IMF: 30 százalékkal is nőhet a nyersolaj ára
A szervezet szerint a világon ötödik legnagyobb olajtermelő Irán olajkivitelének a leállása miatt napi 1,5 millió hordó nyersolaj esne ki a piacokról, nagyjából ugyanannyi, mint amennyi a múlt év elején kirobbant líbiai polgárháború idején, és aminek a hatására akkor 100 dollár fölé ugrott a nyersolaj ára.
Teherán korábban kilátásba helyezte, hogy olajexportját sújtó büntető intézkedések esetén lezárja a Hormuzi-szorost, amelyen keresztül a perzsa-öböli országok olajának nagy részét szállítják. Az Európai Unió hétfőn döntött úgy, hogy július 1-jéig úgynevezett késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen, a teheráni központi bankot pedig szankció alá helyezi, hogy a teheráni rezsim ne tudja finanszírozni - Nyugat-Európa és az Egyesült Államok által katonai célúnak minősített - nukleáris programját. Röviddel 17.30 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 14 cent emelkedéssel 110,17 dolláron állt. (MTI)