Választás 2010 - Fidesz: Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesként az MSZP érdekeit képviselte

a Fidesz szerint Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesként nem a fővárosiak, hanem az MSZP érdekeit képviselte. (MTI)

Németh Szilárd, a Fidesz fővárosi és országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a nyilatkozatok szerint Hagyó Miklós ügyeibe még maga Demszky Gábor főpolgármester sem tudott, vagy nem akart beleszólni.

 

Az ellenzéki politikus szerint a fővárosban Hagyó Miklós, Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettes, Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke és Steiner Pál fővárosi szocialista frakcióvezető hozta meg a döntéseket, mint mondta, "négy ember kezében volt az MSZP, és ennek a négy embernek az utasításait kellett végrehajtani". Mint fogalmazott, Hagyó Miklós nem egyedül felelős a BKV ügyeiért.

 

Németh Szilárd szerint az MSZP továbbra is a volt főpolgármester-helyettes mögött áll, hiszen a párt fővárosi elnöksége nem szólította fel, hogy hagyja el a pártot. A mentelmi jog még legalább májusig érinthetetlenné teszi Hagyó Miklóst - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy lehetségesnek tartja-e, hogy a volt főpolgármester-helyettes lemondjon mentelmi jogáról, a fideszes politikus határozott nemmel felelt. Ha a kormány több tízmilliárd forintot utal évente a BKV-nak, akkor Németh Szilárd szerint lehetetlen az, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, vagy Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnök ne tudna arról, mi zajlik a közlekedési vállalatnál.

 

Hagyó Miklós most bejelentett bukása már nem más, mint magának az MSZP-nek a bukása - jelentette ki. Közölte, a Fidesz felszólítja az MSZP-t: vegyék le a különböző szocialista választási listákról azokat az embereket, akiknél már nem csak a politikai vagy az erkölcsi felelősség, hanem már a büntetőjogi felelősség kérdése is felmerül. Többek között Gyurcsány Ferenc és Veres János volt pénzügyminiszter nevét említette.

 

Az atv.hu szombaton - rendőrségi forrásokra hivatkozva - azt írta: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra. Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők - a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós - felelősségét is vizsgálja - írta a portál.

 

Az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn azzal a kéréssel fordult Hagyó Miklóshoz, hogy lépjen vissza az egyéni képviselőjelöltségtől, a budapesti listás helyéről, és mondjon le a fővárosi közgyűlési mandátumáról is. Hagyó Miklós hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy döntésénél figyelembe veszi a fővárosi elnökség véleményét, és kedden délután még egyeztet a XII. kerületi szocialistákkal is. Papp Sándor, a párt XII. kerületi MSZP ügyvezető alelnöke a szocialista párt prominenseivel szemben szolidaritást kért a Hegyvidék képviselőjelöltjének.

Éjféltől emelkednek az üzemanyagárak Szlovéniában

Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 04. 08. 00:05
Megosztás:

Solana védelem: elindult a STRIDE a DeFi-biztonság megerősítésére

A Solana Foundation új biztonsági programot indított STRIDE néven, amellyel a teljes Solana-alapú DeFi-ökoszisztéma védelmét emelné magasabb szintre. A kezdeményezés időzítése aligha véletlen: néhány nappal egy súlyos, 286 millió dolláros exploit után érkezett, amely ismét rámutatott arra, hogy a DeFi-szektorban a technológiai innováció sokszor gyorsabban fejlődik, mint a mögötte álló biztonsági infrastruktúra.
2026. 04. 07. 23:30
Megosztás:

A mikroműanyagok és a gyógyszerhatóanyagok kölcsönhatásait vizsgálják a HUN-REN CSFK-ban

Százhuszonötmillió forintos támogatást nyert a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete a mikroműanyagok és gyógyszerhatóanyagok talajbeli kölcsönhatásainak vizsgálatára - tájékoztatta a kutatóintézet az MTI-t kedden.
2026. 04. 07. 23:00
Megosztás:

4iG: az amerikai Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius műholdját

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi István, a 4iG SDT elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 04. 07. 22:30
Megosztás:

Mozgolódik a Marathon Bitcoin-tárcája: eladási hullám jöhet a piacon?

Újra a reflektorfénybe került a Marathon Digital, miután a vállalat 200 BTC-t mozgatott meg egy olyan tárca irányába, amelyet a blokkláncelemzők gyakran eladási aktivitással hoznak összefüggésbe. Bár egy ilyen tranzakció önmagában még nem jelent biztos piaci dumpot, a lépés elég volt ahhoz, hogy a kereskedők és elemzők ismét fokozott figyelemmel kezdjék követni a nagy bányászvállalat on-chain mozgásait.
2026. 04. 07. 22:00
Megosztás:

Donald Trump szerint egy teljes civilizáció pusztulhat el

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.
2026. 04. 07. 20:30
Megosztás:

CME újabb kriptotermékekkel bővít: érkeznek az AVAX- és SUI-határidős ügyletek

A Chicago Mercantile Exchange (CME) tovább mélyíti jelenlétét a kriptoderivatívák piacán: a tőzsde bejelentette, hogy az Avalanche (AVAX) és a Sui (SUI) tokenekhez kötött határidős kontraktusok elindítását tervezi. A lépés jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a feltörekvő digitális eszközök iránt – méghozzá szabályozott, hagyományos pénzügyi keretek között.
2026. 04. 07. 20:00
Megosztás:

A cseh kormány korlátozta az üzemanyagok maximális árát

Szerdán Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte Alena Schillerová pénzügyminiszter kedden Prágában.
2026. 04. 07. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 07. 19:00
Megosztás:

Folytatódik a balatoni vasútállomások megújítása

A balatoni vasútállomások felújítása érdekében indított közbeszerzési eljáráson hét állomás, illetve megállóhely esetében történt eredményhirdetés kedden. A programban összesen 26 balatoni állomás épülete és közvetlen környezete újulhat meg, így az utasok kényelmesebb, korszerűbb és akadálymentes állomásokat vehetnek igénybe - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
2026. 04. 07. 18:30
Megosztás:

Magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Mint ismert, február 28-án az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletet indított Iránnal szemben. Válaszlépésként Irán a környező államokra mért légi- és rakétacsapásokat. A konfliktus miatt több millió ember került veszélybe. Sajtóértesülések szerint csak az Egyesült Arab Emírségekben („UAE”) több mint 2500-an regisztráltak konzuli védelemre, azonban becsléseink szerint ennél jelentősen több turista, átutazó vagy éppen kint élő vállalkozó érezheti magát veszélyben. Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés így már hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.
2026. 04. 07. 18:00
Megosztás:

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

Az iráni háborús feszültség és az ebből adódó energiaár-növekedés jelentős hatással van a globális ellátási láncokra. Az olcsó távol-keleti import, különösen a kisebb, gyakran rendelt csomagok kerülhetnek nehezebb helyzetbe. Rövid távon ez inflációt idézhet elő, de közben felértékelheti a hazai e-kereskedők szerepét a piacon.
2026. 04. 07. 17:30
Megosztás:

Új diagnosztikai berendezések érkeztek a szentesi kórházba

Új diagnosztikai berendezésekkel, egy korszerű, 128 szeletes CT-vel és egy csúcstechnológiás digitális mammográffal bővült a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centruma - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-t.
2026. 04. 07. 16:00
Megosztás:

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Új kommunikációs és edukációs kezdeményezést indított az Európai Adatvédelmi Testület 2026-ban, amelynek célja a kiskorúak adatvédelmi tudatosságának növelése. A technológiai fejlődés és a közösségi média térnyerése miatt a gyermekek személyes adatai minden eddiginél nagyobb veszélynek vannak kitéve. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász szerint a hazai és európai joggyakorlat is egyre szigorúbban lép fel a gyermekek digitális biztonsága érdekében.
2026. 04. 07. 15:30
Megosztás:

Szenátusi döntés rázta fel a piacot: miért tekintik sokan hatalmas győzelemnek az XRP számára?

Komoly visszhangot váltott ki a kriptopiacon az a friss amerikai szenátusi döntés, amely 2030-ig korlátozza a Federal Reserve lakossági CBDC-jének (jegybanki digitális valuta) bevezetését. A fejleményt az XRP-közösség és több piaci szereplő is kifejezetten pozitívan fogadta, mivel szerintük a döntés nagyobb teret nyithat a magánszektorból érkező digitális fizetési megoldások előtt.
2026. 04. 07. 15:00
Megosztás:

Alapjaiban alakul át az uniós vámrendszer: számos céget érint majd a reform

Az Európai Unió vámrendszere olyan jelentős változás előtt áll, amire az elmúlt 50 évben nem volt példa, miután a Tanács és az Európai Parlament megállapodott az uniós vámügyi keretrendszer átfogó reformjáról. A változások minden importáló vagy exportáló vállalat működésére érdemi hatást fognak gyakorolni, mivel alapjaiban alakítják majd át az áruk behozatalának és kivitelének folyamatát az egész EU-ban – hívja fel a figyelmet az EY Magyarország.
2026. 04. 07. 14:30
Megosztás:

KPMG: eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék

Megjelent a KPMG „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.
2026. 04. 07. 14:00
Megosztás:

Pi Network mérföldkőhöz ért: megérkeztek az első validátori jutalmak, de a közösség továbbra is elégedetlen

Fontos fejleményt jelentett be a Pi Network: a projekt lezárta az első validátori jutalomkiosztási kört, miközben több mint 526 millió hitelesítési feladat teljesült világszerte. Bár ez papíron komoly előrelépésnek számít a hálózat decentralizált működése szempontjából, a Pi közösség jelentős része továbbra sem ünnepel – sok felhasználó ugyanis még mindig a tokenmigrációkra vár, miközben a PI árfolyama történelmi csúcsa óta több mint 94%-ot zuhant.
2026. 04. 07. 13:30
Megosztás:

Mi történhet ma éjjel a háborúban? Trump fenyegetése

Trump ismét hangsúlyozta, hogy ma éjjel (szerda hajnali 3:00 CET / magyar idő szerint) lejár a „határidő”, amelyig Iránnak meg kell nyitnia a Hormuzi-szorost — ellenkező esetben azzal fenyegetőzik, hogy elpusztítja az ország energetikai infrastruktúráját. Ugyanakkor hozzátette, hogy a tárgyalások „jól haladnak”, és szeretne megállapodást elérni — a piac ezt klasszikus tárgyalási taktikaként értelmezi.
2026. 04. 07. 13:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ekbe ömlik vissza a tőke

Újra élénkül a befektetői étvágy a Bitcoin iránt: az amerikai spot Bitcoin ETF-ek hétfőn több mint hat hét óta a legerősebb napi tőkebeáramlást produkálták. Bár a friss intézményi kereslet egyértelműen pozitív jel a piac számára, a makrogazdasági és geopolitikai kockázatok továbbra is korlátozhatják a BTC árfolyamának tartós emelkedését.
2026. 04. 07. 12:30
Megosztás: