NMHH Médiatanács: 110 millió forint műszaki fejlesztési támogatásra pályázhatnak közösségi televíziók és rádiók

Idén is 110 millió forintot kaphatnak műszaki fejlesztésekre közösségi televíziók és rádiók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése szerint. A testület különböző tanulmányokat fogadott el a hírműsorok társadalmi sokszínűségéről, a koronavírus-járvány médiapiacra gyakorolt hatásáról és a gyerekek reklámnézési szokásairól. A grémium nyertest hirdetett egy miskolci rádiós frekvencia pályázatán.

NMHH Médiatanács: 110 millió forint műszaki fejlesztési támogatásra pályázhatnak közösségi televíziók és rádiók

Június 9-ig lehet első körben pályázni műszaki fejlesztésre

A testület a Médiatanács támogatási programjának keretén belül idén is döntött annak a 110 millió forintos keretösszegűpályázatnak a meghirdetéséről, amely a közösségi, ún. lineáris médiaszolgáltatók – a műsorrend alapján üzemelő, hagyományos rádiók, televíziók – műszaki fejlesztését célozza. Az igényelhető maximális támogatás televízióknál ötmillió, rádióknál hárommillió, kisközösségi rádióknál egymillió forint, de az elnyerhető összeg nem haladhatja meg a tervezett összköltség 80 százalékát. Az első fordulóra a jelentkezési határidő július 9., és a legalább 50 ezer forint értékű eszközök vásárlására lehet pályázni.

A nők továbbra is alulreprezentáltak a televíziós hírműsorokban

A Médiatanács elfogadta a hírműsorok társadalmi sokszínűségét – az egyes társadalmi, gazdasági és etnikai csoportok reprezentációját – vizsgáló legfrissebb, 2019-re vonatkozó hatósági tanulmányt. Az elemzett kategóriákon belül az elmúlt évekhez hasonlóan a gazdasági élet szereplői közül a szolgáltatási szféra képviselői jelentek meg leggyakrabban, összesen 77,5 százalékban. A kisebbségi szereplők reprezentációja 2,2 százalékos volt a vizsgált műsorokban, ami megfelel a korábbi időszakok átlagának, közülük a határon túli magyarok (36,6 százalék), illetve a romák (36,6 százalék) álltak az élen. A nemek megjelenési arányai átlagosan közel négyötödös többséget mutattak a férfiak javára: 77, illetve 23 százalék. A vizsgálat hét országos televíziócsatorna híradóira, továbbá a közszolgálati Kossuth Rádió három műsorszámára terjedt ki.

A koronavírus jelentősen hatott a reklámpiacra

A koronavírus-járvány miatt a televíziós hirdetési piac átalakulását 2020 márciusában vizsgáló NMHH-tanulmány szerint a tavalyi évvel összevetve egyértelműen kimutatható a csökkenő tendencia: míg 2019-ben egész márciusban 35 és 38,5 ezer között mozgott naponta a reklámszpotok száma, addig 2020-ban a hó eleji közel 40 ezerről a hónap végére majdnem 30 ezerre zuhant ez az érték. A hirdetések szektorszintű megoszlásának alakulását alapvetően a gyorsan forgó fogyasztási cikkek termékeivel kapcsolatos szektorok (élelmiszer, kereskedelem, gyógyhatású készítmények, szépségápolás, háztartási cikkek) erős teljesítése jellemezte, míg mások (szabadidő, pénzintézetek, szolgáltatás) jelentősen visszaestek. A vizsgálat 76 magyar nyelvű televíziós csatornát fed le.

Egyre több reklám éri a gyerekeket

A testület elfogadott egy, a tematikus gyerekcsatornák reklámozási gyakorlatáról szóló vizsgálatot is, amely öt televízió 2011-es és 2019-es adatait hasonlítja össze. A dokumentum rávilágít arra, hogy egyre több reklámot tesznek közzé ezeken a tematikus csatornákon. A gyerekcsatornák ártalmatlan „villanypásztor” szerepe már a múlté, hiszen egyre komolyabb marketingtényezőként tekintenek a fiatalokra, így e csatornák egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a 4 és 17 év közöttiek televíziós „reklámtortájából”. A Minimaxon például több mint kétszeresére nőtt – 60-ról 143-ra – a napi reklámpercek száma, és hosszuk is két és félszeresére emelkedett: 93,6-ról 230,5 másodpercre. A hirdetések között különösen jelentősek az egyetlen hirdetést tartalmazó reklámblokkok, a single szpotok.

Az ilyen típusú kereskedelmi üzeneteknél jelentősen csökken az elkapcsolás esélye, így kiemelt figyelmet és jelentős nézőszámot garantálnak a hirdetőnek. Pozitívum, hogy nyoma sincs már a gyorséttermeket, cukrozott gabonapelyheket és csokoládé-készítményeket propagáló hirdetéseknek. Helyettük megjelentek az alapvető élelmiszerek (tészta), a fagyasztott termékek (halrudacska) és a gyümölcslevek reklámjai – ami az önszabályozó rendelkezéseknek és az egészségtelen élelmiszerek különadójának tulajdonítható.
Mindhárom tanulmány napokon belül elérhető lesz az NMHH honlapján.

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

Lezárta a tanács a Miskolc 96,3 MHz körzeti frekvencia kereskedelmi jellegű használatára kiírt rádiós pályázati eljárást, amelynek nyertese a Radio Plus Kft. lett. A testület egyúttal törölte az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. pályázót a pályázati nyilvántartásból, mert az visszavonta pályázati ajánlatát.
A Médiatanács elvégezte a tartalmi vizsgálatot a helyi Heves 93,7 MHz frekvencia kereskedelmi jellegű pályázati eljárásában, és felvilágosítást kért az M-Lite Kft.-től. A testület a helyi Sátoraljaújhely 104,9 MHz frekvencia kereskedelmi jellegű pályázati eljárásának alaki vizsgálata után hiánypótlásra szólította fel az egyedüli pályázó Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit Kft.-t.

Médiafelügyeleti döntések

Állampolgári bejelentés alapján indított eljárásban a testület a TV2 szolgáltatóját 3,3 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte, amiért a Tények Plusz című műsort és ismétlését februárban kétszer is nem megfelelő időpontban és korhatár-besorolással sugározta: előbbit este háromnegyed hétkor, utóbbit délelőtt negyed tizenkettőkor adta 12-es karikával, pedig kizárólag 21 órától kerülhettek volna műsorba 16-os karikával, tekintettel arra, hogy azok megértése, feldolgozása érettebb közönséget kíván. A műsor drámai módon, valós, térfigyelő kamerás felvételek felhasználásával mutatta be egy közúti balesetet szenvedett nő halálát és a hátrahagyottak – a férj és a három gyermek – helyzetét, gyászát, kiszolgáltatottságát. Döntésében a Médiatanács a bírság összegének megállapításánál különös tekintettel volt arra, hogy a Tények Plusz a személyes tragédiát szenzációként, az emberi kegyelet érzését mellőzve közvetítette, a család tragédiájának bemutatásánál pedig nem megengedhető az a mód, ahogyan a kiszolgáltatott helyzetben lévőket bemutatták.

A Rádió 1 szolgáltatóját – pénzbírság kiszabása nélkül – figyelmeztette a Médiatanács, amiért a Balázsék című műsor egy márciusi adásában az adást támogató immunerősítő méhpempőre utalással burkolt reklámot tett közzé. A testület emellett megállapította, hogy a szolgáltató nem sértette meg azokat a szabályokat, melyek szerint a termékmegjelenítést tartalmazó műsorszámok nem hívhatnak fel közvetlenül áru megvásárlására vagy szolgáltatás igénybevételére.
 
A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

Hozzászólások

Mi jön most? Mi lesz a szigorítás után?

A mostani kilátások szerint az év végéig akár a 2 százalékos szintig növekedhet az alapkamat az inflációs kockázatok miatt. Az infláció gyorsulása mellett az inflációs várakozások is kedvezőtlenül alakultak, 3-8 százalék között szóródnak, hasonlóan magas plafonra pedig régen volt példa.
2021. 07. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Máris itt a jegybanki kamatemelés hatása: drágulnak a forintosított devizahitelek augusztusban!

Az alapkamat emelésének hatása relatív gyorsan begyűrűzik a változó kamatozású hitelek árazásába, emiatt az augusztusban forduló forintosított devizahitelesek kamata 0,54 százalékponttal fog nőni. Ráadásul a kamatnövekedés 2020. év eleje óta ennél jóval magasabb, már meghaladja az 1 százalékpontot. Mindezt azonban elfedheti a hitelmoratórium, így a következményekkel sokan csak később szembesülnek majd.
2021. 07. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre tovább élünk, egyre korábban kellene elkezdeni félretenni

Magyarországon ma a férfiak várhatóan 15 évet, a nők 20 évet töltenek majd nyugdíjban. Azonban az Európai Bizottság riportja szerint ez mindkét nem esetében 6-7 évvel fog növekedni 2070-ig. Azért, hogy ez az időszak valóban a megérdemelt pihenéssel teljen, fontos időben megkezdeni az időskori megtakarításokat. Az OTP Nyugdíjpénztár szakértői pedig azt is elárulták, milyen lehetőségek várják a tagokat a nyugdíjkorhatár betöltése után.
2021. 07. 30. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsított versenyhivatali ágazati vizsgálat a tégla piacon

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a Kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
2021. 07. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szingapúrból érkezik a HEINEKEN Hungária új pénzügyi igazgatója

Rachel Averill augusztus 1-én váltja Alena Mazanikovát a HEINEKEN Hungária pénzügyi osztályának élén. Az új pénzügyi igazgató Szingapúrból költözik Budapestre, hogy a kontrolling és üzleti partnerkapcsolat-építés terén megszerzett tapasztalatait a magyar leányvállalat érdekében kamatoztassa.
2021. 07. 30. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Életműdíjat kapott a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének oktatója

Az egyik legmagasabb szakmai elismerést, a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete életműdíját vehette át nemrégiben Szalai Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének tanszéki mérnöke. A címzetes mesteroktató több mint egy évtizede tanítja a hallgatókat az ételkészítés fortélyaira.
2021. 07. 30. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyógyászati segédeszköz forgalmazók is csatlakoznak az egészségügyi szakdolgozók demonstrációjához

A legnagyobb hazai gyógyászati segédeszköz (gyse) szakmai szervezet, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) támogatja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az egészségügyi szakdolgozók akcióját, jobb munkakörülményeket, biztonságos, munkaeszközöket és béremelést követelve. A MESZK és a FESZ július 31-ére a Hősök terére hívja tagjait és a teljes gyse szakmát. A FESZ álláspontja szerint a betegek kiszolgálásában végzett munkájáért minden egészségügyi szakembernek jár a tisztességes fizetés. Felhívják a kormányzat figyelmét, hogy a gyse finanszírozásban tizennyolc éve rögzített árak és az euro árfolyamának emelkedése miatt az ágazat számos szereplője a működésképtelenség határára ért, miközben másfél millió segédeszközzel élő embert, évi négymillió receptet szolgálnak ki termékeikkel Magyarországon.
2021. 07. 30. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködik a jövőben a NÚSZ Zrt. és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) a bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása, az áldozattá válás megelőzése és az áldozatok segítése érdekében fog össze, kiemelten a közlekedéssel összefüggő események tekintetében. Az erről szóló együttműködési megállapodást Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója és Dr. Hatala József ny. r. altábornagy, az NBT elnöke írta alá a mai napon.
2021. 07. 30. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar munkaerőpiac: Feszes hónapok jöhetnek

A szezonális munkák indulása ellenére júniusban nem csökkent a munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottak száma viszont magas és egyre több szektorban alakulhat ki munkaerőhiány a gazdaság gyors visszapattanása miatt, ez pedig feszes munkaerőpiaci helyzetet vetít előre.
2021. 07. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
2021. 07. 30. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesítő volt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 758,53 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel, 48 286,06 ponton zárt csütörtökön.
2021. 07. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A pénzügyi hatékonysághoz most költségcsökkentésen keresztül vezethet a bankok útja

A költséghatékonysági kérdések ismét a bankok napirendjének vezető helyén állnak, ahol sok múlik a jó helyzetértékelésen, a konkrét lépéseken és a vezetők elkötelezettségén. Ennek apropóján a KPMG nemrégiben a világ top bankjainak 200 felsővezetőjét kérdezte meg a múlt és a jelen költségcsökkentési stratégiáiról, hogy első kézből kaphassunk ismereteket a választott taktikákról és prioritásokról.
2021. 07. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Majdnem száz forinttal olcsóbb egy mosás a legjobb folyékony mosószerrel

Döbbenetes eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált vegyipari laboratóriumának összehasonlító vizsgálata. A folyékony mosószerek közül az a termék bizonyult a legjobb minőségűnek, amellyel a legkevésbé gazdaságoshoz képest kilencvenhárom forintot spórolhatunk meg minden mosáson - tájékoztatott csütörtökön a minisztérium.
2021. 07. 29. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

További drágulásra számítanak az agrárium szereplői

Tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat helyzetét mérő Takarék AgrárTrend Index értéke kismértékben tovább emelkedett a második negyedévben. A piaci szereplők helyzetértékelése főként a baromfi, a szőlő-bor és szántóföldi növénytermesztésre alapozott termékpályákon javult, a többi alágazatban alapvetően stagnálás, minimális csökkenés figyelhető meg. Azzal az élelmiszerpiac minden szereplője egyetért, hogy a nyersanyagok drágulása nem épült még be teljesen az értékesítési árakba. A Takarékbank Agrár Üzletágának szakértői is arra számítanak, hogy az élelmiszerárak a következő egy évben tovább emelkednek, és egy többéves növekedési ciklusra is számítani kell.
2021. 07. 29. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

30 percen belüli pénzvisszatérítést vezet be az eMAG és a Mastercard

A Mastercard és az eMAG bejelentette, hogy Magyarországon elsőként az eMAG-nál vált elérhetővé a gyors visszatérítés nevű szolgáltatás, amely a több napos pénzvisszatérítési folyamatot legfeljebb 30 percre csökkenti. A lehetőséggel azok a kártyabirtokosok élhetnek, akik az adott terméket mentett kártyás fizetéssel rendelték.
2021. 07. 29. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágulásra készülnek az édességgyártók

Drágulásra készülnek az édességgyártó vállalkozások, de a termelés korszerűsítésével megőrizhetik a versenyképességüket - mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnök, a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2021. 07. 29. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladja a hat tonnát a búza termésátlaga Tolna megyében

Meghaladja a hat tonnát az őszi búza termésátlaga Tolna megyében, ami a tavalyi átlagnál magasabb, de elmarad a korábbi évek mennyiségétől - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna megyei elnöke az MTI-vel.
2021. 07. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb segitség az állattartóknak

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára - közölte Nagy István tárcavezető.
2021. 07. 29. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások: