Váratlanul megmozdult az ingatlanpiac áprilisban - legalábbis néhány helyen

Habár az elmúlt három negyedévet a folyamatos gyengülés jellemezte a belső kerületek ingatlanpiacán, úgy tűnik, az április némi változást hozott az irányban. A kérdés, hogy ez egy trend kezdete-e.

Váratlanul megmozdult az ingatlanpiac áprilisban - legalábbis néhány helyen

Az elmúlt negyedévekben nagymértékben visszaesett a tranzakciószám és a kereslet: akadnak olyan lakástípusok, melyek esetében 30-50 százalékos csökkenés tapasztalható, akár az érdeklődést, akár a megvalósult eladásokat tekintjük - mondta Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Megfigyelése szerint a lejtmenet még tavaly nyáron kezdődött, azóta folyamatosan érezhető a gyengülés, ami feltehetően most érte el a mélypontját, ugyanis áprilisban már egy kisebb élénkülés volt tapasztalható az említett kerületek ingatlanpiacán.

A szakértő szerint a visszaesés oka elsősorban a magas infláció és kamatszint volt, mely érinti a lakáshiteleket is. Míg korábban egy lakásvásárlás összegének akár 60-70 százalékát is hitelből finanszírozták a vevők, az arány jelenleg 30-50 százalék között mozog.

Az eddigi forgalomcsökkenés ugyanakkor nem járt az árak mérséklődésével, legfeljebb csak stagnálásával. A hirdetési és a valós értékesítési árak között jelenleg átlagosan 5-10 százalékos különbség jellemző, vagyis a hirdetésekben megjelenő áraknál lényegesen olcsóbban lehet vásárolni.

A szakértő tapasztalatai szerint olykor akár 30 százalékos túlárazással is lehet találkozni a piacon.  Úgy látja, hogy a túlzottan magas áron meghirdetett lakások tulajdonosai még nem hajlandók belátni, hogy változás történt, még mindig a “régi piacban élnek". Az ilyen mértékű túlárazással pedig az a probléma, hogy ezek az ingatlanok "beragadnak", eladási idejük megjósolhatatlan.

Hozzátette, hogy bár megfigyelései szerint a vevők próbálnak alkudni, azonban az eladók jellemzően kitartanak az általuk elképzelt ár mellett, így csak minimális engedményt hajlandóak adni. Aminek persze az az eredménye, hogy alig van mozgás az ingatlanpiacon.

Mint szavaiból kiderült, korrekt árazás mellett maximum három hónap alatt értékesíteni lehet egy ingatlant a VI., VII., VIII. vagy IX. kerületben, de az áprilisban tapasztalt kisebb élénkülés hatására akár még ennél is gyorsabb eladásokra lehet számítani. Azt ugyanakkor hangsúlyozta a Balla Ingatlan szakértője, hogy csak azon lakások adhatók el normális értékesítési idő alatt, melyek korrekten vannak árazva.

Eladhatóság szempontjából emellett az is számít, hogy mennyire népszerű egy adott ingatlantípus. Garaba Gergely szerint még mindig a kicsi-közepes méretű, vagyis 1-1,5-2 szobás, jó állapotú, kevés felújítást igénylő lakásokra mutatkozik a legnagyobb kereslet. Ezek elhelyezkedéstől függően mintegy 25-50 millió forint között áron kerülnek általában értékesítésre a belső kerületekben.

A helyzetet nem segíti, hogy a befektetők és a külföldi vásárlók száma teljesen visszaesett, minimális a tőlük érkező megkeresések száma - jelezte Garaba Gergely. Ugyancsak jelentős csökkenést tapasztaltak az újépítésű ingatlanok piacán, így most minimális az érdeklődés, ami alapvetően a rendkívül magasra emelkedő négyzetméteráraknak az eredménye. Itt elsősorban a folyamatosan emelkedő alapanyagárak okoznak gondot.

Ami viszont továbbra is jól teljesít, az a bérleti piac, ahol semmiféle visszaesést nem lehetett tapasztalni, sőt inkább a további növekedés jelei voltak láthatók. A belvárosi kerületekben így jelenleg átlagosan 120-180 ezer forint között mozog a kiadó ingatlanok havi díja.

A szakértő végül megjegyezte, hogy az elkövetkező hónapokban remélhetőleg folytatódik az áprilisban kibontakozó lendület és tartósan elkezd növekedni a vásárlói kedv. Ugyanakkor fennáll annak veszélye, hogy azok az ingatlantulajdonosok, akik nem tudják fizetni a hiteleiket, "eláraszthatják" lakásaikkal a piacot. Ami persze csak egy feltételezés, Garaba Gergely szerint biztosat nehéz most mondani.


Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás: