Fellegi: A kormány nem szórta, nem pazarolta el a pénzt

A Mol 21,2 százalékának megvásárlására fordított pénzt a kormány nem szórta, nem pazarolta el, nem elégette, nem felélte, hanem visszaszerzett vele egy nagyon komoly vagyonelemet - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a nyilvánosan megjelent kritikákra válaszolva.

Hozzátette: nemcsak politikailag, hanem pénzügyileg, nemzetgazdaságilag is pozitív hatása lesz a vételnek már középtávon is, mert szinergiákat teremthet más, az állam tulajdonában lévő vállalatokkal, mint például a Magyar Villamos Művek Csoporttal. A miniszter rámutatott: energiapolitikai, vagyongazdálkodási lépés is történt a vétellel, ami a szakértők szerint már középtávon megtérülő befektetés.

 

Fellegi Tamás jelezte: egy lényeges lépcsőfok még hátravan a szerződés érvénybe lépéséhez. A szerződést már aláírták, de hogy tényleges kötelezettséggé váljon, s az állam ki is tudja fizetni a vételárat, még két parlamenti jóváhagyás kell. A miniszter elmondta: az állam a hatályos jogszabályok és a Mol alapszabályának megfelelően gyakorolja majd tulajdonosi jogait, s nem keveri össze a szabályozói és a tulajdonosi szerepét. Kérdésre válaszolva közölte: a vétel nem befolyásolja a magyar piacon az energiaárakat, így az üzemanyagárakat sem.

 

A miniszter kifejtette, az ország hasznára válik az adás-vétel, s a kormány minden, például pénzügyi, energetikai és vagyongazdálkodási értelemben is jó üzletet kötött. A vétel hozzájárul az ország jólétéhez és versenyképességének növekedéséhez. Fellegi Tamás az orosz Surgutneftegas Molban lévő 21,2 százaléknyi tulajdoni hányadának 1,88 milliárd eurós állami megvásárlásról elmondta, nehéz helyzetben van a magyar állam a vagyongazdálkodás és az energiapolitika területén. Egyike ugyanis azon nagyon kevés uniós tagországnak, amelyikben az államnak sem a kitermelésben, sem az energiakereskedelemben, sem az infrastruktúrában nincs jelentős szerepe.

 

Ezt az elmúlt évek privatizációs gyakorlata eredményezte - tette hozzá. Megjegyezte, mindezek alól csupán a villamos energia kivétel. Fellegi Tamás elmondta, a tartós lélektani hatású 2009-es orosz-ukrán gázvita, illetve az arab-öböli és az észak-afrikai események alapvetően változtatták meg azt, hogyan kell egy államnak a hosszú távú energetikai szerződésekhez és az ellátásbiztonsághoz viszonyulnia.

 

A Mol-tulajdonszerzésről a miniszter elmondta, radikális elmozdulást hoz az energiafüggetlenség irányába, s lehetővé teszi a gazdaságossági, hatékonysági szempontok bevitelét az energetikába. Úgy vélte, ezzel lépéssel erősebbé válik Magyarország, növelheti általa a versenyképességét, a gazdasági erejét, a régiós szerepét, s gazdaságdiplomáciai súlyát is. Hangsúlyozta, a kormánynak kezdetektől fogva az volt a szándéka, hogy újjáélessze a nemzeti ipart, s ezen belül az energiaiparnak kiemelt szerepe legyen.

 

Az aláírást történelmi lépésnek nevezve közölte, a kormány lezártnak tekinti a privatizációt. A cél az, hogy gyarapodjon az állami vagyon, felelős állami gazdálkodás alakuljon ki, s a befektetett pénz pénzügyileg, gazdaságilag és külpolitikailag is térüljön meg. Tájékoztatása szerint a kormány hamarosan a parlament elé viszi az adás-vételt, s ha pozitív döntés születik, akkor ténylegessé válik. Ha nem, akkor nem lesz tranzakció - mondta.

 

A miniszter beszélt arról is, hogy a vétel nem növeli az államadósságot, nem befolyásolja a hiányt, s nincs szükség újabb hitelfelvételre sem a tranzakció miatt. Lehívott IMF-hitelt használnak fel a kifizetésre, s nincs olyan szabály, vagy megállapodás, ami ezt tiltaná - mondta, emlékeztetve, hogy az IMF is így nyilatkozott. Kifejtette, nem tőzsdei, hanem azon kívüli adás-vételről van szó, két fél között jött létre a konstrukció. Ilyen stratégiai méretű pakettet általában nem szoktak tőzsdén venni, ekkora kétoldalú megállapodásban szokott gazdát cserélni - közölte.

 

A miniszter elmondta, az adás-vétel előtt kikérték a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a véleményét, s abból kiderült, hogy az államnak akkor sem kell kötelező részvényvásárlási ajánlatot tennie, ha tulajdona 25 százalék fölé is kerül, mivel a Mol alapszabálya szerint egy részvényesnek akkor is csak 10 százalék erejéig szól a szavazati joga, ha ennél nagyobb a tulajdoni hányada.

 

Fellegi Tamás kifejtette, a minisztérium által készített nemzeti vagyonpolitikai irányelveket a kormány még nem fogadta el, de elképzelhető, hogy ebben szerepel majd egy olyan kitétel, ami a későbbi kormányoknak sem teszi lehetővé a Mol-részesedés állami eladását. Kérdésre válaszolva elmondta, még nincs kormánydöntés arról, hogy melyik állami cégnek a kezébe kerüljön a Mol-részesedés.

 

Olyan megoldás kell - fejtette ki, ami nem növeli hiányt és az államadósságot. Van ilyen megoldás - mondta, de erről többet nem nyilatkozott. Fellegi Tamás megfogalmazása szerint a Mol sikeres vállalat, ilyenhez csatlakozni jó dolog kisebbségi tulajdonosként is. Közölte, a magyar állam abban érdekelt, hogy a Mol értéke minél magasabb legyen, jelentős gazdasági és pénzügyi sikereket érjen el, ami megjelenhet az osztalékpolitikában és az üzleti terjeszkedésben is.

 

A Mol résztulajdonában lévő INA-részvények felfüggesztéséről, és a Molt ért részvényvásárlási visszaélési vádakról elmondta, a horvátországi fejlemények horvátországi belügynek tekinthetők, nem kívánnak vele foglalkozni. Ugyanakkor úgy vélte, a magyar állam tulajdonszerzése erősíti a Mol helyét és szerepét mindenhol, mivel nagyon erős stratégiai tulajdonos jelent meg a társaságban.

A Hormuzi-szoros válsága erősíti Kína zöld stratégiáját – bár az új ötéves terv nem vállal sok klímacélt

Kína a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, mégis a globális zöld átállás egyik fő motorja lett az olcsó napelemekkel, akkumulátorokkal és villanyautókkal. A 2026–2030-as új kínai ötéves terv folytatja a tiszta energiák gyors fejlesztését, de továbbra sem vállal egyértelmű kibocsátáscsökkentési célokat. A kínai klímastratégia így inkább iparpolitika, mint klasszikus klímavédelem – és a keleti óriás terveire az iráni háború okozta olajsokk idején különösen érdemes odafigyelni. A Másfélfok heti kitekintésében Bart István klímapolitikai szakértő elemez.
2026. 03. 16. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a hét elején?

Kína gazdasága erősebb alapokon kezdte az évet, mivel a feldolgozóipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom, és az infrastrukturális beruházások is meghaladták az elemzői várakozásokat, némi megnyugvást adva a döntéshozók számára, miközben az Egyesült Államok és Izrael Iránnal folytatott háborúja újabb bizonytalanságot hoz a növekedési kilátásokba. A SSEC viszont inkább a globális hangulatra reagált, így 0,3%-kal esett. A Hang Seng 1,4%-os pluszban volt. A Nikkei mindeközben kisebb mínuszban állt.
2026. 03. 16. 10:30
Megosztás:

Mindenhol csökkentek a kamatcsökkentési várakozások, 395-ös szintig gyengült a forint az euróval szemben

A kötvény- és devizapiacoknak sem hozott valódi megnyugvást Donald Trump múlt hétfői bejelentése, miszerint az USA elérte a céljait Iránban és vége a háborúnak. Miután folytatódtak az Irán ellen indított akciók és az iráni válaszcsapások a Hormuzi szorosban áthaladó tankerek és a Közel Kelet energiainfrastruktúrája ellen, ezért egyre valószínűbbnek tűnik, hogy jelentős és tartós kínálati sokk fenyegeti a világgazdaságot.
2026. 03. 16. 10:00
Megosztás:

A háborús fejleményeket figyelték a befektetők a múlt héten, a fokozódó eszkaláció miatt tovább emelkedett az olaj ára

A múlt hét egészében az iráni háború fejleményeire figyeltek a befektetők, mellyel kapcsolatban tovább növekedett a bizonytalanság: a hét elején Donald Trump azt nyilatkozta, hogy a háború kvázi véget ért és Amerika elérte céljait, majd ezt egy napon belül megcáfolta Pete Hegseth hadügyminiszter, aki jelezte, hogy az amerikai csapások intenzitásának erősödése várható. Ezt követően Irán hivatalosan is lezárta a Hormuzi-szorost, támadva az áthaladó tankerhajókat, Amerika pedig az Irán fennhatósága alá tartozó, olajkereskedelem szempontjából kiemelt fontosságú Kharg szigetet vette célba intenzív légicsapásokkal.
2026. 03. 16. 09:30
Megosztás:

Csökkenéssel zárta a múlt hetet az európai piac, a vártnál jelentősen gyengébb lett az eurózóna ipari teljesítménye

Az európai részvények pénteken tovább estek, ismét veszteséges hetet elkönyvelve, mivel a Közel-Keleten fokozódó konfliktus és az inflációs félelmek csökkentették a kockázati étvágyat. A páneurópai benchmark STOXX 600 0,5%-kal csökkent, illetve minden regionális index is gyengült. Szektorok szintjén az alapanyag szektor vezette az esést 3,3%-os mínusszal, de jelentős veszteséget könyvelhetett el a gazdaságilag érzékeny bankszektor, mely 1,2%-kal csökkent, olyan vállalatok negatív teljesítményének okán, mint a HSBC (-1,4%), az Intesa Sanpaolo (-1,4%), vagy a Standard Chartered (-3,2%).
2026. 03. 16. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 16. 08:30
Megosztás:

Az Eurowag a Biofuel Swap szolgáltatással bővíti a fuvarozás dekarbonizációját segítő megoldásait partnerségben a FincoEnergies vállalattal

Az Eurowag, az európai közúti áruszállítási szektor egyik meghatározó technológiai szereplője és stratégiai partnere újabb lépést tesz az ágazat alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövője felé vezető átmenet felgyorsításában. A fenntartható üzemanyagok és dekarbonizációs megoldások vezető szolgáltatójával, a FincoEnergies vállalattal kötött stratégiai partnerség keretében az Eurowag elindítja Biofuel Swap nevű új szolgáltatását, amely az Eurowag digitális mobilitási ökoszisztémájába integrálva válik elérhetővé. A Biofuel Swap lehetővé teszi, hogy Európa bármely pontján működő fuvarozó vállalatok azonnali, mérhető és hitelesített szén-dioxid-kibocsátás-csökkentést érjenek el működésük átalakítása nélkül.
2026. 03. 16. 08:00
Megosztás:

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen - közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap.
2026. 03. 16. 07:00
Megosztás:

Szentendre a legideálisabb Budapest környéki város a hibrid munkavégzéshez

Az International Workplace Group, a világ vezető munkaterület szolgáltatója, amely több mint 120 országban működik olyan márkákkal, mint a Regus és a Spaces, Szentendrét jelölte meg a Budapest környéki városok között a hibrid munkavégzés szempontjából a legideálisabbnak a 2026-os Ingázóváros Index alapján. A rangsorban Szentendre megelőzte Budapesthez közeli településeket, többek között Budaörsöt, Érdet, Gödöllőt és Dunakeszit. Az értékelés során olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a közlekedési kapcsolatok, az ingázás hatékonysága, a helyi szolgáltatások, az életminőség szempontjai, valamint a rugalmas munkaterületek elérhetősége.
2026. 03. 16. 06:00
Megosztás:

Az EP megszavazta a nyaralók védelmét szolgáló új szabályokat

Csütörtökön a képviselők zöld utat adtak az utazási csomagokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatának, és megerősítették a nyaralók védelmét.
2026. 03. 16. 04:00
Megosztás:

Felminősítette Horvátországot az S&P

Felminősítette Horvátországot az S&P Global Ratings.
2026. 03. 16. 03:00
Megosztás:

Emelkedik a Bitcoin, miután Trump a háború lehetséges végét jelezte Irán ellen

A Bitcoin árfolyama emelkedni kezdett, miután Donald Trump arra utalt, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus hamarosan véget érhet. A világ legnagyobb kriptovalutája hétfőn akár 3,4%-kal is erősödött, és 69 523 dollárig emelkedett New Yorkban.
2026. 03. 16. 02:00
Megosztás:

Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján

Fontos a körültekintő, tudatos vásárlás mind a boltokban, mind az online térben, a döntés előtt mérlegelni kell pénzügyi lehetőségeinket és azt is, hogy a kiválasztott termékre valóban szükségük van-e - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a fogyasztóvédelem világnapja alkalmából, ami március 15-én lesz.
2026. 03. 16. 01:00
Megosztás:

Valaki ezekkel a számokkal elvitte a hatos lottó főnyereményét

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 15. 23:59
Megosztás:

A Dogecoin ára 2026-ra elérheti az 1 dollárt, ha ez a három dolog bekövetkezik

A Dogecoin jelenleg 0,10 dollár alatt forog. Bár egyes elemzők már most az 1 dollárhoz vezető utat vázolják fel 2026-ra. Ez ambiciózusnak hangzik. A számok azonban árnyaltabb képet mutatnak. Három konkrét feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ez a cél reálissá váljon.
2026. 03. 15. 23:00
Megosztás:

A bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni

A közel-keleti térségben zajló események miatt az utazók sokszor nehéz helyzetbe kerülnek, a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni - hangsúlyozta a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) a Facebook-oldalán.
2026. 03. 15. 22:00
Megosztás:

QR-kód segítheti az élelmiszerek útjának követését

Új digitális platform fejlesztése indult, amely a termelőtől a fogyasztóig követhetővé teheti az élelmiszerek útját.
2026. 03. 15. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum ára átlépte a 2 100 dollárt, miközben a Remittix befektetői akár 50×-es hozamot is láthatnak idén

Az Ethereum árfolyamának alakulása ezen a héten a figyelem középpontjába került, miután az eszköz áttörte a 2 100 dolláros szintet. Az ETH árának emelkedése annak a jele, hogy több hónapnyi óvatos optimizmus után visszatér a bizalom. A korábban inaktív „whale” pénztárcák ismét aktívabbá válnak a kulcsfontosságú tőzsdéken, az on-chain mutatók pedig az Ethereum forgalmának növekedését jelzik.
2026. 03. 15. 20:00
Megosztás:

Mérséklődő forgalomban csökkent a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,11 százalékkal csökkenve, 121 754,84 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 15. 19:00
Megosztás:

A KuCoin erősödik a kriptoderivatívák piacán – nő a verseny a tőzsdék között

A kriptoderivatívák piaca februárban némileg visszafogottabb volt, azonban a vezető kriptotőzsdék közötti verseny tovább fokozódott. A legfrissebb piaci adatok szerint a KuCoin a hónap egyik legnagyobb piaci részesedés-növekedését produkáló platformja lett, miközben a teljes kereskedési volumen csökkent.
2026. 03. 15. 18:00
Megosztás: