Rogán: Ha az EU többet követel, a bankok terheit kell emelni!

Egyetért a Fidesz-frakció a 2013-as költségvetést érintő kormányzati kiigazító lépésekkel, a képviselőcsoport szerint ugyanis ha az Európai Unió többet követel, akkor nem a családok, hanem a bankok terheit kell megemelni - közölte Rogán Antal az MTI-vel.

A Fidesz frakcióvezetője így reagált Matolcsy György szerdai tájékoztatójára, ahol a nemzetgazdasági miniszter bejelentette: további 367 milliárd forintnyi, a jövő évi büdzsét érintő kiigazításról döntött a kabinet annak érdekében, hogy az Európai Bizottság is teljesíthetőnek lássa jövőre a GDP-arányos 2,7 százalékos költségvetési hiányt. Elmondta: az Európai Bizottság október 15-én küldött levélben azt jelezte, hogy a hónap elején ismertetett 397 milliárd forintos egyenlegjavító intézkedések költségvetési hatásának csak kétharmadát tartja megalapozottnak, így további lépések híján 3,7-3,9 százalék lenne a hiány 2013-ban.

 

A kabinet ezért - bár nem ért egyet az unió értékelésével - újabb lépésekről döntött. Ezzel kapcsolatban Rogán Antal közleményében azt írta: Magyarország külső segítség nélkül, saját erejéből 2011 óta 3 százalék alatt tartja a költségvetési deficitet. Jövőre 11 olyan EU-tagállam lesz, amelynek költségvetési hiánya jelentősen meghaladja az előírtat - hívta fel a figyelmet a frakcióvezető, aki szerint Magyarországtól a brüsszeli bizottság mégis többet követel. "Kettős mércét alkalmaznak, hiszen azt, ami bevált más uniós tagállamokban, például Bulgáriában, Magyarországtól már nem fogadják el" - vélekedett.

 

A Fidesz-frakció ugyanakkor fontosnak tartja, hogy megszűnjön a Magyarországgal szemben nyolc éve zajló túlzottdeficit-eljárás, és az ország szabadon felhasználhassa a fejlődéséhez szükséges kohéziós forrásokat. Rogán Antal azonban azt is hozzátette, hogy a 2010 előtti súlyos eladósodás és a 2004 óta minden évben magas költségvetési deficit nem a magyar családok hibája, arról a "felelőtlen szocialista politikusok, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok vezetői, miniszterei és az őket támogató képviselők tehetnek". "Hiába próbálják ránk erőltetni, nem vagyunk hajlandók a bérek és nyugdíjak csökkentésére és a személyi jövedelemadó emelésére sem" - közölte, kijelentve, hogy a frakció ezért egyetért a kormány szerdai döntésével, vagyis "ha az Európai Unió többet követel, akkor nem a családok, nem a bérből és fizetésből élők, hanem a bankok terheit kell megemelni".

 

A szerdán ismertetett költségvetési kiigazítás lehetővé teszi, hogy 2013-ban alacsony költségvetési hiány és csökkenő államadósság mellett is megvalósuljon a munkahelyvédelmi akcióterv, amellyel csökkennek a kisvállalatok adóterhei, a fizikai dolgozókat, a 25 év alattiakat, az 55 év felettieket, valamint a szülésből visszatérő nőket foglalkoztatók adókedvezményt kapnak, "a Bajnai-kormány trükkös adóemelésének, a félszuperbruttónak" a kivezetésével pedig csökken a családok személyijövedelemadó-terhe is - írta közleményében Rogán Antal. (MTI)

Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?

A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
2026. 04. 11. 01:00
Megosztás:

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás:

Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group

9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2026. 04. 10. 19:00
Megosztás:

Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat

A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
2026. 04. 10. 18:30
Megosztás:

Hátrányos helyzetű fiatalokat segít az új Szókincs sorsjegypár

Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
2026. 04. 10. 18:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 10. 17:00
Megosztás:

Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatásban

Kína "MI plusz oktatás" program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.
2026. 04. 10. 16:30
Megosztás:

Olajszennyezés miatt leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben

Olajszennyezés miatt teljesen leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben - közölte a a belga kikötői hatóság pénteken.
2026. 04. 10. 16:00
Megosztás:

Kreml: kizárólag humanitárius jellegű a húsvéti tűzszünet

Kizárólag humanitárius jellegű a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az ortodox húsvét alkalmából bejelentett tűzszünet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak Moszkvában.
2026. 04. 10. 15:30
Megosztás:

Csökkent a búza termelői ára tavalyhoz képest

Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
2026. 04. 10. 15:00
Megosztás:

Márciusban csökkent a munkanélküliség Csehországban

Márciusban 5 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a februári 5,2 százalékról - közölte az országos munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2026. 04. 10. 14:00
Megosztás:

CZ nagy víziója: 5 éven belül eltűnhet a „kripto” szó – de a technológia mindenhol ott lesz

A kriptovaluták jövőjéről szóló diskurzus új irányt vett: Changpeng Zhao (CZ) szerint hamarosan eljuthatunk oda, hogy már nem is beszélünk „kriptóról” – egyszerűen csak használjuk. A Binance társalapítója szerint a blokklánc ugyanúgy beépülhet a mindennapokba, mint az internet, miközben az AI felgyorsíthatja ezt az átalakulást.
2026. 04. 10. 13:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt az intermodális fuvarozás Magyarországon

Több mint 114 százalékkal nőtt 2025-ben a magyarországi intermodális fuvarozás teljesítménye, miközben európai szinten inkább stagnálás vagy visszaesés volt jellemző - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 13:00
Megosztás:

358 millió dollár áramlott Bitcoin ETF-ekbe – az Ethereum is erős, de nem tudta tartani a tempót

Április 9-én új lendületet kapott az intézményi kriptokereslet: a spot Bitcoin ETF-ekbe hatalmas, 358 millió dolláros tőke áramlott, miközben az Ethereum ETF-ek is pozitív mérleget zártak. A számok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a piac fókusza továbbra is a Bitcoin körül koncentrálódik.
2026. 04. 10. 12:00
Megosztás:

Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is

Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
2026. 04. 10. 11:30
Megosztás: