket és automatikusan indítja a kompenzáció kifizetését, de az új fejlesztés révén már figyeli is a kiindulási repteret. A kifizetésig tartó teljes folyamat automatikus, gyors, biztonságos, és nem igényel manuális teendőt.

Az Insurwiz által biztosított technológia az Allianznál történt bevezetése óta mintegy 10 ezer különböző útvonalon közlekedő légi járatot követett valós időben – ilyen sokféle útvonalon repültek az Allianz által biztosított utasok az elmúlt két évben.

Az Insurwiz Technology Kft. ügyvezető igazgatója, Ferenczi Ádám így fogalmazott: „Az Insurwiznél abban hiszünk, hogy egy biztosítás megkötésének és a kártérítésnek épp olyan egyszerűnek és automatikusnak kell lennie, mint online pizzát rendelni – gyors, kényelmes, felesleges kattintások nélkül. Megoldásunk révén a segítség már azelőtt úton van, hogy az ügyfélnek egyáltalán eszébe jutna igényelni.”

Egyszerű igénylés, gyors kifizetés

Az Insurwizzel közösen kialakított megoldás révén az Allianz utasbiztosításai mellé az ügyfeleknek a biztosítás megkötésekor csupán a légi járat számát, annak indulását és a bankszámlaszámot kell megadni – semmilyen további dokumentumot nem szükséges benyújtani, az utazó ügyfeleknek nincs egyéb teendője.

Ez azt jelenti, hogy már nem kell bejelenteni a biztosító felé, ha a járat késik, a megadottól eltérő repülőtérre száll le útvonal-módosítás miatt, esetleg törlik  – a nyomon követés valós idejű, automatizált, ahogy a kifizetés is.

Az automatikus kifizetés mértéke a Platina csomagnál 40 000 Ft minden biztosított utas számára, amennyiben a külföldről Magyarországra tartó járatukat törlik, útvonalát módosítják vagy legalább 3 órát késik az érkezése. A Magyarországról induló járatok késése esetén a térítés felső határa 20.000 Ft. Az Allianz a légi járat eredetileg tervezett érkezési időpontjától számított 24 órán belül vállalja a kifizetést, de a gyakorlatban ez általában 2-3 óra alatt megtörténik.

Fontos tudnivaló, hogy ez a kényelmi szolgáltatás akkor érhető el, ha az indulás előtt legalább két nappal megkötjük az utasbiztosítást, szerződéskötéskor megadjuk az automatikus kifizetéshez szükséges adatokat, valamint az utazásunkhoz a biztosítás díját bankkártyával fizetjük ki. Így a blokklánc alapú szolgáltatásnak köszönhetően automatikusan, kárbejelentés nélkül érkezhet meg a szerződés szerinti szolgáltatási összeg. Ha azonban szerződéskötéskor nem volt lehetőség az automatikus szolgáltatás választására, a repülőút során történt biztosítási eseményre vonatkozó szolgáltatási igényünket érdemes bejelenteni a biztosítónak.


A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás: