Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

A 2025-ös keresleti hullámot követően egyre több túlárazott ingatlan szorul korrekcióra, miközben a reálisan árazott lakások gyorsan és kis engedménnyel kelnek el. A Duna House friss tranzakciós adatai szerint országos szinten ismét nőtt az alku szerepe, elsősorban azoknál az ingatlanoknál, amelyek ára elszakadt a piaci realitásoktól.

Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

2025 első felében 4–7% közötti engedmény volt jellemző, amit az Otthon Start indulását követő erős kereslet gyorsan leszorított. Az év második felében sok esetben 2% alá csökkent az alku, főleg a nagyvárosokban. „A fordulat 2025 végén indult, mikor a túlárazott ingatlanok egy része már nem felelt meg a banki értékbecsléseknek, ami lassította az értékesítést és fokozatos árcsökkentést hozott magával” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

Az egyes szegmensek között jelentős eltérések mutatkoznak. A panellakásoknál volt a legnagyobb visszaesés: Budapesten az alku mértéke 2% alá esett, és ebben a szegmensben egyelőre szűk maradt a mozgástér. A téglaépítésű lakásoknál Budán szintén mérsékelt, 1,5–3,5% közötti az engedmény, vidéken viszont éppen ezek a legnépszerűbb alku célpontok, itt 6–8%-os engedmény is elérhető. A családi házak piacán kettős a kép – a jó állapotú ingatlanok esetében minimális az alku, míg a felújítandó vidéki házaknál 10–15%-os árengedmény is előfordul.

Területileg szintén nagy különbségek látszanak. Budapesten az alku jellemzően 2–4% között mozog, amelyet a jó állapotú ingatlanok iránti erős kereslet tart fent. A fejlettebb  nagyvárosok – például Debrecen vagy Győr – hasonló mintát mutatnak, 1–4%-os engedménnyel. Vidéken ezzel szemben átlagosan 7% körüli alku érhető el, egyes piacokon ennél is nagyobb mozgástérrel: Pécsen például a panellakásoknál 10% feletti alku sem számított ritkának 2026 első hónapjaiban.

A vevői magatartás is változott, sokkal inkább jelen van az ár-érték alapú mérlegelés. A finanszírozási feltételek és a banki értékbecslések egyre nagyobb hatással vannak a végső tranzakciós árra, ami fegyelmezettebb árazásra kényszeríti az eladókat.

„A jelenlegi piacon az egyik legfontosabb kérdés a megfelelő árazás. Azok az ingatlanok, amelyek a valós piaci szinthez igazítva kerülnek a piacra, rövid idő alatt értékesíthetők, míg a túlárazott lakásoknál egyre hosszabb értékesítési idővel és nagyobb korrekcióval kell számolni" – tette hozzá Szegő Péter.


A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás: