Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken a tőzsdék nagy nyereséggel zártak.

Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken

A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,08 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,18 százalékkal kezdett alacsonyabban. Londonban 1,16 százalékos csökkenéssel nyitott az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,21 százalékkal kezdett alacsonyabban, a CAC-40 Párizsban pedig 1,25 százalékkal gyengült a kezdéskor. A milánói tőzsde 1,00 százalékos, a madridi 0,71 százalékos indexcsökkenéssel kezdte a hétfői kereskedést.

Az olajár lendületesen emelkedik, miután az OPEC+ jelezte, hogy kész napi egymillió hordóval visszavenni a kitermelést az árak csökkenésének megállítása érdekében. A csökkentésről az október 5-i ülésen születik döntés. Az olajárak a negyedik egymást követő veszteséges hónapot zárták szeptemberben a világgazdasági növekedési aggodalmak miatt.

A WTI nyersolaj ára 2,83 százalékkal állt magasabban az európai piacok nyitásakor a nemzetközi kereskedelemben hordónként 81,74 dolláron. A Brent ára 3,02 százalékkal emelkedett 87,70 dollárra. Az arany spot ára unciánként 1663,19 dollár 0,21 százalékos napi emelkedéssel. Az euró 0,08 százalékkal gyengült 0,97945 dolláros jegyzésre.


A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás:

A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgeti az agrárkamara

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgette a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) szerdai közleményében.
2026. 05. 20. 21:30
Megosztás:

A stabilcoinok csendben a globális pénzügyi rendszer alapjaivá válnak

Richard Teng, a Binance vezérigazgatója szerint a stabilcoinok szerepe látványosan átalakul: már nem csupán kriptotőzsdei kereskedési eszközök, hanem egyre inkább a globális értéktranszfer alapvető pénzügyi infrastruktúrájává válnak. A folyamat élén Ázsia áll, ahol a szabályozási környezet, a digitális fizetési igények és a határokon átnyúló tranzakciók növekedése együtt gyorsítja a stabilcoinok terjedését.
2026. 05. 20. 21:00
Megosztás:

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak, ezt mutatják a turizmus konjunktúra-index (tki) számai is - hangsúlyozta Udvardi Attila, a GKI vezető kutatója szerdán Budapesten, a Konjunktúra, gazdaság, kilátások, adatok, jövő – A turizmus aktuális helyzete 2026-ban" címmel rendezett szakmai tanácskozáson, amelyen ismertették a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb, májusi felmérése eredményeit.
2026. 05. 20. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 20. 20:00
Megosztás:

Vitalik Buterin három lépésben vinné be a natív adatvédelmet az Ethereumba

Az Ethereum következő nagy versenyelőnye nem feltétlenül a gyorsabb tranzakció vagy az olcsóbb gas fee lehet, hanem a beépített adatvédelem. Vitalik Buterin szerint már több olyan technikai fejlesztés is folyamatban van, amely a privát tranzakciókat az Ethereum alaprétegének természetes részévé teheti, miközben a hálózat a kvantumbiztos kriptográfiára is készül.
2026. 05. 20. 19:30
Megosztás:

Magyar Péter Lengyelországban: hogyan reagálhat a lengyel és a régiós tőkepiac?

A Tisza Párt programjában hangsúlyos pont a magyar–lengyel kapcsolatok helyreállítása és új alapokra helyezése. Ennek mentén a választási győzelmet követően Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett, ahol jelenleg is egyeztetések folynak. Milyen hatással lehet a látogatás, illetve a külpolitikai irányváltás a régió legnagyobb kapitalizációjú tőkepiacára, a lengyelre? Ezt járták körbe a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői.
2026. 05. 20. 19:00
Megosztás:

Közüzemi szolgáltatások ellenőrzése: több mint 2500 beadványt kezelt a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével kiemelten kezeli a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. A tavalyi évben a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentések túlnyomó többsége a számlázással és elszámolással kapcsolatos problémákra irányult.
2026. 05. 20. 18:30
Megosztás:

Jön a brit stabilcoin-szabályozás: új korszak előtt a tokenizált pénzügyek

A Bank of England már a következő hónapban bemutathatja azokat az új szabálytervezeteket, amelyek a rendszerszinten fontos stablecoinok felügyeletét rendezik az Egyesült Királyságban. Sarah Breeden, a brit jegybank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint a cél nem a pénzügyi rendszer radikális felforgatása, hanem a meglévő alapokra épülő, biztonságos és innovatív digitális pénzügyi infrastruktúra kialakítása.
2026. 05. 20. 18:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Waberer’s – továbbra is vételre ajánlja a részvényt az MBH

Növekvő bevételekkel és stabil jövedelmezőséggel indította a 2026-os évet a Waberer’s International Nyrt. – derül ki az MBH Befektetési Bank legfrissebb részvényelemzéséből. A társaság teljesítménye összhangban van az elemzői várakozásokkal, így a bank továbbra is „VÉTEL” ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat határoz meg a részvényre.
2026. 05. 20. 17:00
Megosztás:

Kvantumkockázat a Bitcoin-hálózaton: 6,04 millió BTC lehet hosszú távon sebezhető

Egy friss on-chain elemzés szerint a Bitcoin-kínálat jelentős része olyan címeken található, ahol a nyilvános kulcs már láthatóvá vált a blokkláncon. Ez önmagában nem jelent azonnali veszélyt, de a kvantumszámítógépek fejlődésével hosszabb távon fontos biztonsági kérdéssé válhat a BTC-tulajdonosok, tőzsdék és intézményi szereplők számára.
2026. 05. 20. 16:30
Megosztás:

Az Intrum megkötötte első társbefektetési ügyletét Kelet-Európában

Az Intrum AB, Európa vezető hitelkezelési szolgáltatója, lezárta első társbefektetési tranzakcióját Magyarországon. Az ügyletet egy új partnerrel, Európa egyik vezető NPL- (nemteljesítő hitel-) befektetőjével közösen valósította meg, továbbmozdítva ezzel a vállalat tőkekímélő stratégiáját és társbefektetési modelljét.
2026. 05. 20. 16:00
Megosztás:

Ki jár rosszul az erős forint árfolyam miatt?

Kisebb ingadozásokkal, de kitart a forint hónapok óta tartó látványos erősödése, a 10 éves futamidejű állampapírkötvények referenciahozama csökken. Évek óta nem volt ilyen alacsony az állam finanszírozási költsége. Biztató hírek érkeztek a Magyarországnak járó befagyasztott uniós források felszabadításának esélyeiről, a külföldre készülő turisták örülhetnek, hogy évek óta nem volt ilyen olcsó az euró. Az öröm azonban nem teljes, mert nem mindenki osztozhat benne. Az erős forint ugyanis negatívan befolyásolja az exportra termelő, de költségeiket forintban elszámoló hazai cégeket. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENTA CZ friss elemzése erre is mutat példákat és megoldásokat.
2026. 05. 20. 15:30
Megosztás:

A stabilcoin-szabályozás a DeFi-t és a kriptotárcákat is elérheti – figyelmeztet a Consensys

A Consensys szerint az FDIC stablecoinokra vonatkozó javaslata túl szélesre nyithatja a szabályozói kaput, és akár olyan szereplőket is érinthet, amelyek nem bocsátanak ki stablecoint, nem kezelnek ügyfélpénzt, és csupán szoftveres hozzáférést biztosítanak a blokklánc-alapú szolgáltatásokhoz. A vita középpontjában a GENIUS Act végrehajtása, a DeFi-alkalmazások, a self-custody tárcák és az amerikai kriptopiaci szabályozás jövője áll.
2026. 05. 20. 15:00
Megosztás:

Jönnek a magyar Revolutos számlaszámok, mi a teendő?

Elkezdte kiküldeni a Revolut a magyarországi ügyfeleinek azokat a leveleket, amelyben arról tájékoztatja őket, hogy a számláikat áthelyezik az itteni érdekeltségükhöz. Ez ugyan új lehetőséget és magyar bankszámlaszámot is ad a revolutosoknak, de olyan díjakat i, aminek nem fognak örülni - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A magyar bankok nem ölbe tett kézzel várják a konkurensük letelepedését: van amelyik teljesen megújította a számlacsomagjait, más pedig pont azokat a szolgáltatásait tette végleg ingyenessé, amit a revolutosok is szeretnek. Közben pedig szinte minden banktól hullik a pénzeső a számlát váltó ügyfelekre.
2026. 05. 20. 14:30
Megosztás:

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 20. 14:00
Megosztás: