Juncker: A mentőcsomag megerősíti Görögország helyét az euróövezetben

Görögország és az euróövezet pénzügyi stabilitását egyaránt biztosítja a kedden született megállapodás a 130 milliárd eurós, újabb görög pénzügyi támogatási programról és a görög adósság könnyítéséről - hangoztatta Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke a miniszterek maratoni ülését követően.

A megállapodás korábban kiszivárgott elemeit megerősítve hozzátette: mind a magánhitelezők, mind az állami résztvevők jelentős további erőfeszítéseket tettek, hogy garantálni tudják a görög államadósság szintjének leszorítását a tagországok állam- és kormányfőinek korábbi iránymutatásaiban szereplő - a mostani kompromisszum alapján a GDP-hez viszonyított 120,5 százalékban rögzített - szintre 2020-ra. Mindez megerősíti Görögország helyét az euróövezetben - szögezte le a luxemburgi miniszterelnök.

 

Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója hozzátették: a megállapodás lehetővé teszi a program pontos végrehajtását és a gyakorlatba iktatás szigorú ellenőrzését is. Az ellenőrzés egyik eleme, hogy megerősítik és folyamatossá teszik az Európai Bizottság munkacsoportjának jelenlétét Görögországban - a csoporthoz euróövezeti tagállamok szakértői is csatlakozhatnak. Egy másik elem, hogy külön számlát nyitnak az adósságszolgálatra szánt tartalék elhelyezésére, és ezen mindig legalább három hónapra előre szóló tartaléknak kell lennie.

 

Görögországot már a következő hónapban csőd fenyegette volna, ha most nem sikerül tető alá hozni a megállapodást. A brüsszeli találkozó után kiadott közlemény kiemelte, hogy a program sikere a teljes körű végrehajtáson múlik, beleértve a privatizációs tervek teljesítését és az elhatározott szerkezeti reformok gyakorlatba iktatását is. A közlemény szerint a miniszteri csoport teljes mértékben tudatában van a görög állampolgárok részéről már eddig tett áldozatvállalásnak, de azt is hangsúlyozni kívánja, hogy a görög társadalom részéről még további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy a gazdaságot visszatereljék a fenntartható pályára.

 

A miniszterek üdvözölték a görög parlament minapi döntéseit a mostani megállapodáshoz szükséges lépések jóváhagyásáról, a 325 millió eurós további kiadásmegtakarítás azonosítását, valamint a koalíciós pártok vezetői által adott garanciákat a program végigvitelére. Juncker a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Görögország magánhitelezői a kezükben lévő görög állampapírok nominális értékének 53,5 százalékát írják le. A mostani megállapodás szerinte megfelelő alap ahhoz, hogy elindítsák a görög államkötvények újakra cserélésének programját (PSI), amelynek keretében az adósságkönnyítés a gyakorlatban történik majd.

 

A miniszterek azt remélik, hogy ezt a programot magas részvétel jellemzi majd - tette hozzá az Eurócsoport elnöke. A mostani megállapodás értelmében - a görög terheket tovább könnyítendő - az új kötvények kamata 2014-ig csupán két százalék lesz, majd 2020-ig 3 százalék, és csak azt követően emelkedik 4,3 százalékra. Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter bejelentette, hogy Athén már szerdán meg kívánja hirdetni az első kötvénycsereprogramot. A sajtóközlemény megerősítette, hogy minden euróövezeti ország vállalta az első görög támogatási programhoz kapcsolódó hitelek kamatának csökkentését is.

 

Az Európai Központi Bank és a nemzeti jegybankok pedig a görög kötvények után befolyó hasznot visszacsoportosítják az állami szektornak, onnan pedig Athénnak annak érdekében, hogy ily módon még inkább segítsék a görög államadósság fenntarthatóságát. Ez a két utóbbi lépés összesen több mint 3 milliárd euróval csökkenti a finanszírozási szükségleteket a következő években. A 130 milliárd eurósra becsült összértékű új program 2014-ig fut majd. Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter kedd hajnalban azt hangoztatta, hogy a program sikere az adósságkönnyítés sikerétől függ, illetve attól, hogy Görögország tartani tudja-e magát a vállalásokhoz.

 

Lukasz Papademosz görög miniszterelnök országa szempontjából történelminek nevezte a maratoni tárgyalások után született megállapodást. Juncker a sajtótájékoztatón megerősítette azt is, hogy tárgyaltak az uniós pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) támogatási plafonjának megemeléséről is. Reményét fejezte ki, hogy március eleji találkozójukon az euróövezeti tagországok állam- és kormányfői jelentős növelésről fognak megállapodni, de számszerű javaslatot nem említett. A működését nyáron megkezdő ESM kerete a jelenlegi tervek szerint 500 milliárd euró lesz, de ezt nem mindenki tartja elegendőnek. (MTI)

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás:

Tengerentúli kedvező hírekre emelkedtek az európai piacok

A hétfői kereskedés során emelkedtek az európai részvények, miután egyre közelebbinek tűnik az amerikai kormányzati leállás megszüntetését célzó finanszírozási csomagról szóló megállapodás.
2025. 11. 11. 09:30
Megosztás:

Mit jelenthet az amerikai pénzügyi védőháló Magyarország számára?

A magyar kormány az előző hétvégén több megállapodást is kötött Donald Trumppal, aminek piaci szempontból véleményünk szerint két igazán fontos része az orosz energiával szembeni szankciók alól való mentesség, illetve a pénzügyi védőháló. Bár utóbbival kapcsolatban egyelőre még nincsenek konkrétumok, potenciálisan nagy támaszt jelenthet a magyar eszközök mögött, míg a legalább egy éves mentesség az orosz energiára kivetett szankciók alól egy rossz forgatókönyv kiárazását jelenti. Mindkettő erősíti a forintot, bár a pénzügyi megállapodás hatásának mértéke valószínűleg az Argentínának nyújtott védőhálóhoz képest jóval kisebb lehet, mivel a magyar gazdaság fundamentumai sokkal jobbak a dél-amerikai országénál. A bejelentések hatására a forint erősödött, és nem kizárható további izmosodás sem a hazai fizetőeszközben.
2025. 11. 11. 09:00
Megosztás:

Wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát

Az év utolsó heteiben a vendégek közel fele wellness-szálláson pihen – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellness-foglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
2025. 11. 11. 08:30
Megosztás:

NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben

Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
2025. 11. 11. 06:30
Megosztás:

Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés

Minden harmadik zenét hallgató magyar autóvezető tapasztalta már, hogy a zene ritmusa hatással volt arra, ahogyan vezet. Tízből heten a vidám, pörgős számokat kedvelik, koncentrációt segítő és megnyugtató zenét viszont lényegesen kevesebben hallgatnak (16 és 17%). . Pedig a tanulmányok azt mutatják, hogy a könnyedebb, lassabb dallamok jótékonyan hatnak a vezetési stílusra. Ezért az Allianz elindította a Tudatos Tempó nevet viselő kampányát, amelynek keretében a Spotify felhasználók személyre szabott, lassabb ütemű lejátszási listát kapnak a zenehallgatási előzményeik alapján, ami segítheti a biztonságosabb vezetést.
2025. 11. 11. 06:00
Megosztás:

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
2025. 11. 11. 05:30
Megosztás:

Uszításért feljelentették Románia új miniszterelnök-helyettesét

Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu román miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), miután a politikus "éhező gyermekek" helyzetére hivatkozva megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.
2025. 11. 11. 05:00
Megosztás:

A szélsőséges időjárás már most kihat az élelmiszertermelésre

Interjú a FAO Éghajlatváltozási, Biológiai Sokféleségi és Környezetvédelmi igazgatójával, Kaveh Zahedivel a FAO legfontosabb üzeneteiről a COP30 kapcsán
2025. 11. 11. 04:30
Megosztás:

Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

5Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
2025. 11. 11. 04:00
Megosztás: