Zord idők járnak a Netflixnél

A Netflix vártnál kicsit jobb negyedéves eredménye, és annak megfelelő bevétele kevés volt a befektetőknek, így a szerdai kereskedést 5 százalékos eséssel kezdheti meg a részvény. A befektetők elsősorban a megugró tartalomgyártási költségek és a Warner Bros. körüli, jelentős pénzügyi kockázatot hordozó felvásárlás miatt aggódnak.

Zord idők járnak a Netflixnél

Tegnap zárás után számolt be negyedéves eredményéről a Netflix, de sok öröme nem lehetett a részvényeseknek. Ma piacnyitás előtt több mint 5 százalékos mínuszban van az árfolyam, ami a tavaly júniusi csúcsokról már enélkül is 35 százalékot zuhant.

A cég a vártnál minimálisan jobb EPS-ről számolt be a negyedik negyedévre vonatkozóan, és ez éves szinten 33%-os növekedést jelentett, míg a bevételek hajszálnyival lettek gyengébbek a vártnál, de itt is közel 18%-os az éves bővülés. Az utóbbi időben az előfizetői számról már nem közöl adatokat a vállalat, de most azt mondta, hogy átlépték a 325 millió fős bázist. Ezt nagyban segíthette a Stranger Things befejező évada, Guillermo del Toro Frankensteinje, valamint a karácsonyi két NFL meccs közvetítése.

A 2026-os évre vonatkozóan árbevétel szinten 12-14 százalékos emelkedést vár a menedzsment (a reklámbevételek a tavalyi 1,5 milliárdról duplázódhatnak idén, most már komoly növekedési lábat adva), ami jobb az elemzői konszenzusnál, viszont a profit tekintetében nem ennyire rózsás a kép, ott a vártnál alacsonyabb lehet az eredmény.

Ez pedig annak köszönhető, hogy az idei évben 10%-kal nagyobb összeget, 20 milliárd dollárt költ majd a cég kontent fejlesztésre, és ugye még függőben van a Warner Bros. felvásárlási kísérlete is, amit immár csak készpénzből finanszírozna, és nem lenne saját részvénnyel való fizetési rész. Ez az ügylet óriási, 82,7 milliárdos lenne, vagyis igencsak a zsebébe kéne nyúlnia a cégnek, és ezzel jelentősen el is adósodna. Persze ez még nem lefutott, egyelőre a Paramount sem mondott le az akvizícióról, de emellett még a szabályozói jóváhagyást is meg kellene kapniuk, van tehát kockázat bőven.

Az ügylet ráadásul tartalmaz egy 5,8 milliárd dolláros díjat, amit a Netflix-nek akkor kell kifizetnie a Warnernek, ha meghiúsul a tranzakció. De még ha sikerül is nyélbe ütni a megállapodást, akkor is ott lesz a kivitelezési kockázat, hogy tényleg el tudja-e érni a cég azt a 2-3 milliárd dolláros megtakarítást, amit az ügylettől vár 2-3 év után. De az sem egyértelmű, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező filmstúdiót képes lesz-e nehézségek nélkül működtetni.

Ha viszont minden a tervek szerint menne, akkor hosszú távon nagyon jól is járhat a Netflix, hiszen az egyik legnagyobb riválisát, az HBO-t kebelezné be, és jutna hozzá több mint 100 évnyi Warner Brothers film és sorozat katalógushoz. Ezt pedig akár egy jelenleginél lényegesen nagyobb, a Disneylandhez hasonló szórakoztató parkokban is felhasználhatná.

A 2026-os év mindenképp érdekes lesz a Netflix szempontjából, a fentieken túl ráadásul a társaság tovább nyomulna az elő (sport)közvetítések irányába, valamint a videó podcastek felé is nyit, versenyre kelve a Spotify-jal és a YouTube-bal. Egyelőre viszont a befektetők inkább a kockázatokat látják, és aggódnak az akvizíció és a nagy költekezés következtében várhatóan nyomás alá kerülő marginok miatt.

Netflix technikai kép

Távolabbról érdemes megnézni a grafikont, ezért hetes felbontást használunk a megjelenítéséhez. Az évekkel ezelőtt kialakult tetőpontok és trendek határozhatják meg milyen szinteket érdemes követni a jelenleg fennálló csökkenő trendben. A tetőponthoz képest már jelentőset esett az árfolyam, de fordulatra utaló minta még csak el sem kezdett formálódni. A túladottság miatt beérhetett abba a tartományba, ahol már el lehet kezdeni figyelni a vételi szinteket. A 2022-es mélyponttól indult emelkedés ideális korrekciós szintje a 75 dolláros és 62,5 dolláros szintre tehetőek. Amíg ezeket nem teszteljük, fordulási esély sem valószínű, hogy ki tud alakulni. Vétellel érdemes kivárni.

Forrás: OTP

Inflációs adatra várva: merre mozdulhat a Bitcoin és a kriptopiac?

A befektetők figyelme most egyértelműen a héten érkező, januári – korábban elhalasztott – amerikai inflációs adatra irányul. A friss fogyasztói árindex (CPI) közzététele azért kap kiemelt szerepet, mert a szerdán publikált, vártnál erősebb munkaerőpiaci jelentés ismét átírta a kamatcsökkentési várakozásokat. Az amerikai gazdaság januárban 130 ezer új munkahelyet teremtett, ami azt jelzi, hogy a gazdaság továbbra is ellenálló.
2026. 02. 12. 08:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 12. 07:00
Megosztás:

Trump továbbra is a tárgyalásos rendezést szorgalmazza az Iránnal fennálló nézeteltérések rendezése érdekében

Donald Trump amerikai elnök továbbra is a tárgyalásos rendezést helyezi előtérbe az Egyesült Államok Iránnal fennálló nézeteltéréseinek rendezése érdekében.
2026. 02. 12. 06:00
Megosztás:

Letartóztatta a bíróság a Bászna Gabona Zrt. sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság a Bászna Gabona Zrt. csaknem tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját.
2026. 02. 12. 05:30
Megosztás:

Síszezon: százezrekbe kerülhet egy vészhelyzet, ha nem készülünk tudatosan

Javában tart a tél és a síszezon, sok magyar pedig a környező országok síterepeit veszi célba: a több mint félmillió aktív hazai síelő közel 90 százaléka külföldön hódol kedvenc téli sportjának. A havas pályák és hegyi utak azonban nemcsak élményeket, hanem komoly kockázatokat is rejtenek. Egy síbaleset vagy útközben az autó műszaki meghibásodása több százezer forintos, nem várt kiadással járhat. Az Europ Assistance tavalyi felmérése szerint a külföldi utazások során váratlan eseményt elszenvedő magyarok közel kétharmadának 100 és 500 ezer forint közötti összeget kellett kifizetnie egy ilyen jellegű vészhelyzet megoldására.
2026. 02. 12. 05:00
Megosztás:

Merékpáros szervezetek véleményezték az új KRESZ tervezetét

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket. Szerdán a kerékpáros szervezetek javaslatainak áttekintésével folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása - közölte a tárca az MTI-vel.
2026. 02. 12. 04:30
Megosztás:

Januárban új lendületet kapott a lakásárak és a kínálat növekedése

2026 elején új lendületet kaptak a lakásárak, és az eladási kedv is fokozódott. Miközben az áremelkedés a januári hónapokra jellemző dinamikus tempóra kapcsolt, az éves lakásdrágulás ezzel szemben lassuló tendenciát mutat. Mindezzel párhuzamosan a kínálat is jelentősen bővült, és már több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből válogathatnak a vevők - derül ki az ingatlan.com januári árindexéből.
2026. 02. 12. 04:00
Megosztás:

Bitcoin 67 ezer dollár alá csúszott, miközben az amerikai tőzsde emelkedett

A kriptopiac és a részvénypiac közötti korábbi együttmozgás ismét megbomlott: miközben az amerikai részvényindexek erősödtek a vártnál jobb munkaerőpiaci adatok hatására, a Bitcoin árfolyama 67 ezer dollár alá esett. A jelenség arra utal, hogy a digitális eszközökbe vetett befektetői bizalom még nem állt teljesen helyre az idei jelentős árfolyamesések után.
2026. 02. 12. 03:30
Megosztás:

Új vezérigazgatót nevezett ki a CETIN International, N.V.

A CETIN International, N.V. („CETIN International”) ma bejelentette, hogy 2026. május 1-jétől prágai székhellyel Jason King, a Yettel Bulgaria jelenlegi vezérigazgatója lesz a CETIN International vezérigazgatója.
2026. 02. 12. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Így alakul a nyugdíjkorhatár Magyarországon

Mikor mehetsz nyugdíjba Magyarországon? A szabályok, amelyek mindent eldöntenek.
2026. 02. 12. 02:00
Megosztás:

Az új üzleti területek hajtják a növekedést a CECONOMY-nál – rekord ügyfél-elégedettség és online részesedés

A CECONOMY AG (CECONOMY) és a MediaMarkt erőteljes rajtot vett az új pénzügyi évben: a Black November és a karácsonyi időszak által meghatározott első negyedév (azaz 2025.október-december) kiemelt jelentőséggel bír az üzletfejlesztés szempontjából, és a Csoport ebben az időszakban is folytatta sikeres növekedési pályáját.
2026. 02. 12. 01:30
Megosztás:

Ezeket az autómárkákat ne vedd! Visszatekerték a kilométerórákat!

Megbízható használt autót vásárolni nem mindig olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk – a használtautó-piacon kínált egyes járművek futásteljesítménye nem feltétlenül tükrözi a valóságot. A tisztességtelen eladók olykor a kilométeróra visszatekerésével próbálják mesterségesen növelni az autó értékét. Ennek eredményeként az új tulajdonos nemcsak a jármű valós értékénél magasabb árat fizet, de később jelentős javítási költségekkel is szembesülhet.
2026. 02. 12. 01:00
Megosztás:

Az okoseszközök miatt romlik a gyerekek fizikai és mentális állapota

Katasztrofális fizikai és mentális állapotban vannak gyermekeink az okoseszközök és a közösségi média miatt - mondta az aktív Magyarországért felelős államtitkár szerdán Békéscsabán.
2026. 02. 12. 00:30
Megosztás:

Így tűnik el a pénz a házépítések Bermuda-háromszögében

Milliós többletköltséget okozhat, ha nem egyértelmű a kommunikáció az építtető, a tervező és a kivitelező között – figyelmeztet Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A félreértett vagy utólag módosított tervek újraszámolást, bontást és csúszást eredményezhetnek. Különösen igaz ez az előregyártott faépületeknél, ahol minden elem előre legyártott. A szakember szerint a gondok többsége megelőzhető lenne, ha a szereplők a kezdetektől közösen, pontosan egyeztetnének.
2026. 02. 12. 00:01
Megosztás:

A MEXC berobbant a globális élmezőnybe: 2025-ben duplázott és már a 3. legnagyobb kriptotőzsde

Látványos előretörést produkált 2025-ben a MEXC. A dinamikusan növekvő kriptotőzsde a harmadik helyre lépett elő a globális centralizált platformok rangsorában, miközben éves szinten közel megduplázta spot kereskedési volumenét. A siker mögött agresszív zéró díjas (zero-fee) stratégia és kifejezetten a lakossági (retail) felhasználókra építő üzleti modell áll.
2026. 02. 11. 23:30
Megosztás:

Több ezer befektetési lehetőséggel erősít George

Az Erste mostantól már több mint négyezer befektetési lehetőséget tesz könnyen elérhetővé George-ban. Az Erste ügyfelei közel harmadának már van értékpapírszámlája, akik így még kényelmesebben kezelhetik befektetéseiket és tehetik változatossá portfóliójukat.
2026. 02. 11. 23:00
Megosztás:

Bezár az Arkham Exchange: kemény valóság a kis kriptotőzsdék számára

Kevesebb mint egy év működés után lehúzza a rolót az Arkham Exchange. Az alacsony, napi egymillió dollár alatti forgalom és a piaci óriások dominanciája végül ellehetetlenítette az üzleti modellt. Az eset jól mutatja, milyen nehéz ma kritikus tömeget elérni a kriptotőzsdei piacon, ahol a likviditás, a compliance-költségek és a verseny intenzitása egyszerre jelentenek akadályt az új belépőknek.
2026. 02. 11. 22:30
Megosztás:

A Bitget bemutatja a Gracy AI-t – új módja annak, hogy a piacokról, vezetésről és hosszú távú gondolkodásról beszélgessünk

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje, a Bitget, bemutatta a Gracy AI-t, az első animált digitális embert a kriptóban, amelynek célja, hogy valódi vezetői gondolkodást hozzon el a felhasználókkal folytatott személyes beszélgetésekbe.
2026. 02. 11. 22:00
Megosztás:

Az Európai Parlament jóváhagyta a 90 milliárd eurós hitelcsomagot Ukrajnának

Az Európai Parlament szerdán sürgősségi eljárásban elfogadta azt a jogszabálycsomagot, amely 90 milliárd euró összegű uniós hitel biztosítását teszi lehetővé Ukrajna számára a 2026-2027-es időszakra.
2026. 02. 11. 21:30
Megosztás:

Cosmos (ATOM) transzferek felfüggesztése a Bithumbnál: hálózati frissítés miatt állnak le a ki- és befizetések

Ideiglenesen szünetelnek a Cosmos (ATOM) ki- és befizetések a Bithumb kriptotőzsdén. A lépés egy közelgő hálózati frissítéshez kapcsolódik, és kizárólag a tőzsdei wallet-szolgáltatásokat érinti – nem a Cosmos Hub hálózat általános működését. A kereskedés a legtöbb esetben zavartalan marad, ugyanakkor a felhasználóknak érdemes figyelniük az időzítésre és a jóváírások státuszára.
2026. 02. 11. 21:00
Megosztás: