Visszafogott tere van a kamatcsökkentésnek a második fél évben

A jegybank júniusban folytathatja a kamatcsökkentési pályát és az alapkamat a 6,75-7,00 százalékos sávba kerülhet, azonban a jelenlegi adatok alapján az év második felében nagyon visszafogott tere van a további kamatvágásnak - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a monetáris tanács keddi kamatdöntését követő online háttérbeszélgetésen.

Visszafogott tere van a kamatcsökkentésnek a második fél évben

Számokra lefordítani, hogy az év végén milyen kamatpálya indokolt, azt majd a júniusi makrogazdasági prógnózis keretében lehet nagyobb magabiztossággal megtenni - mondta, hozzátéve, hogy a jelenlegi környezetben nincs hová sietni.

Az MNB Monetáris Tanácsa kedden 50 bázisponttal 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte. Előző, áprilisi ülésén a testület 50 bázispontos, márciusban 75 bázispontos enyhítést hajtott végre.

Kérdésre válaszolva az alelnök elmondta: egyetlen opcióként 50 bázispontos kamatcsökkentés volt napirenden, és ebben egyhangú döntés született.

Az inflációs pályával kapcsolatban megjegyezte: globálisan alacsony szintre került az infláció, ugyanakkor a szolgáltatási szektor magas árdinamikája fékezi a dezinflációs folyamatokat a fejlett és a feltörekvő országokban egyaránt.

Az MNB már korábban jelezte, hogy a piaci szolgáltatási árképzésben van egy erős visszatekintő árazás, amit káros folyamatnak nevezett. Virág Barnabás szerint a visszatekintő árazás gyakorlatának visszaszorítása azért is fontos, mert annál gyorsabban kerülhet tartósan alacsony szintre az infláció, és árazódhatnak ki az inflációval kapcsolatos kockázati megfontolások a fogyasztói és beruházási döntésekből, ezzel gyorsítva a fenntartható gazdasági növekedés visszatérését.

Az infláció az év eleje óta a jegybanki toleranciasávon belül alakult, azonban az áremelkedés üteme az év közepén átmenetileg gyorsul, részben a szolgáltatások inflációja miatt, amely a járvány előtti szinthez képest magasabban alakul - fogalmazott. Megjegyezte, hogy szigorú monetáris politika fenntartása szükséges az inflációs cél fenntartható eléréséhez 2025-ben.

Hangsúlyozta: a magyar gazdaság magasabbról halad egy alacsony inflációs közeg felé, és ilyenkor lassabban mozdulnak az inflációs várakozások.

A monetáris politikát befolyásoló nemzetközi tényezők között említette, hogy javult a globális kockázatvállalási hajlandóság, és erősödtek a dezinflációs folyamatok az elmúlt egy évben, amit azonban fékezett a szolgáltatásoknak a pandémia előtti szintekhez képest magasabb árdinamikája, részben a feszes munkaerőpiacnak köszönhetően.

A geopolitikai feszültségek a globális ellátási láncok fennakadásához vezethetnek, továbbá az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikája között várható divergencia a globális kamatkörnyezeten keresztül a feltörekvő piacokon a volatilitás növekedését eredményezheti - jelezte.

A hazai reálgazdasági folyamatra kitérve elmondta, hogy a második negyedévben folytatódhat a növekedés a magyar gazdaságban. A magas frekvenciás adatok alapján az első negyedévi 1,1 százalékos év/év ütemhez képest is gyorsabb lehet a GDP növekedése az április és június közötti időszakban, amiben meghatározó lesz a jelentős reálbér-emelkedés.

A folyó fizetési mérleg többlete márciusban a jegybanki várakozások felett alakult, és február után újabb rekordot ért el 1 milliárd euró feletti értékkel - emlékeztetett.

Elmondta, hogy a kamatpolitika alakítását befolyásoló tényezők között az ország kockázati megítélése, a nemzetközi monetáris politikai környezet alakulása mellett a pénzpiaci stabilitás továbbra is kulcseleme a jegybanki döntéseknek. A jegybank folyamatosan vizsgálja azokat a kockázatokat, amelyek veszélyeztethetik a forintárfolyam vagy a hozamok alakulását - emelte ki.

Az MNB alelnöke hangsúlyozta: a globális és a hazai dezinflációt övező kockázatok, illetve a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága előrekintve is óvatos és türelmes monetáris politikát indokol.

A NIS jövőjéről tárgyalt a szerb energiaügyi miniszter a Mol vezetőjével

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) értékesítéséről és jövőjéről tárgyalt Hernádi Zsolttal, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatójával Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter Belgrádban - közölte a tárcavezető az Instagram-oldalán.
2026. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Elkészült a 2026-os civil választási jelentés

Elkészült a 2026-os országgyűlési választásokat feldolgozó átfogó civil jelentés, amely több száz megfigyelő, szavazatszámláló és választópolgár tapasztalataira építve értékeli a választási folyamat egészét. A jelentést az MTI-hez vasárnap eljuttató civil szervezetek többek között azt állapítják meg, hogy a választási folyamatot rendszerszintű egyenlőtlenségek jellemezték, miközben a szavazás napja alapvetően rendben zajlott.
2026. 04. 19. 14:00
Megosztás:

BIP 361 jelentése és értelmezése: hogyan védené meg a Bitcoin hálózatot a kvantumszámítógépek korában?

A BIP 361 egy olyan új bitcoinos javaslat, amely első ránézésre technikai részletnek tűnhet, valójában azonban a Bitcoin jövőjének egyik legnagyobb kérdését érinti: mi történik, ha a kvantumszámítógépek egyszer már képesek lesznek feltörni a ma használt digitális aláírásokat?
2026. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A Bitcoin előtt 3 út áll: az egyik teljes összeomláshoz vezethet

Komoly figyelmeztetést fogalmazott meg a kriptoszektor egyik legismertebb alakja, Charles Hoskinson: a Bitcoin előtt három lehetséges forgatókönyv áll, amelyek közül az egyik akár a teljes rendszer összeomlását is jelentheti. A szakember egy friss interjúban nemcsak a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetésről beszélt, hanem bemutatta a Cardano ökoszisztéma új, ambiciózus projektjét is.
2026. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Fordulat az Ethereum piacán: Erősödő vételi nyomás jelezheti a kilábalást

Az Ethereum derivatív piacán látványos fordulat körvonalazódik: a nettó taker volumen hosszú negatív időszak után ismét pozitív tartományba került. A friss adatok szerint mindössze egy nap alatt 102 millió dolláros emelkedés történt, ami új reményt adhat a befektetőknek, és akár egy szélesebb piaci trendváltás előjele is lehet.
2026. 04. 19. 11:00
Megosztás:

Meddig lehetnek fent a választási plakátok? Itt a határidő!

Még valamivel több mint három hetük van az országgyűlési választáson induló jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
2026. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Megdrágultak a piaci lakáshitelek az Otthon Start megjelenése óta - mekkora a különbség?

A korábbinál jóval magasabb kamatokkal vesznek fel piaci lakáshiteleket a háztartások az Otthon Start hitel szeptemberi megjelenése óta: ez ugyanakkor részben annak lehet tulajdonítható, hogy kevésbé használják ki a felkínált kedvezményeket az ügyfelek – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.
2026. 04. 19. 09:00
Megosztás:

Minden szavazatot megszámoltak, Tisza-kétharmad lesz

Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlésiképviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, minden egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény szombaton.
2026. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Matteo Salvini Orbán Viktort éltette a Patrióták milánói nagygyűlésén

A leköszönő magyar miniszterelnököt éltette Matteo Salvini, az olasz Liga jobboldali párt vezetője a Patrióták Európáért pártcsalád szombati nagygyűlésén, a milánói Dóm téren.
2026. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Német pénzügyminiszter: megalapozottak a kerozinhiány miatti aggodalmak Európában

Megalapozottak az európai aggodalmak a várható kerozinhiány miatt - figyelmeztetett Lars Klingbeil német pénzügyminiszter egy szombaton megjelent német lapinterjúban, amelyben a megújuló energiára való átállás gyorsítását sürgette.
2026. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Bonyolult szabályok, komoly kockázatok – ezeken csúsznak el a cégek a külföldi munkavállalók foglalkoztatásánál

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai egyre gyakrabban alkalmaznak vállalaton belüli áthelyezéssel mérnököket, szakértőket, vezetőket. Azonban az így érkező harmadik országbeli – például kínai, vietnámi, mexikói vagy koreai – kollégák itteni foglalkoztatása sokkal több annál, mint sima HR-adminisztráció: az adózás és társadalombiztosítás számos bonyolult szabályt, rengeteg buktatót és súlyos bírságkockázatot is rejt. A KPMG szerint azonban tudatos tervezéssel ezek elkerülhetőek és megalapozható a sikeres együttműködés vállalatok és munkavállalóik közt egyaránt.
2026. 04. 19. 04:00
Megosztás:

Washington június 16-áig engedélyezte az olajszállítást Szerbiának a Janaf vezetékén

Június 16-áig engedélyezte az olajszállítást Szerbiának az amerikai kormány a Janaf horvát vállalat által üzemeltett Adria-vezetéken - közölte a horvát társaság szombaton.
2026. 04. 19. 03:00
Megosztás:

Hány cigány ember él Magyarországon?

A magyarországi roma lakosság pontos létszámának meghatározása jelentős nehézségekbe ütközik. Ennek hátterében több tényező áll: a nyelvi beolvadás folyamata, a földrajzi szétszórtság, a kulturális sokféleség, valamint a viszonylag alacsony társadalmi megbecsültség. Emiatt a társadalomtudományi kutatásokban rendszeresen vita tárgyát képezi, hogy milyen módszerekkel lehet a legpontosabban megbecsülni a roma népesség számát.
2026. 04. 19. 02:00
Megosztás:

A lottónyertes a nyugdíjasoknak osztja szét a nyereményét

Szenzációs történet járta be a világot: egy friss lottónyertes nem luxusautókra vagy egzotikus utazásokra költötte a milliókat – hanem úgy döntött, a nyugdíjasok életét teszi könnyebbé.
2026. 04. 19. 01:00
Megosztás:

Elvitték az ötös lottó rekordnyereményét, 6,78 milliárd forintot

Az ötös lottó 69 éves történetének legmagasabb összegű főnyereményét, 6,78 milliárd forintot nyert valaki a szombati sorsoláson – közölte a Szerencsejáték Zrt. közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 19. 00:05
Megosztás:

Félmilliárdos fejlesztéssorozat zárult le Polgáron

Lezárult egy félmilliárd forintos, európai uniós támogatásból és állami társfinanszírozásból megvalósuló fejlesztéssorozat a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron – tájékoztatta a projektgazda szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 04. 18. 23:00
Megosztás:

A MAFE csatlakozott az EUROMETAL acélipari védelmi felhívásához

Az EU acélértékláncát képviselő EUROMETAL nevű szövetség hivatalos sajtókonferencián, 2026. április 14 én, a düsseldorfi Tube & Wire vásáron bejelentve sürgős "Cselekvési felhívást" indított az európai acél és fémipar védelmére.
2026. 04. 18. 22:00
Megosztás:

Kiválasztották a legszebb településneveket

3.378.934 szavazat érkezett a legszebb magyar településnevekre. A szavazás 5 régióban zajlott 2025 októberétől 2026. március 31-ig az e-nyelv.hu honlapon a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda szervezésében.
2026. 04. 18. 21:00
Megosztás:

Meteorológia: a pénteki volt az év eddigi legmelegebb napja

Pénteken volt az év eddigi legmelegebb napja - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 18. 20:00
Megosztás:

Trump megerősítette, hogy Irán ismét megpróbálta lezárni a Hormuzi-szorost

Donald Trump amerikai elnök megerősítette szombaton, hogy Irán ismét megpróbálta lezárni a Hormuzi-szorost, miközben tartanak a tárgyalások Washington és Teherán között.
2026. 04. 18. 19:00
Megosztás: