Újabb támogatás a kis és közepes sportegyesületeknek

A HISZEK Benned! Sport Program II. alprogramjának hatodik pályázati ütemében újabb 478 kis és közepes sportszervezet részesült támogatásban, összesen 300 millió forint értékben - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a szerdai sajtótájékoztatón.

Újabb támogatás a kis és közepes sportegyesületeknek

Szabó Tünde emlékeztetett arra, hogy a nagyon népszerű program 2016 óta működik az államtikárság, valamint a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) együttműködésével. Az államtitkár kifejtette: a Helyi Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti - rövidítve HISZEK - Benned! program általános céljai a szabadidős sportolók körének bővítése, az egészséges életmódra nevelés, valamint minél több fiatal bevonása az utánpótlássportba és a tehetséggondozásba az ország egész területén.
    
Szabó Tünde elmondta: a kiírás szerint az egyesületek minimum 500 ezer, maximum 4 millió forintra pályázhattak, de olyan nagy volt az igény, hogy egy-egy szervezetnek legfeljebb 2 millió forintot ítéltek oda. Az elbíráláshoz a SOSZ nyújtott szakmai segítséget. "Nehéz időszakot tudunk magunk mögött, amely megviselte a sportszervezeteket, ezért is volt fontos megerősíteni őket" - állapította meg az államtitkár.
    
Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke szerint a HISZEK Benned! egy nagyon sikeres program, amelyre rendkívül büszke, mert jó néhány meghatározó területen jelentős segítséget nyújt a magyar sportnak. A program legfőbb céljai között megemlítette, hogy a magyar vidéket is erősíti, továbbá széleskörű lehetőséget teremt a fiataloknak a sportolásra, hiszen a kis és közepes sportegyesületek összesen 85 szakágban jutottak támogatáshoz. Deutsch Tamás hozzátette: a II. alprogram hatodik ütemében összesen 755 sportszervezet nyújtott be pályázott, közülük 478 volt sikeres, és a sportegyesületek átlagosan 627 ezer forinthoz jutottak. A pénzösszeg szinte mindenre felhasználható, többek között edzői bérekre, juttatásokra, dologi kiadásokra, mint a sporteszközök vásárlása, sportlétesítmények bérlése, valamint a sportolók versenyeken, edzőtáborokban való részvétele. A támogatási időszak 2021. január elejétől december végéig tart.
    
Mint elhangzott, csak olyan sportszervezetek nyújthattak be pályázatot, amelyek még nem részesültek a Kiemelt Sportágfejlesztési Program (KSF) nyújtotta, vagy a látvány csapatsportágakat érintő TAO-támogatásban.
    
A SOSZ elnöke zárásként kiemelte: a program elmúlt öt éve alatt így összesen már 1 milliárd 250 millió forint támogatásban részesültek a kis és közepes sportegyesületek.

Érvényben hagyta Románia államadós-osztályzatának negatív kilátását a Moodys

Fenntartotta Románia államadós-osztályzatának március óta érvényes negatív kilátását a pénteki újabb felülvizsgálat után is a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő közölte indoklásában, hogy a román kormány ambiciózus költségvetési konszolidációs programja nyomán most már derűlátóbban ítéli meg a romániai államháztartási és államadósság-folyamatokat, de jelentősnek tartja a terv végrehajtási kockázatait.
2025. 09. 13. 13:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Dogecoin – mi mozgatja a DOGE árfolyamát?

Dogecoin (DOGE) régóta nem csupán mém- vagy „viccvaluta” – az utóbbi hónapokban intézményi figyelem, szabályozói változások és technikai jelzések együtt alakítják az árfolyam mozgását. Elemzésemben végignézem azokat a legfontosabb tényezőket, amelyek mostanában befolyásolják a DOGE árát, a legfrissebb hírek alapján.
2025. 09. 13. 12:00
Megosztás:

Ezt fogja ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.
2025. 09. 13. 11:00
Megosztás:

A Polymarket és Chainlink összefogása forradalmasíthatja az előrejelzési piacokat

A decentralizált előrejelzési piacok új korszakba lépnek: a Polymarket bejelentette a Chainlink orákulumhálózatának integrálását a Polygon főhálózaton. A lépés nemcsak a piacok gyorsaságát és pontosságát emeli új szintre, hanem az egész DeFi szektort is új irányba terelheti. Mutatjuk, mit jelent ez a fejlesztés a kriptopiac számára.
2025. 09. 13. 10:00
Megosztás:

Az Appeninn árbevétele és adózott eredménye csökkent az első fél évben

Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 10,797 millió eurót, adózott eredménye pedig 3,419 millió eurót tett ki idén az első félévben, előbbi 1,018 millió euróval, utóbbi 3,612 millió euróval maradt el az előző év azonos időszakában mért értéktől - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 09. 13. 09:00
Megosztás:

Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings

Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a magas deficitek miatt tovább romlanak a francia államadósságfolyamatok.
2025. 09. 13. 08:05
Megosztás:

A hazai adórendszer továbbra is az egyik legversenyképesebb az EU-ban, mind a családok mind a vállalkozások érdemi segítséget kapnak

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara immár 33. alkalommal rendezte meg az Országos Könyvvizsgálói Konferenciát, amelynek témája "A könyvvizsgálat megbízhatósága, felelőssége az AI és a digitalizáció korszakában" volt. A konferencián előadóként részt vett Gerlaki Bence adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkár, aki a magyar adórendszer versenyképességének erősítéséről, az adminisztrációs terhek csökkentési lehetőségeiről és a digitalizáció fontosságáról tartott előadást.
2025. 09. 13. 07:00
Megosztás:

Budapesten nagyot ugrott az első lakást vásárlók aránya

2025 augusztusát az Otthon Start Program hatásai dominálták. Extrém magas keresletet hozott és a piac egészét felpezsdítette: a tranzakciószám egy hónap alatt 20%-ot ugrott, az árak meredeken emelkedtek, a kereslet összetétele pedig a fiatal és első lakást vásárló vevők irányába tolódott el. Bár a hitelezés átmenetileg mérséklődött, az előttünk álló hónapokban a program miatt hatalmas hitelpiaci robbanás várható.
2025. 09. 13. 06:00
Megosztás:

Zöld állítások és visszaváltási díjak nagyító alatt – országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére. Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok által lefolytatandó vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése, másrészt annak feltárása, hogy a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett zöld állítások valósak, pontosak és igazolhatóak-e.
2025. 09. 13. 05:00
Megosztás:

Albérlet árak 2025 szeptember: Bejött-e az egyetemisták kivárásos taktikája?

A várakozásokkal ellentétben az Otthon Start program egyelőre nem hozott fordulatot az albérletpiacon: szeptember első két hetében nem csökkentek, hanem még kicsivel emelkedtek is a lakásbérleti díjak - derül ki a zenga.huingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten jelenleg átlagosan 211 ezer forintos havidíjért hirdetnek garzonlakásokat, de a többszobás ingatlanoknál is 5-7 százalékkal magasabbak a kínálati bérleti díjak, mint tavaly ilyenkor.
2025. 09. 13. 04:00
Megosztás:

A Simple szolgáltatásai bővültek, a Simple Classic-tól búcsúzunk

Érdemes Simple Classic-ról a Simple appra váltani, hiszen a régebbi verziót még idén kivezeti az alkalmazást fejlesztő és üzemeltető SimplePay Zrt. A Simple applikációban ezzel párhuzamosan számos új fejlesztés várja a felhasználókat. Például már lehetőség van az OTP Visa mellett az OTP Mastercard bankkártyák digitalizálására is NFC-fizetéshez az androidos verzióban.
2025. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Óraállítás - most jött a hír, aminek sokan nem örülnek majd! 2025 téli időszámítás

Téli időszámítás, őszi óraállítás 2025 időpontja: Magyarországon 2025-ben a téli időszámítás október utolsó vasárnapján indul. Ez idén 2025. október 26-ára, vasárnap hajnalban lesz. Pontosabban hajnali 3:00-kor állítjuk vissza az órákat 2:00-ra. De miért lesz ebből sokaknak baja idén?
2025. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Két nyugdíjas él egy háztartásban? Akkor nagyon figyeljenek erre most!

Nézzük át, 2025-ben mire érdemes külön figyelnie KÉT nyugdíjasnak, ha egy háztartásban élnek Magyarországon.
2025. 09. 13. 01:00
Megosztás:

Sokan lebuktak! Ellenőrizze bérlapját! Ilyen hibák miatt kevesebb lehet a fizetése sok embernek

Minden dolgozónak fontos, hogy alaposan átnézze a bérlapját – mert gyakran előfordulnak hibák, amelyek miatt kevesebb pénzt kap kézhez, mint amennyi járna neki. Az alábbiakban összegyűjtöttem azokat a leggyakoribb hibákat és mulasztásokat, amelyek Magyarországon ma is akadályozzák, hogy a munkavállaló a neki jogszerűen járó összeget kapja meg.
2025. 09. 13. 00:01
Megosztás:

Gyorsabb kamatvágásokat vár a Morgan Stanley

Az amerikai bank vezető elemzője arról írt, hogy az eddiginél gyorsabb ütemű lazításra számít a Fed részéről.
2025. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Drága most vagy olcsó az amerikai részvénypiac?

A részvénypiacok értékeltségét többféle módszertan és mutatószám szerint lehet vizsgálni. Az egyik, most bemutatandó megközelítés három komponensre bontja az értéket. Egyrészt a könyv szerinti értékre, mint ami azt hivatott megtestesíteni, ami a cégben jelenleg van, például eredménytartalék formájában.
2025. 09. 12. 22:00
Megosztás:

A magyar gazdák továbbra is számíthatnak a kormány segítségére

Hubai Imre a Kalocsa Térségi Öntözési Közösség vízgazdálkodási fejlesztéseinek projektzáró rendezvényén - amely a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg - elmondta, a kormány az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 milliárd forint keretösszegű, jelenleg is nyitva álló felhívással ösztönzi.
2025. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Feszül a húr: Újabb Bitcoin-rug pull para a volatilis piacon

A Bitcoin újra reflektorfénybe került – nem a szárnyalása, hanem a hirtelen ármozgások miatti aggodalmak okán. Bár konkrét csalásnak nincs nyoma, a piaci szereplők mégis egyre idegesebbek. Vajon közeledik egy újabb „rug pull”, vagy csupán a makrogazdasági széljárás és az intézményi befektetők játszadozása kavarta fel a kedélyeket?
2025. 09. 12. 20:30
Megosztás:

BÉT: az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1084,28 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 101 199,84 ponton zárt pénteken.
2025. 09. 12. 20:00
Megosztás:

A TikTok-ról tárgyal az USA és Kína

A hírek szerint jövő héten He Lifeng kínai miniszterelnök-helyettes és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Madridban tárgyal a két ország közötti kereskedelemről és a TikTok helyzetéről.
2025. 09. 12. 19:30
Megosztás: