Európai Bizottság: Görögországnak, Spanyolországnak és Olaszországnak is további erőfeszítéseket kell tennie

További erőfeszítésekre ösztökélte az Európai Bizottság szerdán Görögországot, Spanyolországot és Olaszországot is a pénzügyi konszolidációs folyamat terén, az államháztartási hiány leszorítása érdekében.

Azokról az euróövezeti államokról van szó, amelyek a nemzetközi pénzügyi piacok szemében a legnagyobb kockázattal fenyegetnek az adóssághelyzet további romlásának esélye miatt.   

 

Brüsszelben kiadott gazdasági országértékeléseiben és ajánlásaiban az uniós végrehajtó testület mindhárom országnál méltatta az eddig elért eredményeket, ugyanakkor további feladatokat állapított meg számukra.   

 

Görögországnak további külső pénzügyi támogatásra lehet szüksége.  Az értékelés arra sürgeti Athént, hogy hajtsa végre a korábban elhatározott reformokat, valamint a takarékossági és konszolidációs programot. A bizottság hangoztatta, hogy ezen múlhat az ország középtávú gazdasági teljesítménye, hiszen idén már így is 4,7 százalékos gazdasági visszaesés várható. Ettől függ az átfogó nemzetközi pénzügyi támogatás folytatása is - tette hozzá.      

 

Spanyolországnál a bizottság  kilátásba helyezte, hogy egy évvel meghosszabbítja a GDP-hez viszonyított 3 százalékos uniós hiányküszöb elérésére megszabott határidőt. Ez esetben Madridnak a jelenleg tervezett 2013 helyett csak 2014-re kellene teljesítenie a hiány leszorítását. Olli Rehn pénzügyi biztos azonban jelezte: a határidő kitolása csak akkor lehetséges, ha a spanyol kormányzat olyan programot készít a következő két évre, amely garantálja a kiadási szigort.   

 

Spanyolország az egyetlen euróövezeti állam, ahol a bizottság idén és jövőre is gazdasági lassulást vár - emlékeztetett Rehn.  Olaszországot a bizottság elsősorban arra sürgette, hogy tegyen többet az adómegkerülés elleni fellépésben és a feketemunka elleni harcban.    

 

Az államháztartási hiány tekintetében az uniós végrehajtó testület három országot a pozitív oldalon is kiemelt. Németország és Bulgária esetében javasolta, hogy az uniós pénzügyminiszterek szüntessék meg a túlzott hiány miatti eljárást, mert a deficit tartósan a küszöb alatt tartható. Magyarország esetében pedig azt kezdeményezte, hogy a pénzügyminiszteri tanács oldja fel a kohéziós alapok folyósításának felfüggesztését kilátásba helyező korábbi döntést.    

 

A többi EU-tagállam közül a külső pénzügyi támogatásban részesített Írország és Portugália esetében ugyancsak a reform- és konszolidációs programok véghezvitelét sürgette a bizottság, a fennálló kockázatokra is figyelmeztetve. Franciaország esetében Rehn fontosnak mondta, hogy Párizs is tegyen kiigazító lépéseket a hiánycélok elérésének garantálására. Hozzátette, hogy ez teljes mértékben "kivitelezhető".   

 

Hollandia jövő évi költségvetési célkitűzésit a bizottság optimistának minősítette, és arra figyelmeztetett, hogy a szeptemberre kitűzött előrehozott választások kockázatot jelentenek a tervek teljesülésének szempontjából.     Belgiumnál a bizottság további intézkedéseket lát szükségesnek a hiánycélok tartására, elsősorban a bérekhez és az életkorhoz köthető költségek csökkentésére.   

 

Az Európai Bizottság minden egyes EU-tagállam számára "országspecifikus ajánlásokat fogalmazott meg annak érdekében, hogy gazdaságpolitikájuk idén minél inkább összhangban legyen a tavasszal állam- és kormányfői szinten elhatározott uniós növekedési és versenyképességi célkitűzésekkel. Az országra szabott ajánlásokat - amelyek legtöbb esetben az államháztartás és az adózási, nyugdíjügyi, közigazgatási, szolgáltatási strukturális reformok, valamint a munkaerő-piaci kérdések terén születtek - a tervek szerint júliusban véglegesítik a tagállamok pénzügyminiszterei.    

 

A bizottság idén már értékelte a tavalyi ajánlások teljesítését is. Általános megállapítása szerint a tagállamok komoly erőfeszítéseket tettek az ajánlások teljesítésének érdekében, bár sok esetben ez csak részlegesen sikerült. (MTI)


150 millió forintért kelt el Vaszary János színpompás remekműve

Száguldottak a tételek a Virág Judit Galéria árverésén, úgy tűnt, hogy a gyűjtők csak erre az estére vártak. Egyes művek valósággal szárnyakat kaptak, sorra érkeztek a becsérték feletti licitek a festményekre és a Zsolnay remekművekre. Az aukció legjobban várt tétele, Vaszary János tengerparti képe a kikiáltási árat megduplázva, 150 millió forintért kelt el, egy Zsolnay váza pedig világrekordhoz közeli összegen, 26 millió forintért talált új tulajdonosra. A “magyar Picasso”, Szobotka Imre egyik korai festményéért 44 millió forintot fizettek.
2026. 05. 19. 05:00
Megosztás:

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 19. 04:00
Megosztás:

Átadták a Semmelweis Egyetem idegsebészeti klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét

Átadták a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét hétfőn; a beruházás 100 millió forintos teljes költségét egyetemi forrásból biztosították.
2026. 05. 19. 03:30
Megosztás:

Piacfelügyeleti és népegészségügyi közös vizsgálat indul az aeroszol termékek átfogó ellenőrzésére

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) újszerű piacfelügyeleti vizsgálatot indít az aeroszol termékek forgalomba hozatali feltételeinek ellenőrzésére. A vizsgálat középpontjában annak értékelése áll, hogy a termékek megfelelnek-e a vonatkozó műszaki biztonsági, tűzveszélyességi és jelölési előírásoknak. Az ellenőrzések fókuszában a műszaki karbantartó spray-k és autóápolási aeroszolok állnak.
2026. 05. 19. 03:00
Megosztás:

Már csak két hétig lehet pályázni az OTP Bank társasházi támogatására

Már csak két hét áll rendelkezésre azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, amelyek szeretnének részt venni az OTP Bank idei Társasházi Pályázatán. A pénzintézet arra ösztönzi a lakóközösségeket, hogy használják ki a lehetőséget, és nyújtsák be pályázatukat legkésőbb május végéig.
2026. 05. 19. 02:30
Megosztás:

Mir rejt a kegyelmi ügy aktája? Most kiderül

Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található - jelentette be a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 02:00
Megosztás:

Mi repítheti vissza a Bitcoint 100 ezer dollár fölé? Egy fontos amerikai törvény lehet a kulcs

A Bitcoin 2026 eddig nem a legerősebb évét futja: az árfolyam több mint 12%-ot esett az év eleje óta, és már 77 ezer dollár alá is benézett, miután tavaly még történelmi csúcsra, 126 ezer dollár fölé emelkedett. A kriptopiac hangulata jelentősen lehűlt, de elemzők szerint egy közelgő szabályozási fordulat új lendületet adhatna a szektornak.
2026. 05. 19. 01:30
Megosztás:

A külügyminiszter hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét

Hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét Orbán Anita - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 05. 19. 01:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon

A Duna House friss adatai szerint Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára 814 ezer forintra emelkedett, ami egy év alatt közel 30 százalékos drágulást jelent. A változás iránya is figyelemre méltó: 2025 áprilisában a nyugati panel négyzetméterára még 628 ezer forint volt, valamivel a keleti 653 ezer forintos szint alatt – egy év elteltével azonban már 16 százalékkal meghaladja azt. A regionális rangsor tehát megfordult, és a panelpiacon Nyugat-Magyarország lett az ország legdinamikusabban dráguló térsége.
2026. 05. 19. 00:30
Megosztás:

Alacsonyabb kamattal indít új sorozatú lakossági állampapírokat az államadósság kezelő

A hazai kamatkörnyezet javulására és a nemzetközi pénzpiaci hozamcsökkenésre reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait; a módosítás a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
2026. 05. 18. 23:30
Megosztás:

Megérkezett Hollandiába a járvány sújtotta óceánjáró

Megérkezett a rotterdami kikötőbe hétfő délelőtt a hantavírus-járvány által érintett holland MV Hondius óceánjáró, a legénység egy részét karanténba helyezik - írta az NlTimes hírportál.
2026. 05. 18. 23:00
Megosztás:

Vitalik Buterin szerint az AI új korszakba kényszerítheti a kriptobiztonságot

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója arra figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése alapjaiban változtathatja meg a kriptovaluta rendszerek elleni támadásokat. Szerinte a jövőben már nem lesz elég a hagyományos audit és a fejlesztői óvatosság: a blokklánc-infrastruktúrának matematikailag bizonyítottan biztonságos szoftverekre lehet szüksége.
2026. 05. 18. 22:30
Megosztás:

Általános sztrájk kezdődött Olaszországban

A közlekedési, egészségügyi dolgozók és a pedagógusok is csatlakoztak a hétfő reggel kezdődött általános sztrájkhoz, amelyet a szakszervezetek béremelést, a háborús kiadások csökkentését és a jóléti rendszer megerősítését követelve hirdettek meg.
2026. 05. 18. 22:00
Megosztás:

Magyar Péter: várhatóan jövő kedden ül össze az Országgyűlés

Várhatóan pünkösd után, jövő héten kedden ül össze az Országgyűlés, amelyre a kormányoldalnak lesznek jogszabály-javaslatai - közölte a miniszterelnök a hétfői kormányülés után tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.
2026. 05. 18. 21:30
Megosztás:

XRP a befektetők új menedéke? Látványosan nőtt az érdeklődés a Ripple tokenje iránt

Miközben a Bitcoinból és az Ethereumból jelentős tőke áramlott ki, az XRP-alapú befektetési termékek komoly lendületet kaptak. Az amerikai befektetők egyre inkább védekező stratégiát követnek a kriptopiacon, és úgy tűnik, az XRP rövid távon az egyik legkedveltebb menedékeszközzé vált.
2026. 05. 18. 21:00
Megosztás:

Hawaii inspiráció a konyhában: kalua sertéshús modern módon

A hawaii konyhaművészet különleges harmóniát teremt a hagyományok és a modern módszerek között. A kalua, ami a hawaiiak számára régóta fontos közösségi étel, máig megőrizte különleges helyét. Gondolt már arra, hogy ezt az ételt otthon, a saját konyhájában is elkészítse anélkül, hogy hawaii földgödröt kellene ásnia?
2026. 05. 18. 20:30
Megosztás:

Tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az MTI-nek hétfőn elküldött közleményükben megerősítették, a JÉGER a mezőgazdasági termelőket, a lakosságot és az ipari létesítményeket is hatékonyan védi a jégesők okozta károktól azzal, hogy csökkenti a jégszemek méretét.
2026. 05. 18. 20:00
Megosztás:

Keddtől drágul az üzemanyag

Keddtől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 05. 18. 19:30
Megosztás:

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára idén áprilisban 814 ezer forintra emelkedett, ami éves szinten csaknem 30 százalékos növekedés, ezzel a panelpiacot tekintve az ország legdinamikusabban dráguló térsége lett - közölte értékesítési adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 18:30
Megosztás:

20 év alatt egy új autó árát bukhatja, aki lemarad a támogatott lakáshitelről

Egy átlagos, 34 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a jelenlegi piaci és a kedvezményes kamatszint közötti különbség havi szinten mintegy 56 ezer forintos eltérést jelenthet a törlesztőrészletben. A money.hu elemzése szerint ez összességében akár 13,5 millió forintos többletkiadást is eredményezhet azok számára, akik nem tudják igénybe venni az Otthon Start konstrukciót. A megkérdezett banki szakemberek többsége ugyanakkor a támogatási program célzottabbá tételét tartaná indokoltnak.
2026. 05. 18. 18:00
Megosztás: