Emelkedő nyitás után veszteségek Európában
2009. 07. 03. 10:20
Reggeli bizonytalankodás után veszteségbe fordultak a vezető nyugat-európai részvénypiacok, ezzel folytatódik a tegnap megjelent foglalkoztatottsági adatok által kiváltott eladói hullám. (ProfitLine.hu)
Júniusban majdnem félmillió munkahely szűnt meg az Egyesült Államokban, miután májusban már 26 éves csúcsra, 9,5 százalékra nőtt a munkanélküliség. Ez riadókürt volt, hogy ideje felébredni az utóbbi hónapok fellendülési álmaiból, mondják piaci elemzők Londonban, hozzátéve, hogy a vezető részvénypiacok a belátható jövőben legjobb esetben stagnálásra számíthatnak a jelenlegi szintek közelében. A legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékos nyereséggel kezdett, majd az első óra vége után 0,2 százalékos veszteségbe fordult, így jelenleg 841.14 pontnál tartózkodik. Csütörtökön 2,6 százalékot vesztett, szerdán 1,8 százalékot nyert, kedden 1,1 százalékot vesztett, hétfőn 1,8 százalékot nyert. A múlt héten 2 százalékot vesztett, az előző héten 2,7 százalékot vesztett, március közepe óta ezek voltak az első vesztes hetei. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,29 százalékos nyereséggel kezdett, egy óra múlva már viszont csak 0,03 százalékos nyereségnél tartott. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,57 százalékos nyereséggel indult, de egy óra múlva 0,26 százalékos veszteségben volt. Párizsban a CAC-40 0,46 százalékos nyereséggel nyitott, de egy óra múlva 0,52 százalékos veszteségnél járt. Az értéktőzsdék nyitása után közel egy órával az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 66,73 dollár volt Londonban a legközelebbi, augusztusi határidőre, 8 centtel drágább a csütörtöki zárónál. Korábban reggel 3 centtel, hajnalban 47 centtel olcsóbb volt a csütörtöki zárónál. Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4020 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, tőzsdenyitás után egy órával 1,4000 dollárnál tartott, 0,0003 dollárral drágábban a csütörtöki későinél, 0,16 százalékkal erősebben a dollárhoz képest, mint év végén.

A One Macedonia, a 4iG Csoport leányvállalata 5G frekvenciapályázatot nyert Észak-Macedóniában
A One Macedonia, a 4iG Csoport telekommunikációs leányvállalata nyert Észak-Macedónia országos 5G frekvenciapályázatán, így lehetőséget kap arra, hogy létrehozza az ország első, teljes lefedettségű, önálló (5G SA) hálózatának alapjait. A beruházás keretében a régió egyik legfejlettebb és legbiztonságosabb „5G standalone” hálózata valósulhat meg az Ericssonnal kialakított stratégiai együttműködésre építve, összhangban az európai szabványokkal és értékekkel.
Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap
Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF) új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá, ezzel közel 890 millió eurónyi finanszírozás válhat elérhetővé a kis- és középvállalkozások számára a régióban, beleértve Magyarországot is 2027 végéig - közölte az UniCredit az MTI-nek küldött szerdai közleményében.
A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a magyar vidéket
A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a vidéki kistelepüléseket - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a program támogatásával beszerzett eszközök és aszfaltburkolattal ellátott út átadásán Vámosgyörkön és Atkáron.
A 900 milliárd dolláros hazautalási piac megcélzása teszi ezt a januári időszak legjobb kriptoelőértékesítésévé
A hasznosságot kínáló (utility) tokenek jelenleg óriási népszerűségnek örvendenek a kriptovilágban. Mivel az intézményi érdeklődés csökken, a piaci likviditás pedig alacsony, a befektetők egyre inkább azokra a tokenekre összpontosítanak, amelyek folyamatos bevételi forrással és nagy növekedési potenciállal bíró célpiaccal rendelkeznek.
Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon
A túlárazottság mértéke, és vevői részről a túlárazott ingatlanokhoz való viszony az Otthon Start tavalyi bejelentését követően jelentős mértékben megváltozott. A támogatott hitel miatt könnyebben elfogadták a túlárazásokat a vevők, mint korábban, de nem mindenhol, ráadásul voltak korlátai is.
Gyengült szerdán a forint
Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint gyengébben áll heti és a havi kezdéséhez képest is.
Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!
Várhatóan február 1-jén megnyílik a 100 milliárd forintos keretösszegű energiatároló pályázat, amely a szakértők szerint tökéletes mentőöv a bruttó elszámolásba kényszerülő családoknak. Miközben a 2,5 milliós vissza nem térítendő támogatás rendkívül vonzó, a műszaki tartalom hibás kiválasztása miatt tízezrek eshetnek el a program valódi előnyeitől.
Az EU beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt
Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására. Az Európai Bizottság jogalkotási javaslatcsomagot fogadott el annak érdekében, hogy 2026-2027-ben is biztosított legyen Ukrajna folyamatos pénzügyi támogatása - közölte szerdán a brüsszeli testület.
Csökkent tavaly az Audi globális kiszállítása
Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A kiszállítások azonban szeptembertől kezdődően minden hónapban emelkedtek éves összevetésben - áll a cég honlapjára fölkerült közleményben.
Újabb segítség a kukoricatermelőknek
Nyilvánosak a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) posztregisztrációs fajtakísérleteinek legújabb eredményei, amelyek objektív információkkal, adatokkal segítik a gazdálkodókat - tájékoztatott a három szervezet közös közleményben, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
A NAV a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet
A kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől az úgynevezett Directive on Administrative Cooperation 8 - DAC8 uniós irányelv-módosítás életbe lépése előírja a kriptoeszköz-ügyletekre vonatkozó adatok gyűjtését és tagállamok közötti megosztását. Ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján ad segítséget a kötelező adminisztráció teljesítéséhez - tudatta a NAV az MTI-vel szerdán.
Megalakul a közmédia választási irodája
A közmédia a 2026. április 12-re kitűzött országgyűlési képviselő-választásra tekintettel megalakítja a Közmédia Választási Irodát. Az iroda feladata annak felügyelete, hogy a közmédia valamennyi médiatartalom-szolgáltatása a kampány és a választások ideje alatt is megfeleljen a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek és a Közszolgálati Kódex előírásainak - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz okoskedvezménnyel
A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz alkalmazáson az okoskedvezménnyel, már az első egy hónapban több mint 850 ezer alkalommal választották az utasok ezt a lehetőséget, és ezzel mintegy 140 millió forintot spóroltak - írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalán.
Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt. élé
2026. január 1-jén Magyari Zoltán eddigi vezérigazgató-helyettes vette át a Continental Dohányipari Zrt. irányítását Füzi Csabától, aki 2005 júniusa óta látta el a vállalat vezérigazgatói feladatait. Az új vezető az elődje által kijelölt irányt követve a kiszámítható fejlődést és a működési hatékonyság növelését tekinti elsődleges feladatának, alkalmazkodva az erősen szabályozott dohánypiaci környezet változásaihoz.