Az Allianz a világ első számú biztosítási márkája, először került a 30 legjobb globális márka közé

Az Allianz 2024-ben újra feljebb lépett a világ legerősebb márkáit felsorakoztató listán, amit erős munkáltatói értékajánlatának, a fenntarthatóságon és a társadalmi vezető szerepvállaláson keresztül történő bizalomépítés iránti elkötelezettségének, valamint a sportban való élvonalbeli partnerségeknek köszönhet. Az Allianz idén először került be a világ 30 legértékesebb márkája közé, két helyet javítva a 29. helyet szerezte meg az Interbrand Best Global Brands rangsorában.

Az Allianz a világ első számú biztosítási márkája, először került a 30 legjobb globális márka közé

A 125 millió ügyféllel és 157 000 alkalmazottal rendelkező globális biztosítót hatodik egymást követő alkalommal választották a legértékesebb pénzügyi szolgáltatási márkának. Márkaértéke az előző évi 20,85 milliárd dollárról 23,5 milliárd dollárra nőtt, így 7 százalékkal meghaladta a pénzügyi szolgáltatási szektor átlagos növekedését.

Ezen felül, az Allianz erős munkáltatói márkája miatt is elismerést kapott, a 7. helyet szerezte meg a Fortune 100 Legjobb Munkahelyek® rangsorában (Work for the For®). Rugalmas munkamodellje, széleskörű juttatásai, fejlődési lehetőségei, valamint a sokszínűség és befogadás iránti elkötelezettsége vonzóvá teszi az Allianzot a munkavállalók és a jelöltek számára. Világszerte 52 Allianz szervezet kapott minősítést, és 16 szerepel nemzeti szinten a legjobb munkahelyek listáin, köztük az Allianz Hungária is.

„Márkánk ereje tükrözi azt az alapvető értéket, amelyet vállalatunk és munkatársaink nyújtanak: bizalmat ébresztünk a jövőbe azáltal, hogy biztonságot és nyugalmat nyújtunk ügyfeleinknek világszerte. Legyen szó olyan globális sportesemények biztosításáról, mint a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok, vagy a katasztrofális árvízkárokat követően a lakástulajdonosok támogatásáról, az Allianz megvédi és biztosítja azt, amit az emberek a leginkább értékelnek” – mondta Oliver Bäte, az Allianz SE vezérigazgatója.

Allianz márkaígéretének középpontjában az ügyfelek és alkalmazottak jövőjének biztosítása iránti elkötelezettség áll. Az éghajlatváltozás növekvő hatása miatt az Allianz az ügyfelek támogatására összpontosít, és arra, hogy a biztosítók szerepét erősítse a társadalmi kihívások kezelése terén. Az Allianzot széles körben a fenntarthatóság egyik globális élharcosának tekintik, ambiciózus és mérhető nettó zéró kibocsátásra való átállási tervvel rendelkezik saját vagyon- és felelősségbiztosítási és befektetési portfólióinak dekarbonizálására. Elkötelezettségüket az Allianz olyan társadalmi kezdeményezései is bizonyítják, mint például a 2024 júniusában Németországban és 2024 szeptemberében Közép-Európában bekövetkezett áradások által sújtott közösségek számára a humanitárius segítségnyújtás és helyszíni támogatás, valamint a „Humanity Insured” nemzetközi non-profit szervezet alapító partnereként betöltött szerepe, amelynek célja, hogy emberek milliárdjai számára biztosítsa az éghajlatváltozással szembeni ellenállóképességet.

A 2024-es év legikonikusabb pillanata az Allianz számára, és egyben a márka eddigi legértékesebb marketingeszköze kétségkívül a párizsi olimpiai játékok voltak, ami az olimpiai és paralimpiai mozgalom kizárólagos biztosítási partnereként az Allianz megoldások széles skáláját nyújtotta a szervezők, a szurkolók és a sportolók számára.

„Az a küldetésünk, hogy megbízható partnerként védelmet nyújtsunk ügyfeleinknek, segítsük őket a váratlanra való felkészülésben, és lehetővé tegyük számukra, hogy nyugodtan élvezhessék az élet minden pillanatát. Ezek az értékek tették lehetővé, hogy az olimpiai és paralimpiai mozgalom világszintű biztosítási partnere, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság partnere legyünk. Minden nap azon dolgozunk, hogy ügyfeleink visszajelzései alapján olyan termékeket és megoldásokat kínáljunk, amelyek maximális ügyfélélményt biztosítanak és erősítik a belénk vetett bizalmat. Az Interbrands listáján elért helyezésünk, valamint a márkaértékünk tovább erősödése a bizonyíték, hogy jó úton járunk” – mondta el Cséky Tímea, az Allianz Hungária Zrt. marketing- és vállalati kommunikációs vezetője.

Elindult a lakásbiztosítási kampány: egy hónapig költségmentesen válthatunk

Március elsejével kezdetét vette a lakásbiztosítási kampány. Ez alatt az idő alatt egészen március 31-ig a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek szabadon felmondhatják vagy módosíthatják meglévő szerződésüket, illetve újat köthetnek. A kampány célja, hogy az ügyfelek jobb és/vagy kedvezőbb díjazású lakásbiztosításra tegyenek szert – ahhoz azonban, hogy ez tényleg így legyen, a Bank360 összeszedett néhány szabályt, melyeket érdemes betartani.
2026. 03. 01. 18:00
Megosztás:

2 vezető kriptovaluta, amit 100 dollárból is megvehetsz most

A kriptopiac gyengén kezdte az évet: a legtöbb nagy név kétszámjegyű mínuszban jár. A digitális eszközök – szemben a részvényekkel vagy kötvényekkel – nem kötődnek közvetlenül vállalati eredményekhez vagy cash flow-hoz, ezért az esések pontos okát nehezebb meghatározni. Sok elemző szerint ez egyszerűen a szektor jól ismert boom–bust ciklusának része.
2026. 03. 01. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat - tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 16:00
Megosztás:

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás: