Újabb zárlat jöhet Ukrajnában

Ukrajnában a koronavírus-járvány súlyosbodása miatt várhatóan novemberben lesz szükség arra, hogy ismét zárlatot vezessenek be az országban - prognosztizálta Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese egy pénteken megjelent interjújában.

Újabb zárlat jöhet Ukrajnában

A tisztségviselő kijelentette, hogy a koronavírus-járvány az idén még biztosan nem ér véget, szerinte még 2-5 évig eltart, mert a vírus gyorsan mutálódik, és hónapról hónapra új változatai jelennek meg. "A járvány addig tart, amíg nem születik valamilyen közös globális megelőzési stratégia egy univerzális oltóanyag vagy kezelés formájában" - vélekedett.
   
Közölte: az egészségügyi tárca egyelőre azt tervezi, egy év múlva oltják újra azokat, akik megkapták a teljes védettséghez szükséges mindkét dózist. Szavai szerint egyelőre sem tudományos folyóiratokban nincsenek megbízható cikkek, sem nemzetközi szervezetek részéről hivatalos állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy a harmadik, emlékeztető oltás ajánlott vagy kötelező lenne. "Valószínűleg szeptember végén kapunk új adatokat az emlékeztető oltás hatékonyságáról. Ezt a stratégiánk további alakításánál figyelembe vesszük" - tette hozzá.
   
Az Ukrajinszka Pravda hírportál ezzel kapcsolatosan emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió augusztus 19-én ismerte el hivatalosan az ukrán oltási igazolásokat, viszont ezek a teljes oltási kurzus felvétele után csak hat hónapig vannak érvényben.
   
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter az egyik korábbi nyilatkozatában azt közölte, hogy Kijev egyeztet az EU-val és az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) az oltási igazolások érvényességének 12 hónapra történő meghosszabbításáról.
   
Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) vezetője az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint egy online tájékoztatóján közölte, hogy az oltási kampány mostani üteme alapján legalább október végéig elegendő az az oltóanyag, amellyel Ukrajna jelenleg rendelkezik. Elmondta, hogy adataik szerint Ukrajnában eddig a lakosság 13,4 százaléka kapta meg legalább az első dózist. Hozzáfűzte, hogy ugyanakkor három régió az ország nyugati részében - Ivano-Frankivszk, Voliny és Rivne megyében - még mindig nem érte el az ott élők átoltottságának tíz százalékát.  
   
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 208 200-an kapták meg valamely védőoltás első, 3 427 847-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Csütörtökön 173 435 embert oltottak be az országban, ez új rekordnak számít.
   
Péntekre tovább gyorsult a járvány terjedése Ukrajnában: 2032-vel nőtt az eddig azonosított fertőzöttek száma, az előző napinál  451-gyel több fertőzöttet azonosítottak. Az elhunytak száma 66-tal 53 632-re emelkedett. Eddig 2 204 682-en gyógyultak meg.

Gyorsan kifulladnak az újévi fogadalmak a szakértő szerint

Az újévi fogadalmak többsége már februárra kifullad – figyelmeztet a TanfolyamGURU szakértője.
2026. 01. 12. 06:00
Megosztás:

Gyerekkorunk telei jutottak eszünkbe: mikor volt utoljára ilyen országos hótakaró?

A 2026. januári havazás sokakban idézte fel a gyerekkor teleit, amikor az ország jelentős részét vastag, több napon át megmaradó hótakaró borította. Vajon milyen gyakran fordultak elő az elmúlt 60 évben ezek az országos, nagy és tartós hótakarós időszakok? Az ELTE Meteorológiai Tanszékének két éghajlatkutatója – Szabó Péter és Pongrácz Rita – ennek járt utána, és azt is megvizsgálták, hogy ilyenkor meddig maradt meg a kiterjedt hó.
2026. 01. 12. 05:00
Megosztás:

Magyar kutatók is részt vesznek az Európai Űrügynökség Plasma Observatory missziójának előkészítésében

Magyarország újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban: a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (HUN-REN FI) kutatói a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakembereivel együttműködésben meghatározó szerepet vállalnak az Európai Űrügynökség (ESA) egyik kiemelt tudományos küldetésének, a Plasma Observatory (PMO) missziónak az előkészítésében. A kutatók célja az űridőjárás eddigi legrészletesebb feltérképezése és annak jobb megértése, hogy milyen folyamatok vezetnek az erős geomágneses viharok kialakulásához.
2026. 01. 12. 04:00
Megosztás:

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter

Elindult a Barnamezős Kataszter - három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 12. 03:00
Megosztás:

Kiderült, hogy okosabbak a kutyák, mint hinnénk

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusainak legújabb tanulmányából, amely csütörtökön jelent meg a Science című tudományos folyóiratban.
2026. 01. 12. 02:00
Megosztás:

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

A magyar államigazgatás, az érintett területen dolgozó emberek, intézmények készen állnak arra, hogy a tartós hideg okozta helyzetet kompetensen és szakértően tudják kezelni - jelentette ki Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2026. 01. 12. 01:00
Megosztás:

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több részén

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több pontján, nagy területen csökkenhet mínusz 15 Celsius-fok alá a hőmérséklet, egyes helyeken akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2026. 01. 12. 00:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 11. 23:00
Megosztás:

Ma emelkedik a piac? A befektetők átcsoportosítják nyereségüket a legjobb 2026-os kripto előértékesítésbe

A piac ma bikás hangulatban van, számos kriptovaluta zöld tartományban forog. Ez a pozitív trend vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Ugyanakkor a legtöbb vezető kriptoeszköz az elmúlt héten csak mérsékelt nyereséget ért el, így azok a befektetők, akik a legjobb altcoinokat keresik vásárlásra, elkezdték keresni a nagyobb potenciállal bíró előértékesítéseket.
2026. 01. 11. 22:00
Megosztás:

A BNB 902 dollárig emelkedett: diverzifikálj a legígéretesebb kriptó előértékesítésbe, a Digitap-ba ($TAP)

A kriptopiac 2026-ot újult lendülettel kezdte, és a BNB gyorsan reagált erre. Az árfolyam a hét elején átlépte a 900 dolláros szintet, és rövid időre elérte a 902 dollárt is, mielőtt a szélesebb piaci konszolidáció visszahúzta volna 890 dollár alá. Bár ez a mozgás megerősítette, hogy a vevők továbbra is aktívak, egyben emlékeztette a kereskedőket arra is, milyen gyorsan kifulladhat a lendület, ha csökken a likviditás.
2026. 01. 11. 20:00
Megosztás:

Megegyezésre szólította fel Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. 01. 11. 19:00
Megosztás:

Francia gazdasági miniszter: az EU-nak jobban kellene védenie a belső piacát

Az Európai Uniónak "gyorsabban, összehangoltabban és hatékonyabban" kell megvédenie belső piacát, különösen a kínai termékek beáramlásával szemben - jelentette ki Sébastien Martin francia ipari miniszter vasárnap.
2026. 01. 11. 18:00
Megosztás:

A fogyatékossággal élők és közösségeik 2026-ban is számíthatnak a kormányra

Magyarország kormánya elkötelezett a civil szervezetek támogatása mellett, szolgáltató államként stabil és kiszámítható működési feltételeket biztosítanak számukra, költségvetési forrással, modern eszközökkel, sikeres programokkal támogatják őket - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
2026. 01. 11. 17:00
Megosztás:

A román kormány többletbevételt remél az ingatlan- és gépjárműadó emelésétől

A román kormány szerint mintegy 3,7 milliárd lejes (280 milliárd forint) többletbevételt eredményezhet az önkormányzatok számára 2026-ban az ingatlan- és gépjárműadó januártól bevezetett emelése, ez 30 százalékos növekedést jelent 2025-höz képest.
2026. 01. 11. 16:00
Megosztás:

Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban

Több autópálya forgalmát is akadályozza az Európai Unió-Mercosur kereskedelmi megállapodás aláírása ellen tiltakozó gazdák napok óta tartó megmozdulása Belgiumban - tájékoztatott a belga rendőrség a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap vasárnapi jelentése szerint.
2026. 01. 11. 15:00
Megosztás:

Cipőt, kabátot, takarót kér a rászoruló emberek számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A rendkívüli hidegben a tervezettnél gyorsabban fogynak a hajléktalanellátásban gyakran pótlásra szoruló ruhaneműk, ezért több vidéki városban és Budapesten is a lakosság segítségét kéri a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - közölte a karitatív szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 01. 11. 14:00
Megosztás:

Meteorológia: országos átlagban mínusz 12 Celsius-fok volt vasárnap hajnalban

Bár új szezonrekord nem született, a szombat éjszaka is zimankós volt: országos átlagban mínusz 12 fokig csökkent a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 01. 11. 13:00
Megosztás:

Mikor kell visszafizetni a közszolgálati otthontámogatást? Ezek a hibák milliókba kerülhetnek!

A otthontámogatás egy rendkívül kedvező, vissza nem térítendő juttatás, amely az önrész előteremtésében vagy a havi törlesztőrészletek csökkentésében nyújt hatalmas segítséget a közszolgálatban dolgozóknak. Azonban, mint minden állami támogatásnak, ennek is szigorú feltételei vannak. Ha ezeket nem tartjuk be, a támogatást kamatostul kell visszafizetni.
2026. 01. 11. 12:00
Megosztás:

A B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján - közölte a létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó vállalat az MTI-vel.
2026. 01. 11. 11:00
Megosztás:

Indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
2026. 01. 11. 10:00
Megosztás: