Váratlan helyről kaphatunk akár 53 000 forintot iskolakezdéshez

Az iskolakezdés sok iskolás gyermeket nevelő szülő rémálma. Ismét elérkezik egy új tanév, amikor több tízezer forintjukat áldozhatják fel a gyermekük oktatása oltárán, a költségeken pedig alig-alig lehet spórolni. Pedig a beiskolázási támogatással 53 ezer forintot is lehetne fogni a költségeken, mégis kevesen ismerik ezt a lehetőséget. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hupénzügyi szakértője szerint meglepő helyen lelhetünk anyagi segítségre. Ott, ahol az egészségünk is olcsóbb lehet: az egészségpénztárban. Tudatos tervezéssel és hosszú távú gondolkodással pedig jóval az infláció feletti mértékben spórolhatunk.

Váratlan helyről kaphatunk akár 53 000 forintot iskolakezdéshez

Évről évre számos szülő adósodik el kisebb-nagyobb mértékben az iskolakezdés okán, és általában széles körben egyetértés mutatkozik abban, hogy a gyerekek beiskolázása bizony drága. Az Erste által készített felmérésből kiderül, hogy a legtöbben gyermekenként 20-50 000 forintos kiadással kalkulálnak, de a megkérdezettek 26 százaléka szerint a költségek a százezres nagyságrendet is elérik. Az iskolakezdés a válaszadók 69 százaléka számára érezhető anyagi terhet jelent, és 6 százalék nyilatkozott úgy, hogy a minimumot sem tudja előteremteni tanév elején a gyermeke számára.

Nem is csoda, ha a szülők így érzik, hiszen ilyenkor nem csak a füzeteket és a tanszereket, tollakat, körzőket, vonalzókat kell megvásárolni. A tavasszal levetett meleg ruhákat őszre a gyerekek gyakran kinövik, így a ruhatárat is frissíteni kell. Ez igaz a sportszerekre, sportruházatra is. Elhasználódnak, elkopnak, elvesznek. Az iskolát kezdőknek iskolatáskára, tolltartóra is szükségük lesz, ami önmagában is jelentős tétel a kiadások listáján.

A sorból nem hagyhatók ki a felsőoktatásban tanuló hallgatók sem. A tanulók nagy részét még a szüleik támogatják, akiknek így albérletet, kollégiumi díjat és tandíjat is fizetniük kell.

A gyakorlottabb szülők valószínűleg utánanéznek, hogy milyen támogatások elérhetők. Több város és fővárosi kerület önkormányzata támogatja az iskolakezdést készpénzzel vagy utalvánnyal, és a múlt csütörtöki kormányinfó szerint idén is korábban, már augusztus 23-tól érkeznek a családtámogatások, mint a gyes, gyet és a családi pótlék, de gyakran még ezzel sincsenek kint a vízből.

Sokan kérnek kölcsön ilyenkor rokonoktól, barátoktól, de előfordul, hogy a szülők személyi kölcsöntvesznek fel vagy hitelkeretből vásárolják meg a beiskolázáshoz szükséges dolgokat.

Az Erste felmérése alapján a megkérdezettek 45 százaléka már jóval az iskolakezdés előtt elkezd félretenni a költségek fedezésére, hogy amikor meg kell vásárolnia a szükséges eszközöket, azt már különösebb megterhelés nélkül tehessék meg.

Ez valóban járható út, de miért ne takarékoskodhatnának a szülők egészségpénztárban? – teszi fel a kérdést a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, Gergely Péter. Talán nem tűnik kézenfekvőnek, hogy az iskolakezdésre az egészségpénztárral készüljünk, pedig a pénztárból minden évben gyermekenként a havi minimálbér összegét költhetjük el a beiskolázás költségeinek fedezésére. Ez 2024-ben 266 800 forint, amelyből óvodás, általános- és középiskolás gyermekeknek tanszerek, ruhák vásárolhatók, illetve főiskolai, egyetemi hallgatók tandíja, kollégiumi vagy albérleti díja fizethető.

Ennek előnye, hogy az egészségpénztári befizetések 20 százaléka adóvisszatérítés formájában visszaigényelhető, ezért ez valódi megtakarítást jelent a beiskolázás költségein. Ez pedig jelenleg 53 360 forint.

Az egészségpénztárból csak akkor költhetünk az iskolakezdésre, ha az erre szánt összeget már legalább 180 napja a pénztárban tartjuk, és a jogosultságunkat is igazolnunk kell. Ez tehát igényel némi előre tervezést és előzetes takarékoskodást. Így ugyanakkor valóban jóval kisebb teher lesz megvásárolni az iskolakezdéshez szükséges eszközöket.

A vásárlást is jól kell időzíteni, hiszen az iskolakezdési szolgáltatás keretében csak augusztus 15. és július 30. között kiállított számlákat számolhatunk el. A számlákat itt gyűjteni kell, nem vásárolhatunk tehát közvetlenül az egészségkártyánkkal.

Ha már van egészségpénztári számlánk, akkor nem érdemes a használatát a beiskolázási szolgáltatásra limitálni. Az egészségpénztárból számos más szolgáltatást is igénybe vehetünk, illetve a gyógyszerektől a babaápolási, napvédő és gluténmentes termékekig sok mindent vásárolhatunk.

A befizetések után járó adóvisszatérítés összege pedig évente akár 150 000 forint is lehet.

Az egészségpénztárak rendszeresen akciókkal várják a régi és új tagokat, és egyre több kényelmi funkciót vezetnek be. Az OTP Egészségpénztár például a meglévő pénztártagok ajánlása útján érkező, és a pénztárba befizető új tagokat, illetve az ajánló pénztártagot is 10-10 000 forinttal jutalmazza. Az új befizető tagok augusztus 26-tól október 11-ig nyereményjátékra is regisztrálhatnak. Továbbá nyereményjátékban vehetnek részt azok, akik kihasználják az OTP új kártyás funkcióját, és egészségkártyájukat összekötik a bankkártyájukkal.

A Patika Egészségpénztár nemrégiben jelentette be, hogy a jövőben a számlákra részkifizetést is tud teljesíteni, amelyet a pénztártagok nyomon követhetnek az ügyfélfiókjukban. A kifizetéseknél előnyt élveznek az önsegélyező szolgáltatásokra – köztük az iskolakezdési szolgáltatásra – leadott igények, így biztosítható, hogy az erre használható 180 napos keret érintetlen maradjon.

A nagyobb, de gyakran még a kisebb pénztáraknál is számíthatunk kedvezményekre, így nem csak az iskolakezdés, de ezzel együtt a család egészsége is kevesebbe kerülhet.


Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 27. 20:00
Megosztás:

A Vodafone kijevi adatközpontjára mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
2026. 09. 27. 19:00
Megosztás:

Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint mindez a zöld átállás költségeit is más megvilágításba helyezi: a klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni.
2026. 09. 27. 18:00
Megosztás:

Több mint 700 millió eurós sürgősségi segélycsomagot különít el globális válságok kezelésére az EU

Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 09. 27. 17:00
Megosztás:

Szakmai találkozót szervez a fiatalok mentális egészségéről a Magyar Színház

Az addikciók megelőzését és a színházi nevelés prevenciós szerepét állítja a középpontba a Színházi Nevelési Szakmai Találkozó, amelyet október 3-án rendeznek meg a Magyar Színházban.
2026. 09. 27. 16:00
Megosztás:

A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás: