Visszavonták a látogatási tilalmat a Békés vármegyei kórházakban
2023. 04. 08. 09:00
A Békés Vármegyei Kormányhivatal visszavonta a vármegye kórházaiban az influenzajárvány miatt elrendelt látogatási tilalmat - tájékoztatta az orosházi László Elek Kórház és Rendelőintézet csütörtökön az MTI-t.
A közleményben azt írták, hogy Orosházán péntek reggel helyezik hatályon kívül a tilalmat, de az továbbra is életben marad a koronavírussal fertőzöttek kezelését végző osztályokon. Felhívták a figyelmet arra is, hogy egy beteghez naponta legfeljebb két látogató mehet be, személyenként maximum 30 perces időtartamra; a látogatóknak is kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése; 14 éven aluli gyermek nem látogathat beteget.
A Békés Megyei Központi Kórház gyulai és békéscsabai tagintézményeiben már csütörtök reggel visszavonták a látogatási tilalmat a kórház honlapján közöltek szerint.
Van élet a mesterséges intelligencia mellett
A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is.
A Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét
A Kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében! Ezért a Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget. A keret több mint 80%-a, 482 milliárd forint már leszerződésre került, 285 milliárd forintot pedig már folyósítottak a vállalkozások számára. A kibővített beruházási hitel és lízing keretet egyaránt igénybe vehetik a már eddig is részben külpiacra termelő/értékesítő vállalkozások, valamint a jövőben újonnan exportpiacra lépő kkv-k is, ezáltal erősítve nemzetközi versenyképességüket.
Magyarország barátja és stratégiai partnere Izraelnek az agrárium területén is
A tiszteletre, a tanulásra és a gazdasági együttműködésre építjük agrárkapcsolatainkat Izraellel - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki csütörtökön Tel-Avivban egyeztetett Avi Dichterrel, Izrael agráriumért és élelmezésbiztonságért felelős tárcájának vezetőjével az Agrárminisztérium (AM) MTI-nek küldött közleménye szerint.
Még mindig a németek uralják a magyar lakáspiacot, de olyanok is vásárolnak, akikre nem is gondolnánk
2024-ben több mint 5%-kal bővült a külföldi lakásvásárlók száma a magyar piacon, bár a 2022-es 8000-től még mindig jelentősen elmaradt a 6600-as szám – mutat rá a KSH. A nem magyar állampolgárok összesen 309 milliárd forintot költöttek el a magyar lakáspiacon tavaly, ezzel a teljes forgalom 6,4%-át generálták.
ENSZ: Egyre nagyobb kihívás a tartós éhezés felszámolása az éhezési válsággócokban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) közös jelentésében az éhezés súlyosbodására figyelmeztetnek 16 élelmezési válsággócban, ami azzal fenyeget, hogy további milliókat sodródhatnak éhínségbe vagy annak küszöbére.
Távoli munkavállalás? 6 figyelmeztető jel, hogy a jelölt nem az, akinek mondja magát
Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos szakértői szerint a fenyegetés nemcsak informatikai, hanem HR-biztonsági kérdés is.
Több intézkedéssel támogatja az agrártárca a rövid ellátási láncok megőrzését
A rövid ellátási láncok (REL) nemcsak a hagyományok megőrzését, hanem a modern, tudatos fogyasztói igények kielégítését is szolgálják - jelentette ki Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a REL Expo 2025 rendezvény megnyitóján, Jakabszálláson a tárca MTI-nek küldött csütörtöki közleménye szerint.
Brutális többletkedvezmény járhat az áramfogyasztásra: sok család nem is tud róla!
Sokan nem tudják, pedig jelentős, évi 1697 kWh villamosenergia-többletkedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol gyógyászati segédeszközt napi rendszerességgel használnak. A kedvezmény az A árszabás keretében érvényesíthető, és minden kedvezményes évben (augusztus 1-jétől a következő év július 31-éig) igénybe vehető. Kinek jár a kedvezmény?
A Hedera ETF a Canary Capital XRP ETF nyomdokaiba lép a Nasdaq-on? – A legjobb kriptovaluta, amit érdemes megvásárolni még a kitörés előtt
A Hedera (HBAR) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptovaluta szektorban, különösen mióta ETF-je lendületet kapott a Canary Capital XRP ETF sikeres bevezetését követően. Az intézményi vásárlások – beleértve a Canary HBAR ETF-et – iránti növekvő érdeklődés arra utal, hogy a token egy jelentős árfolyamkitörés küszöbén állhat. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a HBAR tavaly nyolcszoros árfolyam-emelkedést produkált.