Visszafogott harmadik negyedévet zártak a magyarországi kockázati- és magántőkebefektetők

Visszafogott harmadik negyedévet zártak a magyarországi kockázati- és magántőkebefektetők - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Ernst&Younggal közösen készített legfrissebb jelentése alapján hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint idén július és szeptember között 31 tranzakció során 31 vállalkozás jutott összesen 12,712 milliárd forint kockázati tőkéhez, ez 20 százalékkal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakában befektetett tőkéhez képest, ugyanakkor 28 százalékkal meghaladta a 2020 harmadik negyedévében kihelyezett tőke értékét. Hozzátették, hogy a tranzakciók száma a tavaly, illetve a 2020-ban elért 53, illetve 44 darabos ügyletszámhoz képest is csökkent 2022 harmadik negyedévében. Az idén a harmadik negyedévben végrehajtott 31 tranzakció közül 18 esetben első körös befektetésre került sor, ezek az ügyletek a teljes befektetett összeg 41 százalékát teszik ki.

Az egyesület 24 tranzakciót rögzített a magvető, a start-up, az inkubációs és a késői fázisban tartó cégeknél, ezek fedik le a befektetések értékének 40 százalékát. Az inkubációs ügyleteknél 50 millió, a magvető ügyleteknél 268 millió, a start-up ügyleteknél pedig 185 millió forint volt az átlagos befektetési összeg. A késői fázisú szakaszban tartó cégeknél ugyanez a mutató 426 millió forintot ért el.

A két legnagyobb értékű egyedi tranzakció növekedési fázisú céget érintett, a befektetések összege 3,468 milliárd, illetve 2,180 milliárd forint volt. Idén a harmadik negyedévben tíz különböző szektorba kerültek a tőkebefektetések, amelyek értékének 50 százaléka az ingatlan, illetve az üzleti és ipari szolgáltatások piacára került, a legnagyobb értékű egyedi befektetések is ezekben a szektorokban valósultak meg.

Az idei harmadik negyedévben kilenc alaphoz köthetően 26 kiszállás történt. A legtöbb exitre az élettudományok terén működő vállalkozásoknál került sor. Közölték, idén július és szeptember között 3,420 milliárd forinttal nőtt a befektethető tőke összege.

Az 1991-ben létre jött Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) a magántőke és kockázati tőke szektor érdekeit képviseli Magyarországon.

Rugalmasság a pénztárcádban - De milyen áron?

A pénzügyi rugalmasság nem egyszerűen annyit jelent, hogy van némi félretett pénzünk: elsősorban arról szól, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni a változó körülményekhez anélkül, hogy felborulna a mindennapi életünk egyensúlya. Ide tartozik az is, hogy ismerjük és értjük a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségeket, és tudatosan választunk közülük.
2026. 02. 23. 14:48
Megosztás:

Jelentősen csökkent az infláció, kamatcsökkentési ciklus indulhat, miközben szárnyal az arany

Megjelent az MBH Bank Bónusz Podcast legújabb epizódja, amely két nagy jelentőségű témát, a közelgő jegybanki kamatdöntést, valamint az aranypiac látványos emelkedését járja körül az MBH Bank vezető szakértőinek segítségével.
2026. 02. 23. 14:30
Megosztás:

Feltöltő kártyás mobilt használsz? Nézd meg jól, mert jobban járhatsz előfizetőssel

A feltöltőkártyás ügyfelek 22 százalékának mobilköltése eléri azt a szintet, amelynél már érdemes lehet egy kényelmesebb, havidíjas előfizetésre váltani – világít rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzése. A tanulmány rámutat arra is, hogy a feltöltőkártyát használók még ma is viszonylag széles körben rendelkeznek hagyományos mobilkészülékkel.
2026. 02. 23. 14:00
Megosztás:

Saját tulajdon, stabil működés, erősebb vidék – 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Program indul

A magyar kkv-k megerősítése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2026 februárjában elindítja a 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Programot (SZFP).
2026. 02. 23. 13:30
Megosztás:

Vitalik Buterin: az AI mentheti meg a DAO-kat? Új javaslat az Ethereum társalapítójától

Mesterséges intelligencia szavazna helyettünk a decentralizált szervezetekben? Vitalik Buterin szerint az AI-alapú személyes asszisztensek forradalmasíthatják a DAO-k (decentralizált autonóm szervezetek) működését, csökkentve az alacsony részvételt és a hatalmi koncentrációt. Az Ethereum társalapítója úgy véli: a jövő decentralizált irányítása nemcsak blokkláncra, hanem intelligens algoritmusokra is épülhet.
2026. 02. 23. 13:00
Megosztás:

0,3 százalékra lassult az OECD-országok gazdasági növekedése év végén

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak GDP-je 0,3 százalékkal nőtt átlagosan a tavalyi negyedik negyedévben, ami lassulás a harmadik negyedévi 0,4 százalékos bővüléshez képest - áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
2026. 02. 23. 12:30
Megosztás:

Fontos határidő közeleg: hétvégéig rendezni kell a köteleződíjat!

Március 1-je nem csupán a lakásbiztosítási kampány kezdetét jelenti, de sokakat érintő szigorú határidő a gépjármű-tulajdonosok számára is: annak a mintegy 70 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2026. 02. 23. 12:00
Megosztás:

Arany, fegyverek és kripto: így fest jelenleg Arthur Hayes portfóliója

Kemény eszközök, geopolitikai feszültségek és kriptovaluták egy csomagban. Arthur Hayes legfrissebb portfólió-megosztása ismét rávilágít arra, hogy a korábbi BitMEX-vezér továbbra is a makrogazdasági viharokra készül. A befektetési mixben egyszerre kap helyet a fizikai arany, a nyersanyag-kitermelés, a hadiipar és a vezető digitális eszközök – köztük a Bitcoin és a Hyperliquid ökoszisztéma tokenje, a HYPE.
2026. 02. 23. 11:00
Megosztás:

A magyarok egyre több pénzt „felejtenek” a folyószámláikon: közel 13 000 milliárd forint duzzad a lakossági számlákon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) február 18-án közzétett legfrissebb statisztikái szerint a magyar háztartások folyószámlabetét-állománya 2025 negyedik negyedévében elérte a 12 ezer 940 milliárd forintot. A money.hu friss elemzése rávilágít, hogy a lakosság jelentős része számottevő pénztől eshet el azzal, hogy kamatozás nélküli folyószámlán hagyja el nem költött megtakarítását.
2026. 02. 23. 10:30
Megosztás:

NAV: A kockázatelemzés és mesterséges intelligencia támogatta kiválasztásra épülnek a 2026-os ellenőrzések

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát. A csalárd adózók gyors kiszűrését mesterséges intelligencia alapú elemzési modellek is segítik - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke az MTI-t a hivatal most publikált 2026-os ellenőrzési terve kapcsán.
2026. 02. 23. 10:00
Megosztás:

Ilyen is régen volt a személyi kölcsönöknél: minden banknál elérhető egy számjegyű kamat

Az elmúlt hetek kamatcsökkentései nyomán minden bank kínálatában megjelentek a tíz százalék alatti kamattal igényelhető személyi kölcsönök – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A nagy kérdés most már az – teszi hozzá –, hogy a 9 százalék alatti kamatok mikor jelennek meg a piacon.
2026. 02. 23. 09:30
Megosztás:

A 3D lézerszkennelés forradalmasítja az építőipart

Az építőipar gyors tempójú fejlődése új technikákat hozott az életünkbe, amelyek átalakítják a megszokott eljárásokat. Az egyik ilyen innováció a 3D lézerszkennelés, amely új távlatokat nyit azok számára, akik építészettel foglalkoznak. Ha még nem gondoltál arra, hogy ennek a módszernek mennyire döntő szerepe lehet az épületek tervezésében és fenntartásában, itt az ideje elgondolkodni rajta.
2026. 02. 23. 09:00
Megosztás:

A jelentős számú makrogazdasági hír ellenére pénteken sem mozdultak érdemben a kötvényhozamok, a forint 380 fölé került az euróval szemben

A múlt heti fontos adatok és események és az éleződő USA-Irán feszültség ellenére sem került sor jelentős mozgásokra a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain – sem pénteken, sem a múlt hét egészében.
2026. 02. 23. 08:30
Megosztás:

Nem hatotta meg a tengerentúli piacokat a gyenge GDP, a magas inflációs adat és a legfelsőbb bíróság elutasító döntése Trump vámjairól

Átmeneti ingadozás után végül az amerikai részvényindexek is pluszban zártak pénteken, az államkötvények hozamai pedig emelkedtek.
2026. 02. 23. 08:00
Megosztás:

Miért fogadják el a HUF online játékok a kriptós fizetéseket?

2026 elején már nehéz úgy beszélni az online fizetésekről Magyarországon, hogy a kriptovaluták ne kerüljenek szóba. A Bitcoin árfolyama tavaly ősszel új történelmi csúcs közelébe emelkedett, és bár azóta korrigált, a digitális eszközök iránti érdeklődés nem csökkent.
2026. 02. 23. 07:45
Megosztás:

Rekordszinten zártak a nyugat-európai piacok

Az európai STOXX 600 index pénteken rekordszinten zárt – annak ellenére, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hatályon kívül helyező ítéletet hozott a Donald Trump elnök által tavaly áprilisban bevezetett átfogó vámtarifákról. A páneurópai STOXX 600 0,8%-os emelkedéssel, új csúcson zárt, de rekordszinten fejezte be a kereskedést a CAC40 és a FTSE100 is.
2026. 02. 23. 07:30
Megosztás:

Ezermilliárdos tét a magyar energiaátmenetben

A hazai energiaátmenet helyzetéről, a megvalósítás és szabályozások enyhítésében rejlő kockázatokról tartott sajtótájékoztatót a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) szerda délelőtt Budapesten. Az eseményen elhangzott, hogy a következő hónapokban dől el, Magyarország hozzáfér-e az energiaátmenethez rendelt uniós források érdemi részéhez, és ezekből mennyi jut ténylegesen a háztartásokra, illetve a közintézményekre. A két szervezet szerint a késlekedés már most is jelentősen visszaveti a hazai energetikai korszerűsítéseket, miközben a legnagyobb hátrányt éppen azok a családok szenvedik el, melyeknek a magas rezsiköltség egyébként is a legfőbb terhet jelenti.
2026. 02. 23. 06:00
Megosztás:

Grönland nem periféria és nem hadszíntér, hanem a globális stabilitás lakmuszpapírja

Az Északi-sarkvidék ma már nem a „béke szigete”, hanem a nagyhatalmi versengés egyik legérzékenyebb frontvonala – mindeközben a régió a Föld leggyorsabban melegedő térsége. Grönland jégtakarójának olvadása a globális tengerszint-emelkedés ötödéért felel, az arktiszi együttműködés alapját adó Északi-sarkvidéki Tanács pedig 2022-ben, az ukrajnai háború kitörésével megingott, és azóta csak romlik a helyzet. Papp Zsanett Gréta klíma- és energiapolitikai elemző, az European Geosciences Union szakpolitikai munkacsoport-vezetője február elején részt vett a tromsøi Arctic Frontiers konferencián. Cikkében személyes grönlandi tapasztalataira is támaszkodva elemzi, miért nem csupán a régió biztonságpolitikai eszkalációjára, hanem helyi társadalom és infrastruktúra, valamint a tudományos együttműködések stabilizálására lenne szükség az Arktiszon.
2026. 02. 23. 05:00
Megosztás:

Minél több dolgozó kap bónuszt, annál jobb egy vállalat teljesítménye

Mérhetően jobb teljesítményt nyújt az a vállalat, ahol a dolgozói kör nagyobb aránya részesül pluszjuttatásban – derül a Budapesti Corvinus Egyetem friss kutatásából.
2026. 02. 23. 04:00
Megosztás:

600 új munkahelyet hoz létre a Master Good Kft. újabb óriásberuházása Kisvárdán

A Master Good Kft. baromfifeldolgozó vállalat 72 milliárd forint értékű beruházással kétszeresére bővíti a kapacitását Kisvárdán, amelynek nyomán hatszáz új munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a városban.
2026. 02. 23. 03:00
Megosztás: