Zártkörű tőkeemelést jelentett be a Masterplast NyRt.
2024. 09. 05. 15:30
A Masterplast Nyilvánosan Működő Részvénytársaság tájékoztatja a tisztelt Befektetőket, hogy a 16/2023. (04.27.) sz. közgyűlési határozat felhatalmazása alapján a Társaság megkezdi alaptőkéje pénzbeli vagyoni hozzájárulás ellenében történő felemelésének előkészítését, amelynek keretében iparági szereplőkkel előzetes megbeszéléseket fog kezdeményezni.
A Társaság a kibocsátani tervezett új dematerializált törzsrészvényeket zárt körben, legfeljebb 149 jogi és természetes személy számára kívánja felajánlani, és a forgalomba hozatalt az ajánlattal élő személyek részvételével kívánja végrehajtani.
Ennek keretében a Társaság célja olyan szektoron belüli, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, globális gondolkodású, jelentős stratégiai befektető bevonása is, aki hosszútávú tulajdonosként illeszkedik a Társaság terveihez.
Az előkészítő folyamatok eredményessége esetén az alaptőke-emelés megvalósításáról az Igazgatótanács 2024. év végéig dönt.
Horvát gazdasági miniszter: elsődleges érdek, hogy a szerbiai finomító működjön
Horvátország elsődleges érdeke, hogy a szerbiai finomító zavartalanul működjön, és hogy a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat minél nagyobb mennyiségű kőolajat szállítson, betöltve stabilizáló szerepét Horvátország és a térség energiabiztonságában - jelentette ki Ante Susnjar horvát gazdasági miniszter kedden, miután az éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken keresztül a pancsovai finomítóba.
Ömlenek az új társasházi lakások a piacra, az árak viszont leparkoltak
Látványos fordulatot hozott a 2026-os év eleje a társasházi új lakások piacán: az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az elérhető lakáskínálat számottevően bővült. A vármegyeszékhelyeken 30 százalékkal több hirdetésből válogathatnak az érdeklődők, mint egy évvel korábban.
A nyugdíjasok elkezdtek félni Magyarországon
Jobban aggódnak a magyarok a nyugdíjas éveik miatt: erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött évekkel kapcsolatos aggodalmak, és minél fiatalabb valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy kap majd állami időskori ellátást – állapítja meg a Pénztárszövetség friss, országos kutatása.
Kellemetlen szerkezetben ért véget 2025 Magyarországon
Ma reggel a decemberi inflációs adatok érkeztek. A KSH közleménye szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal nőttek, az éves infláció pedig 3,3 százalékra lassult az novemberi 3,8 százalékról. Az adat minimálisan meghaladta az előzetes várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves csökkent az előző havi 4,1 százalékról 3,8 százalékra: itt is a bázishatás volt a meghatározó. 2025-ben átlagosan 4,4%-kal emelkedtek az árak az előző évhez képest.
Ingatlanértékesítés utáni adózás 2026-ban – mennyit adót kell fizetni ingatlan eladásakor?
Az ingatlanértékesítések számának növekedésével párhuzamosan 2026-ban is kiemelt jelentősége van annak, hogy a magánszemélyek pontosan tisztában legyenek az ingatlan eladásából származó jövedelem adózásának szabályaival. A személyi jövedelemadó rendszerében ez az egyik legösszetettebb terület, ahol egyetlen hibás feltételezés is jelentős adókockázatot hordozhat.
Megvan, mennyivel drágulnak a bankszámlák idén
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. A lakossági bankszámláknál azonban van egy csavar a díjemeléssel kapcsolatban.
Újraalakulása óta először lép fel a Kispál és a Borz a Művészetek Völgyében
A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit.
A Bitcoin 91 000 dolláron stagnál: Miért helyezi az okos tőke a pénzét a Digitap ($TAP) offshore bankolásába?
A Bitcoin csendes időszakkal indította a 2026-os évet. Az év eleji emelkedés után a BTC az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy oldalazott a 90 000 és 91 000 dolláros szintek között. Amíg az árfolyam a pszichológiai szempontból fontos 90 000 dollár felett marad, a piac egészében fennmarad a stabilitás; ugyanakkor az egyértelmű, hogy a lendület megtört.
Erősödött a forint kedd estére
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén
A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
Így nőttek tavaly az árak Magyarországon
2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Nyomás az ALDI-ba vásárolni, ilyen ritkán van, mint most…
Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: 12-féle friss sertéshús árát mérsékli 2026. január 15-től, átlagosan több mint 7%-kal. Az ALDI az egy héttel korábbi tejtermék-árcsökkentési intézkedése után januárban már második alkalommal mérsékli számos termék fogyasztói árát.