MNB FB: továbbra is magasak a bérek a jegybankban

A Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottsága (MNB FB) szerint 2011. júliustól 2012 júniusáig összességében szervezett és fegyelmezett gazdálkodást folytatott a jegybank, de a bérszínvonal továbbra is túlzottan magas, különösen a vezetői béreket tekintve. A jegybankelnök megalapozatlannak tartja a kritikákat.

A megállapítások az MNB FB-nek abban a jelentésében olvashatóak, amelyet az FB a jegybank gazdálkodásáról készített, és szerdán juttatta el az Országgyűléshez. A felügyelőbizottság az MNB 2011-ben folytatott gazdálkodását értékelve ugyanakkor megállapítja azt is, hogy a költségtakarékos gazdálkodásra törekvés és a költségcsökkentés ellenére a gazdálkodás nem minden elemében jelenik meg a racionalitás.
    

Az FB a személyi költségek kapcsán már 2010-ben kifogásolta a jegybank bérpolitikáját, amely figyelmen kívül hagyta az állami takarékossági elvárásokat. Az FB kritikai észrevételei alapján az MNB  elnöke tájékoztatta az FB-t, hogy a jegybank 2011-ben új bérpolitikai stratégiát alakít ki.
    

Az új stratégiát az FB megtárgyalta, irányát elfogadhatónak tartva a konkrét mértéket nem tartotta elegendőnek arra, hogy  mérséklődjön a túlzottan magas bérszínvonal.
    

Az FB jelentése megállapítja: a bank javadalmazási rendszerének része, hogy 23 banki vezető számára kül- és belföldi használatra térítésmentesen személygépkocsit biztosít, amelyet kérésre családtagok is vezethetnek. Ezt az FB indokolatlannak és pazarlónak tartotta. Az MNB a vizsgálat óta – mivel az új jegybanktörvény a monetáris tanács tagjainak azonos egyéb juttatási szintet állapít meg az MNB alelnökeivel és MNB elnökkel - tovább növelte a személygépkocsik számát.
    

Az FB jelentése kitér arra is, hogy az FB az utóbbi időszak arculattal kapcsolatos és egyéb kommunikációs szerződéseinek vizsgálatához közbeszerzési-jogi szakértőt vett igénybe. A szakértő az általa megvizsgált eddigi összes szerződésnél a közbeszerzési törvénybe ütköző eljárást talált. A felügyelőbizottság a szakértő és az MNB álláspontjának megismerése után értesítette a jegybank elnökét, és a gazdasági társaságokról szóló törvény vonatkozó bekezdése alapján a nemzetgazdasági miniszterhez fordult. Egy kommunikációs tender kapcsán a Közbeszerzési Döntőbizottság elmarasztaló ítélete és bírsága ellen az MNB keresettel fordult a Fővárosi Törvényszékhez, az eljárás jogerősen még nem fejeződött be.
    

Simor András, az MNB elnöke az FB jelentése kapcsán levelet küldött Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, amelyben azt írja: az MNB Felügyelőbizottságának éves jelentése – a tavalyihoz hasonlóan - több, tényekkel kellően alá nem támasztott megállapítást tartalmaz, így alkalmas arra, hogy félrevezesse a képviselőket.
    

Simor András a parlament elnökének írt levelében emlékeztet arra: az MNB bérpolitikájának 2011-ben történő újbóli áttekintése alapján a bevont szakértő megállapította, hogy ha az MNB teljes javadalmazását vetik össze a pénzügyi szektor gyakorlatával, akkor az MNB teljes javadalmazási szintje a bankpiac közepes jövedelméhez képest a plusz-mínusz 10 százalékos sávban helyezkedik el. Az MNB további céljai között szerepel középtávon, hogy a teljes javadalmazási szinten tovább közelítsék a pénzügyi szektor középértékéhez a jegybanki alkalmazottak jövedelmét.
    

Az MNB-elnök leveléhez csatolt állásfoglalás szerint az FB a nemzetgazdasági miniszter kérésére, a 2012-1/I. számú határozatával elrendelte az MNB beszerzési gyakorlatának vizsgálatát. A vizsgálat megállapította, hogy "a beszerzések a vizsgált időszakban szabályozottan és szabályosan, a hatáskörök és felelősségek egyértelmű meghatározásával történtek".
    

A jegybanki levélben leszögezik: a közpénzekből gazdálkodó MNB feladatának tartja, hogy példamutató módon mindent megtegyen a közbeszerzési kultúra fejlesztéséért.
    

Így 2010 óta együttműködik a Transparency International Magyarországgal (TI). 2011 végén egy számítógépek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárásának teljes folyamatába bevonták a TI-t.  A beszerzés során a TI négy alkalommal készített jelentésében megállapította, hogy "az MNB az eljárást jogszerűen, illetve a tisztesség és az átláthatóság legmagasabb szintű kívánalmainak megfelelően bonyolította le".
    

Az MNB levelében kitérnek arra: mind az FB általános vizsgálata, mind a független civil szervezet állásfoglalása szabályozottnak és szabályosnak minősítette az MNB közbeszerzési gyakorlatát. A levélben rögzítik: megkérdőjelezi az FB egyedi ügyekben hangoztatott - a külső szakértő véleményén alapuló - állásfoglalásait, hogy a közbeszerzési eljárások során az eljárásban érintett szereplőktől (Közbeszerzések Tanácsa Hirdetményellenőrzési osztálya, ajánlattevők) kifogás, észrevétel nem érkezett. (MTI)


A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás: