Varsó módosít a legfelsőbb bírósági törvényen a helyreállítási források kifizetése végett

A legfelsőbb bíróságról szóló törvénynek a parlamentbe benyújtandó módosításával Varsó tejlesíti az Európai Bizottság által megjelölt, az uniós helyreállítási források kifizetése szempontjából kulcsfontosságú elvárást - közölte keddi sajtóértekezletén Szymon Szynkowski vel Sek lengyel EU-ügyi miniszter.

Varsó módosít a legfelsőbb bírósági törvényen a helyreállítási források kifizetése végett

A Piotr Müller kormányszóvivővel, valamint Rafal Bochenek, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság párt szóvivőjével közös parlamenti sajtóértekezletén Szynkowski vel Sek megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, melyek szerint az Európai Bizottság (EB) illetékes tagjai kedden rábólintottak a lengyel legfelsőbb bíróságról szóló törvény javasolt módosításaira, amelyeket összhangban lévőnek találtak a lengyel helyreállítási tervben megszabott szükséges feltételekkel (mérföldkövekkel).

A lengyel EU-ügyi miniszter szerint a szóban forgó törvénymódosításokat feltehetőleg még kedden benyújtják a szejmbe.

Az egyik fontos változás az lesz, hogy a bírák fegyelmi ügyei a legfelsőbb bíróságtól egy másik intézmény, a legfelsőbb közigazgatási bíróság hatáskörébe kerülnek át - jelentette be Szynkowski vel Sek.

Lengyelországban nyáron a Brüsszel által korábban kifogásolt legfelsőbb bírósági fegyelmi kamarát egy új, a szakmai felelősség ügyeivel foglalkozó, más összetételű kamarával helyettesítették. Varsó eddig azon az állásponton volt, hogy ezzel teljesült a helyreállítási tervben megszabott feltétel, Brüsszel viszont nem tartotta elegendőnek ezt a megoldást.

A másik fontos változásként a miniszter azt jelölte meg, hogy pontosítanak azokon az új eljárásokon, amelyek szerint egy per előtt vizsgálható a bírák elfogulatlansága.Szynkowski vel Sek a brüsszeli tárgyalásokról visszatérve ismertette az uniós biztosok állásfoglalását. Amennyiben a lengyel parlament elfogadja a Brüsszelben előzetesen jóváhagyott megoldásokat, teljesülni fog az igazságügyi rendszerre vonatkozó mérföldkő, amely kulcsfontosságú a helyreállítási eszközök kifizetéséhez fűződő feltételek teljesítése szempontjából - mondta.

Beszámolt arról is: brüsszeli tárgyalásai során sikerült tisztázni a vitás témák jelentős többségét anélkül, hogy ez jogi változások szükségességét vonná maga után. Aláhúzta: olyan változásokra volt nyitott, amelyek nem sértik a lengyel alkotmányos rendszer alapjait.

Hétfőn Grzegorz Puda uniós alapokért és regionális politikáért felelős lengyel miniszter közölte: az EB jóváhagyta a lengyel helyreállítási pénzek kifizetésének technikai feltételeit tartalmazó operatív megállapodást, amely többek között meghatározza, hogy Varsónak milyen dokumentációt kell benyújtania a kifizetési kérelmekben annak igazolására, hogy teljesítette a lengyel helyreállítási tervben megszabott 283 mérföldkő mindegyikét.

Az operatív megállapodás aláírása utat nyitott ahhoz, hogy Varsó benyújthassa az első, összesen 4,2 milliárd euróra vonatkozó, 37 mérföldkő teljesítéséhez kötött kifizetési kérelmet.

Az EB, majd az Európai Unió Tanácsa is júniusban hagyta jóvá az összesen 23,9 milliárd euró értékű, vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet.

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás:

A Perzsa-öböl energiainfrastruktúráját érintő támadások újabb energiaársokkot okoztak

A csütörtöki kereskedési napot a geopolitikai feszültségek újabb eszkalációja és az ebből fakadó bizonytalanság határozta meg az európai tőzsdéken, melyek december óta a legalacsonyabb szintjükön zártak.
2026. 03. 20. 09:30
Megosztás:

A szlovén kormány mégis dízelkészleteket szabadít fel a stratégiai tartalékból

A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a készletek felhasználását - közölte a kabinet csütörtökön.
2026. 03. 20. 09:00
Megosztás: