Lázár: 1500 milliárd forintos lendület a gazdaságnak

Ezerötszáz milliárd forintnyi európai uniós fejlesztési támogatást akar kifizetni idén a kormány, lendületet adva ezzel a gazdasági növekedésnek - mondta Lázár János az MTI-nek adott interjújában. Az EU-támogatások elosztását is felügyelő Miniszterelnökség vezetője közölte: "szemben a 2010 előtti zavaros szocialista viszonyokkal", Magyarországon tavaly és az azt megelőző évben is teljesen átlátható volt az EU-s források felhasználása. Jelezte ugyanakkor, az ezt irányító intézményrendszer a jövőben jelentősen átalakul: a fejlesztési ügynökségtől a tárcákhoz kerülnek a projektek.

Magyarországon - ellentétben az ellenzék állításaival - 2011-ben és 2012-ben is teljesen átlátható, ellenőrzött és szabályos formában zajlott az uniós források felhasználása, jelentősen csökkentek a szabálytalanságok, amit az is jelez, hogy a hibaarány az összes ellenőrzött operatív program egyikénél sem érte el a 2 százalékot - mondta az államtitkár a közösségi pénzek eddigi felhasználásáról. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a szabálytalanul elköltött összegek aránya 2009-ben, Bajnai Gordon kormányzásának ideje alatt még 76 százalék volt, 2010-ben viszont már csak 18, tavaly előtt pedig mindössze 6 százalék.

 

A 2007 és 2013 közötti uniós költségvetésben a Magyarországnak szánt források 95 százalékát már megpályáztatták, 85 százalékát pedig már le is kötötték, vagyis támogatói döntés született róla - vont mérleget Lázár János. Az összegekről szólva közölte: 2012-ben több mint 1600 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda, és mintegy 1040 milliárdot - ebből 250-et csak az utolsó egy hónapban - ki is fizettek, ami nyolcéves rekord, és a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság munkájának köszönhető.

 

A hét évre rendelkezésre álló összesen 8200 milliárdos forrás 85 százalékos lekötésével Magyarország vezető helyen áll, a 65-70 százalékos szerződéskötési aránnyal pedig a középmezőnyben helyezkedik el a tagállamok sorában - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség vezetője, hozzátéve, hogy a mintegy 30 százalékos kifizetési ráta is átlagosnak mondható, ezen azonban jelentősen javítani akar a kormány. Ezért idén, a hétéves EU-költségvetési periódus utolsó évében 1500 milliárd forintot akar kifizetni a kabinet, komoly lendületet adva ezzel a gazdaság növekedésének.

 

"Ha ezt meg tudjuk csinálni, az kimagasló uniós teljesítmény lesz" - hangsúlyozta, rámutatva, hogy 2007 és 2010 között a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány az összes pénz mindössze 10 százalékát volt képes kifizetni. A kifizetési gondokat, az álló projekteket firtató felvetésre Lázár János azt mondta: ezek mögött elsősorban önerőproblémák állnak. Ennek megoldására azonban a tavalyi 30 milliárd forintos után idén egy 50 milliárdos önerőprogram meghirdetését tervezi a kormány, ezzel is segítve a programok beindítását. Emellett a szállítói előleg intézményének bevezetése, az egyszerűsödő eljárások, a csökkenő bürokrácia és az ügyfélközpontú rendszer is segíti a vállalkozásokat - sorolta.

 

A "bedöglött programokról" február 15-ig készít listát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, és ahol kell - például nagyobb szennyvízberuházásoknál -, ott az állam fogja lebonyolítani a projektet, majd az elkészült beruházást visszaadja üzemeltetésre a pályázónak. "Erre azért van szükség, hogy egyetlen forint se veszhessen kárba" - magyarázta. Jelentős változás lesz ugyanakkor, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusnak már egy másfajta intézményrendszerrel vág neki a kormány - mondta.

 

Emlékeztetett, hogy azt ugyan még nem tudni, mennyi pénze lesz a következő hét évre Magyarországnak, de a kabinet minimum 6-7 ezer milliárd forinttal számol, amelynek felhasználását egy más intézményi keretben képzeli el. Így a forrásfelhasználást jelenleg irányító Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ) az lesz a dolga, hogy a következő két évben levezényelje a kifutó EU-s projekteket, az új pénzek esetében viszont már nem ennél a hivatalnál lesz az operatív vezetés. Arról viszont még nem született döntés, hogy az NFÜ-nek milyen szerepe lesz, ha lezárulnak a 2007-2013-as periódusban indult programok - tette hozzá az államtitkár.

 

Az azonban biztos - folytatta -, hogy a 2014-2020-as EU-költségvetésből Magyarországnak szánt források esetében az operatív irányítás, a projektmenedzsment és a pályázatkiírás a tárcák felügyelete alá tartozik majd, ami a kormány tervei szerint egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi a rendszert. A lebonyolítást felügyelő koordinációs szervezet a Miniszterelnökség lesz - ismertette Lázár János. A fejlesztések irányát tehát a minisztériumok fogják meghatározni, az azonban minden tárcára érvényes központi elv lesz, hogy a pénzek 60 százalékát kell gazdaságélénkítésre fordítani, a maradék 40-et pedig infrastruktúraépítésre.

 

Ugyanez az arány vonatkozik majd az összes forrás 10-15 százaléka felett rendelkező megyei önkormányzatokra is, "azaz mindenkinek a munkahelyteremtést kell majd szem előtt tartania". A politikus szerint az új rendszer gyenge pontja a minisztériumok közötti harc lehet, mivel azonban a központi koordináció a Miniszterelnökség hatáskörébe fog tartozni, vita esetén ott mondják ki a végső szót.


Elektronikai cikkeket vizsgál az NKFH

Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) .
2026. 09. 24. 21:00
Megosztás:

Az Alteo 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását - tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:30
Megosztás:

A magyar gazdaság növekedésnek indult

A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:00
Megosztás:

Egyre több az e-rolleres baleset, sürgető a szabályozás

Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében e-rollerrel – közlekedve, a sérüléses esetek pedig mindennapossá váltak – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem és több szakmai szervezet által negyedik alkalommal megrendezett országos Közlekedésbiztonsági Konferencián.
2026. 09. 24. 19:00
Megosztás:

Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály

Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon. Magyarországon több száz településen vezettek be különböző fokú vízkorlátozásokat, miközben Európa több országában a folyók, a termőföldek és az állattartás is megsínylette a tartós hőséget és a csapadékhiányt. Szakértő szerint ráadásul a következő években már nem csak a csapadék mennyisége, de annak megtartása is egyre fontosabb kérdéssé válik.
2026. 09. 24. 18:30
Megosztás:

Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók

Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2026. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Hűtőknél tízből hat webshop bukott el tavaly, most a telefonokat és tévéket ellenőrzik

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák.
2026. 09. 24. 17:00
Megosztás:

Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás:

Amerikai stabilcoin-terv készülhet: a digitális dollárral az állampapírok keresletét is növelnék

Mi köze egy külföldön használt stabilcoinnak az amerikai államadóssághoz? Több, mint elsőre látszik: a dollárhoz kötött tokenek kibocsátói a fedezetük jelentős részét rövid lejáratú amerikai állampapírokban tarthatják. Washingtonban most olyan külföldi projektek támogatásának lehetőségét vizsgálják, amelyek egyszerre terjeszthetnék a digitális dollárt és teremthetnének új keresletet ezekre a papírokra.
2026. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
2026. 09. 24. 15:00
Megosztás:

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskedelmi fennakadásokkal indokolta.
2026. 09. 24. 14:30
Megosztás:

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
2026. 09. 24. 14:00
Megosztás:

Megtorpant az Ethereum árfolyama 2800 dollár előtt: most két árszint döntheti el a folytatást

Az Ethereum szeptember közepén még 2400 dollár körül járt, szeptember 23-án pedig már a 2800 dolláros szintet ostromolta. Az áttörés elmaradt: az ETH 2700 dollár alá esett, miközben az amerikai spot Ethereum ETF-ekbe az előző két kereskedési napon jelentős tőke érkezett.
2026. 09. 24. 13:30
Megosztás:

Megvan, mikor lehet Magyarországon leghamarabb euró

Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint.
2026. 09. 24. 13:00
Megosztás:

87,6 millió svájci frank érkezik Magyarországra

A Svájci Államszövetség 87,6 millió svájci frankkal (több mint 34 milliárd forinttal) járul hozzá 10 magyarországi intézkedés megvalósulásához 8 területen - közölte a Sándor-palota szerdán az MTI-vel, miután Baka András magyar köztársasági elnök és Guy Parmelin svájci államfő megbeszélést folytatott az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban.
2026. 09. 24. 12:30
Megosztás:

Dombrovskis: az EU-nak tovább kell szigorítania az Oroszország elleni gazdasági nyomást

Az Európai Uniónak le kell küzdenie az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos csökkenő elköteleződést, és fokoznia kell a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást - nyilatkozta Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett interjújában.
2026. 09. 24. 12:00
Megosztás:

A Solana tokenje vitte a napot: a Raydium 15,74 százalékot ugrott, a Litecoin is felébredt

Öt kriptovaluta, öt eltérő történet. A Raydium látványos emelkedése mögött érthető piaci mechanizmus áll, a LayerZero esetében pedig friss intézményi bejelentés adhatott lendületet. A lista arra is emlékeztet: egy jó történet és egy igazolt árfolyamkiváltó ok nem mindig ugyanaz.
2026. 09. 24. 11:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A továbbra sem enyhülő geopolitikai kockázatok és Michael Barr szigorú hangvételű üzenete nyomán emelkedtek az amerikai hosszú hozamok; a 10 éves 14 bázisponttal 5,11%-ra, 2007 óta nem látott szintre, a 2 éves 15 bázisponttal 4,9%-ra, 2024 óta nem látott szintre emelkedett. Eközben Európában is hozamemelést hozott a szerdai kereskedés; a német 10 éves hozam 10 bázisponttal 3,55%-ig kúszott, a mediterrán országokban ettől is nagyobb léptékű, 10 bázispont feletti hozamemelkedéseket láthattunk.
2026. 09. 24. 11:00
Megosztás: