Újabb szankciókat fogalmazott meg Oroszországgal szemben az EU

Az Európai Unióban megfogalmazódott egy közös döntés egy újabb, Oroszországgal szembeni szankciós csomag elfogadásáról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán vasárnap este.

Újabb szankciókat fogalmazott meg Oroszországgal szemben az EU

Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek rendkívüli online értekezletét követően a közösségi oldalán közzétett videójában kiemelte: a szomszédban egyre súlyosabb háború zajlik, ami rossz hír Magyarország számára. Mi békét akarunk, és azt, hogy a háború minél hamarabb véget érjen - hangsúlyozta. Hozzátette: Magyarországnak az uniós egység fenntartása mellett az is fontos, hogy az ország energiaellátásának biztonsága garantált legyen.

A tárcavezető a szankciók között említette, hogy az EU lezárja a légterét az orosz repülőgépek előtt, korlátozásokat vezetnek be Oroszország központi bankjával szemben, és az EU aktiválja az úgynevezett európai békekeretet. Utóbbi azt jelenti, hogy az EU tud fegyvereket szállítani Ukrajnának - magyarázta Szijjártó Péter. Azonban kiemelte: nemzeti, kétoldalú alapon Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnába, nem küld katonákat sem. Bár korábban voltak ilyen baloldali javaslatok, ezeket a kormány határozottan és kategorikusan elutasította - fogalmazott.

A kormány legfontosabb feladata, hogy megvédje Magyarországot és a magyar emberek biztonságát, és megakadályozzák azt, hogy az ország belekeveredjen a háborús konfliktusba - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország komoly humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának. Ennek érdekében biztosította Viktor Mikita kárpátaljai kormányzót arról, hogy a továbbiakban is számíthatnak Magyarországra üzemanyag- és élelmiszer szállításban. Úgy fogalmazott: a harcok súlyosak és az orosz elnök a nukleáris elrettentéssel kapcsolatban is fontos döntést hozott. Amikor így eszkalálódik a helyzet, még inkább megnő a béketárgyalások jelentősége, ezért a kormány megismételte Budapest felajánlását a találkozó helyszínéül - mondta Szijjártó Péter.

A médiában olasz katonák Magyarországra érkezéséről szóló hírekre reagálva közölte: Magyarország a NATO tagjaként folyamatosan részt vesz nemzetközi katonai együttműködésekben. Még egy 2014-es walesi NATO-csúcstalálkozót követően vállalta Magyarország egy zászlóalj folyamatos fejlesztését, amely évek óta zajlik, és amelynek részei az olasz katonák is.

Megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál

Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 03. 16. 19:00
Megosztás:

A Hive Digital visszafogja svédországi Bitcoin-bányászatát és az AI-infrastruktúrára áll át

A kriptobányászat egyik ismert szereplője jelentős irányváltást hajt végre Európában. A kanadai Hive Digital Technologies bejelentette, hogy csökkenti Bitcoin-bányászati teljesítményét svédországi létesítményében, miközben erőforrásait egy gyorsan növekvő iparág, a mesterséges intelligencia infrastruktúrája felé csoportosítja át. A döntés hátterében szabályozási bizonytalanságok, adóviták és a technológiai piac gyors átalakulása áll.
2026. 03. 16. 18:30
Megosztás:

A pénzügyi tudatosság alapja: Hardver-tippek tőzsdézőknek

A tőzsdei világban a tudatosság nem ér véget a stop-loss szintek beállításánál vagy a <a href="https://takarekindex.hu/portfolio-jelentese/" target="_blank">portfólió</a> diverzifikálásánál. A sikeres kereskedés egyik legfontosabb, mégis gyakran alulértékelt pillére ugyanis a stabil technikai háttér. Hiába rendelkezünk kiváló stratégiával, ha a végrehajtás pillanatában a hardver lassúsága vagy egy váratlan rendszerhiba miatt elesünk a profittól. A pénzügyi tudatosság ezen a téren azt jelenti, hogy munkaeszközünkre nem pusztán kiadásként, hanem a profitot támogató infrastruktúraként tekintünk.
2026. 03. 16. 18:00
Megosztás:

A vending iparág találkozása a kriptóval: a BlockBen és a VendomatIQ digitális ökoszisztémát épít a vending iparág köré

Egy több mint tíz éve működő vending-automatákkal foglalkozó vállalat, a VendomatIQ, most egy új generációs üzleti modell bevezetése mellett döntött: a BlockBen tokenkibocsátási platformmal együttműködve digitális tokenökoszisztémát épít a hagyományos működése köré. A most kibocsátásra kerülő token segítségével elindítanak egy olyan üzleti modellt a közeljövőben, ami a közösségépítési funkció mellett lehetőséget biztosít a kisebb tőkével rendelkezők számára, hogy részesülhessenek az automatás iparág növekedéséből a kibocsátó automataüzemeltetési franchise rendszeréhez hasonlóan.
2026. 03. 16. 17:30
Megosztás:

Az OECD országaiban 5 százalékon stagnált a munkanélküliség januárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a decemberivel - áll a szervezet honlapján. A ráta 2022 áprilisa óta gyakorlatilag alig mozdult el az 5 százaléktól.
2026. 03. 16. 17:00
Megosztás:

Szlovénia mégsem szabadítja fel stratégiai olajtartalékait

A szlovén kormány egyelőre felfüggesztette stratégiai olajtartalékainak tervezett felszabadítását, mert a jelenlegi készletek elegendőek - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium hétfőn.
2026. 03. 16. 16:30
Megosztás:

Csábító kényelem a lakásodban: a macskapárna

Eszedbe jutott-e már valaha, hogyan tehetnéd otthonodat igazán otthonossá? A kényelem sokszor a kis részletekben rejlik. Egy vidám, puha kiegészítő, mint a macskapárna, melegséget hozhat a mindennapokba. Bár elsőre csupán egy dekorációs elemnek tűnhet, ezek a párnák többet nyújtanak. Egy hosszú nap után, mikor rápillantasz, mosolyt csal az arcodra a cicás mintája.
2026. 03. 16. 15:30
Megosztás:

A mai naptól igényelhetők a Demján Sándor Program megemelt keretösszegű EXIM-termékei

Az EXIM Magyarország március 16-tól megnyitja a kérelmek befogadását a Demján Sándor Programban elérhető, megemelt keretösszegű konstrukcióira. A vállalkozások hitelkérelmeiket a mai naptól a kereskedelmi bankokon keresztül nyújthatják be. A Program keretösszege a Kormány döntése értelmében a közelmúltban 900 milliárd forintra emelkedett, amit a vállalkozások erős finanszírozási igénye, valamint a kedvező feltételű források piaci szűkössége indokolt.
2026. 03. 16. 15:00
Megosztás:

Modern nappali kialakítása: ötletek és inspirációk

A nappali az otthon szívét-lelkét képezi, ahol összegyűlhetünk, pihenhetünk, de akár a nap egy részében munkára, tanulásra is szánhatjuk. A tér megtervezésekor számos tényezőt érdemes mérlegelni, amik mind hozzájárulnak az otthonos és funkcionális környezet megteremtéséhez. Hogyan lehet mindezt jól csinálni, és milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani?
2026. 03. 16. 14:30
Megosztás:

Reflektorfénybe kerülhetnek az elektromos autók – a 10% alatti kamatok is segíthetik a váltást

Az energiapiaci bizonytalanságok és az üzemanyagárak emelkedése időről időre ráirányítja a figyelmet az autózás teljes költségére és az alternatív hajtásokra. Bár ez önmagában ritkán indít el azonnali autóvásárlási hullámot, a kedvezőbb finanszírozási lehetőségek – például a 10% alatti kamattal elérhető személyi hitelek – élénkíthetik a keresletet a használt elektromos autók piacán is – foglalja össze a Használtautó.hu és money.hu legfrissebb közös elemzése.
2026. 03. 16. 14:00
Megosztás:

Az ön cége készen áll? 4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

Az indiai–európai szabadkereskedelmi megállapodáshoz hasonló jó hírek alkalmat adnak arra, hogy a hazai vállalkozások globális léptékben kezdjenek el gondolkodni. Azonban a valós piaci siker alapos szakmai előkészítést kíván. Akinek komoly szándéka van megjelenni a nemzetközi piacon, nem bízhatja magát a szerencsére. A szakértők szerint a külföldi terjeszkedés kulcsa a bizalom megteremtése.
2026. 03. 16. 13:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a jövőben az általa alapított digitális ügynökség építésére fókuszál. A Shopfully magyarországi operatív irányítását 2026. februártól Fekete János értékesítési igazgató veszi át.
2026. 03. 16. 13:00
Megosztás:

Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein

Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői Facebook-bejegyzéséből.
2026. 03. 16. 12:30
Megosztás:

Hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége. Akinek van Ügyfélkapu+ vagy a DÁP-regisztrációja, online már elérheti tervezetét az eSZJA-oldalon - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 03. 16. 12:00
Megosztás:

Melyik bank adja most a legnagyobb betéti kamatot a pénzedre?

Egyre több bank kínálatában érhetők el az inflációt jóval meghaladó betéti kamatok, miután több pénzintézet is kedvező irányba módosított a kondíciókon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt – teszi hozzá – rengeteg a lekötés nélkül álló, szabad számlapénz a lakosságnál.
2026. 03. 16. 11:30
Megosztás:

A Hormuzi-szoros válsága erősíti Kína zöld stratégiáját – bár az új ötéves terv nem vállal sok klímacélt

Kína a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, mégis a globális zöld átállás egyik fő motorja lett az olcsó napelemekkel, akkumulátorokkal és villanyautókkal. A 2026–2030-as új kínai ötéves terv folytatja a tiszta energiák gyors fejlesztését, de továbbra sem vállal egyértelmű kibocsátáscsökkentési célokat. A kínai klímastratégia így inkább iparpolitika, mint klasszikus klímavédelem – és a keleti óriás terveire az iráni háború okozta olajsokk idején különösen érdemes odafigyelni. A Másfélfok heti kitekintésében Bart István klímapolitikai szakértő elemez.
2026. 03. 16. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a hét elején?

Kína gazdasága erősebb alapokon kezdte az évet, mivel a feldolgozóipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom, és az infrastrukturális beruházások is meghaladták az elemzői várakozásokat, némi megnyugvást adva a döntéshozók számára, miközben az Egyesült Államok és Izrael Iránnal folytatott háborúja újabb bizonytalanságot hoz a növekedési kilátásokba. A SSEC viszont inkább a globális hangulatra reagált, így 0,3%-kal esett. A Hang Seng 1,4%-os pluszban volt. A Nikkei mindeközben kisebb mínuszban állt.
2026. 03. 16. 10:30
Megosztás:

Mindenhol csökkentek a kamatcsökkentési várakozások, 395-ös szintig gyengült a forint az euróval szemben

A kötvény- és devizapiacoknak sem hozott valódi megnyugvást Donald Trump múlt hétfői bejelentése, miszerint az USA elérte a céljait Iránban és vége a háborúnak. Miután folytatódtak az Irán ellen indított akciók és az iráni válaszcsapások a Hormuzi szorosban áthaladó tankerek és a Közel Kelet energiainfrastruktúrája ellen, ezért egyre valószínűbbnek tűnik, hogy jelentős és tartós kínálati sokk fenyegeti a világgazdaságot.
2026. 03. 16. 10:00
Megosztás:

A háborús fejleményeket figyelték a befektetők a múlt héten, a fokozódó eszkaláció miatt tovább emelkedett az olaj ára

A múlt hét egészében az iráni háború fejleményeire figyeltek a befektetők, mellyel kapcsolatban tovább növekedett a bizonytalanság: a hét elején Donald Trump azt nyilatkozta, hogy a háború kvázi véget ért és Amerika elérte céljait, majd ezt egy napon belül megcáfolta Pete Hegseth hadügyminiszter, aki jelezte, hogy az amerikai csapások intenzitásának erősödése várható. Ezt követően Irán hivatalosan is lezárta a Hormuzi-szorost, támadva az áthaladó tankerhajókat, Amerika pedig az Irán fennhatósága alá tartozó, olajkereskedelem szempontjából kiemelt fontosságú Kharg szigetet vette célba intenzív légicsapásokkal.
2026. 03. 16. 09:30
Megosztás:

Csökkenéssel zárta a múlt hetet az európai piac, a vártnál jelentősen gyengébb lett az eurózóna ipari teljesítménye

Az európai részvények pénteken tovább estek, ismét veszteséges hetet elkönyvelve, mivel a Közel-Keleten fokozódó konfliktus és az inflációs félelmek csökkentették a kockázati étvágyat. A páneurópai benchmark STOXX 600 0,5%-kal csökkent, illetve minden regionális index is gyengült. Szektorok szintjén az alapanyag szektor vezette az esést 3,3%-os mínusszal, de jelentős veszteséget könyvelhetett el a gazdaságilag érzékeny bankszektor, mely 1,2%-kal csökkent, olyan vállalatok negatív teljesítményének okán, mint a HSBC (-1,4%), az Intesa Sanpaolo (-1,4%), vagy a Standard Chartered (-3,2%).
2026. 03. 16. 09:00
Megosztás: