Rogán: 2012 az óvatos növekedés éve lesz

A következő év az óvatos növekedés esztendeje lesz Magyarországon, ahol a költségvetést érő három fő kockázat - a növekedési, az árfolyam-, és a kamatkockázat - kezelésére kell koncentrálni - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten.

Rogán Antal a Republikon Intézet "Magyar modell és esélyei" címmel rendezett konferenciáján hangsúlyozta: a növekedési kockázat - amelynek kezelése a magyar gazdaságpolitika feladata lesz - leginkább abból adódik, hogy a magyar export szempontjából fontos célországok gazdasági növekedése bizonytalan, miközben az export adja a magyar gazdasági növekedés motorját.

 

A belső keresletet ugyan "megtámasztotta" a kormány a személyi jövedelemadó rendszer átalakításával, de nem bővült a fogyasztás. Az árfolyam- és kamatkockázatokat csak úgy lehet kezelni, ha ezekre "kvázi, biztosításokat" kötünk, "ezért kell a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy új megállapodást kötni" - fogalmazott Rogán Antal. Hozzáfűzte: a megállapodás ezeket a kockázatokat 2012-ben "kiszámíthatóvá és kezelhetővé" teszi. Rogán Antal beszélt arról is, hogy a kormány jelenleg 1,5 százalékos bruttó hazai termék (GDP) bővüléssel kalkulál 2012-re, ugyanakkor pontosan nem tudható, hogy mekkora lesz a gazdasági növekedés üteme.

 

A költségvetés egy százalékos differenciát "képes kivédeni", mert nagyon magas tartalékokkal rendelkezik, fűzte hozzá. A parlament jövő keddi ülésén dönt arról, hogy a jövő évi költségvetésben lévő tartalékokat szeptember 30-ig zárolják; a költségvetési bizottság erről szóló módosító indítványa már a Ház előtt van. Erre azért van szükség, hogy ha bármelyik kockázat beáll, akkor ezek a tartalékok legyenek azok, amelyek segítik a deficit tartását. "E téren szerintem nincs is olyan hatalmas vita közöttünk, a Valutaalap szakértői, és az Európai Unió előrejelzései között", mert a 2,5-től a 2,8 százalékos sávig vannak deficit- előrejelzések, ugyanakkor Magyarország elkötelezett a 2,5 százalékos cél tartása mellett - hangsúlyozta Rogán Antal.

 

Hozzáfűzte: a deficitcél tartása szempontjából inkább Brüsszel "a keményebb tárgyalófél", az IMF szerinte nagyobb deficitet is "megengedne" Magyarországon mint az Európai Unió. Rogán Antal beszéde elején emlékeztetett arra, hogy bár 2010-re a fiskális kiigazítás egy része lezajlott, a belső strukturális problémákat nem tudták kezelni, így gyakorlatilag érdemben nem javult Magyarország fiskális helyzete. 2010-ben így a gazdaságpolitika növekedési mozgástér nélkül maradt, a kiigazításokat ugyanakkor végre kell hajtani - mondta. Az új kormány törekedett a mozgástér - beleértve a költségvetési mozgástér - kitágítására, felmondták az IMF-fel való megállapodást, a Széll Kálmán Terv pedig a strukturális problémák megoldását célozta meg - hangsúlyozta a képviselő.

 

Hangsúlyozta: a válságadókat akkor lehet kivezetni, ha a Széll Kálmán Tervet következetesen végre tudják hajtani, 2012 egyik legfontosabb kihívása éppen az, hogy a magyar gazdaságpolitika érdemben végigvigye a tervben megfogalmazott lépéseket. Látni kell, hogy a magyar gazdaságpolitika egy olyan környezetben mozog, amelyben folyamatos és állandó bizonytalanság van, főként a Magyarország számára legfontosabb területen, az Európai Unióban. Rogán Antal hangsúlyozta: a bizonytalan európai gazdasági környezetben a magyar kormány által is alkalmazott "nem ortodox" eszközöket egyre több helyen veszik fontolóra.

 

Kiemelte: Magyarország azért választott nem ortodox eszközöket, mert azon európai uniós országok egyike volt, ahol a legszűkebb volt a mozgástér, hosszú ideje volt túlzott deficit eljárás az ország ellen, ezt a helyzetet pedig kezelni kellett. Magyarország számára hosszú távú probléma lesz a külső, eladósodottság nemcsak az állam, hanem a háztartások és a vállalati szektor részéről is - mondta Rogán Antal, hozzátéve, hogy Magyarországon van a svájci frankban kihelyezett hitelállomány 10 százaléka. (MTI)

A Balatonnál is elérhető a Mol Limo szolgáltatása

A Mol Limo szolgáltatása már a Balatonnál, Balatonfüreden és Siófokon is elérhető tesztjelleggel, az újítással az autómegosztó cég a felhasználók egyre erősödő, többnapos utazási igényeire reagál - közölte a Mol Limo csütörtökön az MTI-vel.
2025. 07. 10. 23:00
Megosztás:

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.
2025. 07. 10. 22:30
Megosztás:

Megvilágosodott a lámpakereskedő, jelentős bírságcsökkentést kapott a GVH-tól

13,5 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Lutec lámpakereskedő céget, mivel a specializált szakkereskedők részére történő forgalmazása során meghatározta a fogyasztói árakat, sőt szankciók alkalmazását is kilátásba helyezte, amennyiben azokat egy vállalkozás nem alkalmazta. A cég az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést és megfelelési program végrehajtását is vállalta, így végül jelentős bírságcsökkentésben részesült.
2025. 07. 10. 21:30
Megosztás:

Indulhat az Unitravel utasainak kártalanítása

Budapest Főváros Kormányhivatala meghozta határozatát, amely alapján megkezdődhet a csődbe jutott Unitravel utazási iroda utasainak kártalanítása - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2025. 07. 10. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van - közölte az MNB csütörtökön a Facebook oldalán.
2025. 07. 10. 20:30
Megosztás:

Most akkor mi az igazság? Növekszik vagy sem a külföldi munkavállalók száma Magyarországon?

Az elmúlt időszakban megjelent téves következtetésekre épülő állításokkal szemben a teljes foglalkoztatotti létszám csökkenése és a hazánkban foglalkoztatott harmadik országbeliek létszáma között egyáltalán nincs ok-okozati összefüggés. A Nemzetgazdasági Minisztérium a tévhitek eloszlatása érdekében 6 kérdés és 6 válasz keretében tisztázza a magyar munkaerőpiac helyzetét. Magyarország a magyaroké, ami sem vendégmunkás ország, sem pedig migránsország nem lesz. Ezért Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a külföldiek tartózkodása minden esetben célhoz kötött, engedélyköteles és korlátozott időre szól.
2025. 07. 10. 20:05
Megosztás:

1400 milliárd forinthoz közelítenek az okostelefonos fizetések

Közel 1,4 billió forint, 173 millió tranzakció: így mutat három év okoseszközös fizetéseinek mérlege a K&H-nál. A digitális fizetések száma és forgalma évről évre jelentősen növekszik, a legkedveltebb az Apple Pay, amely a forgalom kétharmadát fedi le, míg a Google Pay részesedése 33 százalékos.
2025. 07. 10. 19:00
Megosztás:

Átvészelte az év első turbulens időszakát a Delta

A Delta Air Lines a második negyedéves gyorsjelentése alapján minimálisan tudta felülteljesíteni a piaci várakozásokat.
2025. 07. 10. 18:30
Megosztás:

Ne hagyja, hogy az információhiány hátráltassa vállalkozását – BCP Magyarország Kft. tanúsítvány és céginformáció új megvilágításban

Egy jól működő üzleti modell nem csak kiváló termékeken és szolgáltatásokon, hanem tudatos kockázatmenedzsmenten is nyugszik. Ebben a folyamatban kulcsszerep jut a megbízható adatoknak és a hiteles visszajelzéseknek. A BCP Magyarország Kft. által működtetett cegcontrol.hu és a BCP Rating tanúsítvány olyan információs és minősítési eszközök, amelyek az üzleti bizalomépítés gyakorlati oldalát támogatják.
2025. 07. 10. 18:00
Megosztás:

Visszafogott várakozásokkal veszi kezdetét a gyorsjelentési szezon Amerikában

A héten kezdetét veszi a második negyedéves gyorsjelentési időszak. Donald Trump vámpolitikája jelentős bizonytalanságot okozott a tőzsdéken, ami az amerikai vállalatok teljesítményére is rányomhatta a bélyegét. Az elemzők optimizmusa mérséklődött az elmúlt hónapokban, és hamarosan kiderül, hogy vajon joggal tartanak-e a magasabb vámok hatásától. A negyedéves számokon kívül érdekes lesz az is, hogy a vállalatok mire számítanak az év második felében a globális gazdasággal kapcsolatos fokozódó bizonytalanság közepette.
2025. 07. 10. 17:30
Megosztás:

94%-ra emelte részesedését a Gloster a P92-ben

A Gloster bejelentette, hogy a korábban megkötött akvizíciós ügylet lezárult, melynek keretében a P92-ben eddig meglévő többségi (51%) részesedése 94%-ra emelkedett.
2025. 07. 10. 16:30
Megosztás:

Fontos lesz augusztus első napja

A rézre kiszabott vám 50%-os mértékét már megtudtuk korábban, azonban Donald Trump bejelentette, hogy augusztus 1-jétől lép érvénybe a határozat.
2025. 07. 10. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén májusban közel 10%-kal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon, így minél többet költhessenek és utazhassanak.
2025. 07. 10. 15:30
Megosztás:

Új korszak kezdődik a magyar konténerlogisztikában

A magyar intermodális árufuvarozás történetének egyik jelentősebb technológiai beruházása valósult meg a csepeli Szabadkikötőben: megérkezett az a nagyteljesítményű, trimodális konténerrakodó bakdaru, amely új szintre emeli a vasúti, közúti és vízi logisztikai műveletek hatékonyságát.
2025. 07. 10. 15:00
Megosztás:

Formabontó szaniter változtatná meg a vízhasználati szokásokat

Egy svájci gyártó és Yves Béhar formatervező új típusú mosdót fejlesztett, amely szokatlan kialakításával és működésével szakít a hagyományos megoldásokkal. A víz nem csapból érkezik, hanem egy felső nyílásból indul, és spirálszerű pályán folyik a lefolyóba. A szerkezet célja a vízfogyasztás csökkentése és az élményszerű használat előtérbe helyezése.
2025. 07. 10. 14:55
Megosztás:

Jó befektetés még mindig az Unicredit részvénye

Az idei évben jelentős európai felülteljesítés volt eddig megfigyelhető a részvénypiacokon. Ezen belül is kiemelkedő a bankok helyzete, melyek átlagosan 30%-ot emelkedtek és ezzel a legjobban teljesítő iparágnak számítanak.
2025. 07. 10. 13:30
Megosztás:

Hogyan kereshetünk hatékonyan munkát 2025-ben?

A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemben már néhány tudatos lépéssel jelentősen növelhetjük esélyeinket a kiválasztási folyamatban. De mitől lesz igazán hatásos egy pályázat, és hogyan emelkedhetünk ki már az első szűrésnél?
2025. 07. 10. 13:00
Megosztás:

Javuló eredmények: felfelé módosította várakozásait a Mapei Kft.

Stabil bővüléssel zárta a 2025-ös év első félévét a Mapei Kft., az árbevétel 9,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat ennek hatására felfelé módosította év végi prognózisát, és egyre erősebb bizalommal tekint az év második felére, különösen az új Otthon Start Program várható hatásaira építve.
2025. 07. 10. 12:30
Megosztás:

Budapest vagy az agglomeráció? Az árak újra mozgásba hozták a vevőket

Az elmúlt hónapokban ismét megélénkült az agglomeráció iránti kereslet. A fővárosban elszálló árak, a családi házas kínálat vonzereje sokakat terel vissza a Budapest környéki településekre. Ugyanakkor az árakat tekintve nem túl nagy az eltérés a főváros peremkerületei és a közvetlenül mellettük fekvő agglomerációs települések között.
2025. 07. 10. 12:00
Megosztás:

Korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol kormányfő

Tizenöt pontból álló korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol miniszterelnök szerdán a madridi parlamentben.
2025. 07. 10. 11:30
Megosztás: