SPAC: Így fektet be Jeff Bezos és Richard Branson

2020-ban több mint ötven úgynevezett SPAC (Special Purpose Acquisition Company), azaz speciális célú felvásárló társaság alakult az Egyesült Államokban, amelyek összesen 83 milliárd dollárt gyűjtöttek. Piaci szakértők a Wall Street egyik legforróbb trendjének nevezik.

SPAC: Így fektet be Jeff Bezos és Richard Branson

A SPAC egy olyan vállalkozás, amely nem folytat kereskedelmi tevékenységet, nem gyárt termékeket, nem árul semmit, és amely kizárólag egy meglévő vállalat megszerzése céljából történő tőkebevonásra alapítanak az első nyilvános részvénykibocsátás, azaz az IPO (Initial Public Offering) révén.

Mindehhez tudni kell, hogy a SPAC-ok évtizedek óta léteznek, általában intézményi befektetők vagy a Wall Street pénzügyi szakemberei hozzák létre a magántőke vagy fedezeti alapok segítségével. Azonban a népszerűségük tavaly olyan rekordot döntött, amelynek köszönhetően minden korábbinál jobban vonzza az olyan magas rangú vállalatvezetőket, mint Jeff Bezos, az Amazon alapítója, Richard Branson, a Virgin Group alapítója vagy Tilman Fertitta, a Landry’s tulajdonosa. Ráadásul ezek a nagynevű befektetők könnyebben meg tudják győzni az embereket, hogy fektessenek be az adott SPAC-ba. Ezért is nevezik ezeket a társaságokat gyakran „üres csekk-társaságnak” – olvasható a Vespucci Partners kockázatitőkealap-kezelő honlapján.

Tényleg átveszik a befektetési bankok szerepét?

A válasz röviden: igen. Hiszen korábban, ha egy cég fel tudott mutatni olyan mértékű validációt, hogy kilépjen a tőzsdére, akkor általában befektetési bankokkal működött együtt. Aztán jöttek a SPAC-ok, és átalakították a teljes piacot. Gondoljunk csak bele, hogy az olyan mára meghatározóvá váló cégek, mint a Tesla, az Uber vagy az Airbnb úgy léptek tőzsdére, hogy nem voltak profitábilisak. Ebből is jól látszik, hogy a nyilvános tőzsdéken sem feltétlenül az adott vállalat aktuális értéke a mérvadó, hanem az az álom, a vízió, amelyet megfogalmaz, és amelyet képes értékesíteni.

De a SPAC-ek a kockázatitőkealap-kezelőkre is hatással vannak, hiszen nekik az a céljuk, hogy egy adott startuppal relatív rövid időn belül a legnagyobb hozamot generálják egy exit eseményen keresztül, ahol a részvényeiket el tudják adni. Ennek alapjába két módja van: egyrészt felvásárolhatja egy nagyobb piaci szereplő, amely vagy terjeszkedni szeretne, vagy a technológiájára van igénye, másrészt kiléphet a tőzsdére. Ezek által válnak likviddé a tőkelapok kezében lévő részvények. És itt jön be a képbe a SPAC-piac, amely egyfajta harmadik lehetőség, vagy inkább módszer a nyilvános piacokon való megjelenésre – magyarázza Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója. Ráadásul ezek a társaságok felfelé mozdították el a cégértékeket, már csak azért is, mert csak a 2020-as évben háromszáz SPAC alakult világszerte, amelyeknek 24 hónapjuk van arra, hogy felvásároljanak egy céget, ugyanis, ha ez nem sikerül, felszámolásra kerülnek, a részvényeseknek pedig vissza kell adni a befektetett pénzüket – teszi hozzá a szakember.

Több nagy siker sztori is kapcsolódik a SPAC-okhoz

A közelmúltban az egyik leghíresebb, különleges célú felvásárlási társaságokat érintő ügylet Richard Branson Virgin Galactic cégét érintette. A Social Capital Hedosophia Holdings 49%-os részesedést vásárolt a Virgin Galacticban 800 millió dollárért, mielőtt 2019-ben tőzsdére lépett volna. Jeff Bezoson kívül, a Microsoft társalapítója, Bill Gates saját vagyonából, illetve a Breakthrough Energy Ventures alapból fektetett be a QuantumScape nevű, speciális akkumulátor technológián dolgozó cégbe, amelynek a célja olyan nagyobb energiasűrűségű, szilárdtest-akkumulátorok készítése, amelyek átformálhatják az elektromos autózás jövőjét. 2020 őszén jelentették be, hogy az autóiparra fókuszáló befektetési bankkal, a Kensington Capital Acquisitionnal összeolvadás útján tőzsdére lépnek. A technológiájuk olyannyira ígéretesnek tűnik, hogy a cég mellett tette le a voksát a Volkswagen is, amely márka közel 300 millió dollárral szállt be.

De van elrettentő példa is. Amint azt Sohajda Júlia írja cikkében, egy SPAC-ügylet átvilágítása nem olyan szigorú, mint egy hagyományos tőzsdére lépés, ráadásul, amíg egyes ügyletek igen jól teljesítettek, mint például az amerikai DraftKings sportfogadás-szolgáltató, vagy a Virgin Galactic, amelyek részvényárfolyamai a tőzsdére lépés kezdete óta folyamatosan emelkednek, addig több befektetési társaság, például a Renaissance Capital arra figyelmeztet, hogy a befejezett SPAC-ügyletek átlagos hozama elmarad az előzetesen vártakétól. Egyes vélemények szerint ez az üzleti modell időnként jelentős értékromboláshoz is vezet azáltal, hogy a promótereket arra ösztönzi, hogy bármit megtegyenek, még nem is beszéltem. Érdemes tehát jól átgondolt módon befektetni a pénzünket, és nem beleugrani egy-egy túl kockázatosnak tűnő üzletbe.

Új tagozat jött létre az épületgépész szakma érdekképviseletére

Megalakult az ÉVOSZ Épületgépészeti Tagozata, amelynek célja az ágazat érdekeinek képviselete, a tisztább piaci verseny előmozdítása és a minőségi kivitelezés erősítése - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 27. 17:30
Megosztás:

Aki tőzsdézik, az erre figyeljen most nagyon!

Az alábbiakban Szitás Lóránt, a globális, Magyarországon is elérhető befektetési alkalmazás, az XTB piaci elemzője reflektál az aktuális piaci történésekre.
2026. 04. 27. 17:00
Megosztás:

Az átlag felett a turisztikai cégek várakozásai áprilisban

A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban, a teljesítményvárakozások indexe szerint minden más ágazatnál kedvezőbb helyzetben vannak - derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből, amelynek megállapításairól hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
2026. 04. 27. 16:30
Megosztás:

A fizikai dolgozók átlagos órabére elérte a 2390 forintot az első negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2390 forint volt az első negyedévben, ami 6,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2250 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.
2026. 04. 27. 16:00
Megosztás:

A stabilcoin B2B fizetések értéke 2035-re elérheti az 5 billió dollárt

A vállalati kriptofizetések piaca új szintre léphet a következő évtizedben. A Juniper Research friss előrejelzése szerint a határokon átnyúló B2B stabilcoin-tranzakciók értéke 2035-re akár az 5 billió dollárt is elérheti. A növekedést elsősorban az hajthatja, hogy a vállalatok egyre aktívabban építik be a dollárhoz kötött digitális eszközöket a nemzetközi elszámolásokba, beszállítói kifizetésekbe és treasury műveletekbe.
2026. 04. 27. 15:30
Megosztás:

Negatívról stabilra javította Kína adósbesorolásának kilátását a Moodys

A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.
2026. 04. 27. 15:00
Megosztás:

360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról

A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
2026. 04. 27. 14:30
Megosztás:

Hol érdemes eurót váltani? A magyar bankok beelőzték a Revolutot?

Érezhető különbségek láthatók az egyes pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között, ha devizaváltásról van szó, miközben az egyes bankok által kínált, kedvezményes árfolyamok révén mára elolvadt a Revolut korábbi előnye – derül ki a BiztosDöntés.hu szakértői által összegyűjtött adatokból. A portál egy héten keresztül gyűjtötte az euróra vonatkozó vételi ajánlatokat a szolgáltatóknál – az eredmény táblázatban is látható.
2026. 04. 27. 14:00
Megosztás:

HM: indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba

Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.
2026. 04. 27. 13:30
Megosztás:

Újra ömlik a tőke a kriptoalapokba: a Bitcoin és az Ethereum vezeti az 1,2 milliárd dolláros ralit

Erőteljes fordulat látszik a digitális eszközök piacán: a kriptovaluta befektetési termékek már negyedik egymást követő hete vonzzák a friss tőkét. A legutóbbi adatok szerint egyetlen hét alatt 1,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlás érkezett a digitális eszközalapokba, miközben a Bitcoin továbbra is dominál, az Ethereum iránti kereslet pedig látványosan újraéledt.
2026. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Májusban indulhat a Western Union saját stabilcoinja, az USDPT

A Western Union új fejezetet nyithat a globális pénzküldés történetében: a pénzügyi szolgáltató óriás májusra tervezi saját amerikai dollárhoz kötött stabilcoinja, az USDPT bevezetését. A vállalat célja nem csupán egy új digitális eszköz piacra dobása, hanem egy olyan kriptoalapú fizetési infrastruktúra kiépítése, amely összekapcsolja a stabilcoinokat, a digitális tárcákat, a banki partnereket és a világszerte elérhető készpénzfelvételi pontokat.
2026. 04. 27. 12:30
Megosztás:

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, amivel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését támogatja - írták.
2026. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Hullámzó kereskedést követően stagnáltak pénteken a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Előző napi szintjük közelében zártak pénteken a tízéves benchmark hozamok a fejlett gazdaságokban, bár napközben hullámzó volt a kereskedés az amerikai államkötvények piacán. A figyelem középpontjában továbbra is a közel-keleti események álltak, miután kiderült, hogy az Egyesült Államok és Irán között a hétvégén béketárgyalásokra kerülhet sor, ami növelte az optimizmust, hogy a konfliktus hamarosan lecsenghet.
2026. 04. 27. 11:30
Megosztás:

Új csúcson zárt pénteken az S&P500 és a Nasdaq, 25%-os pluszban is járt az Intel

Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások esetleges folytatásához fűzött remények, illetve az Intel bejelentése adtak lendületet a tengerentúli részvénypiacoknak pénteken, az optimista hangulatban új csúcson zárt az S&P500 és a Nasdaq Composite. Pakisztáni kormányzati források arról számoltak be, hogy Islamabadba várják Abbas Arraqchi iráni külügyminisztert, hogy megvitassák az iráni-amerikai tárgyalások újrakezdésére vonatkozó javaslatokat. Karoline Leavitt Fehér házi szóvivő pedig pénteken arról beszélt, hogy Steve Witkoff and Jared Kushner, mint Trump különmegbízottjai szombaton Pakisztánba utaznak.
2026. 04. 27. 11:00
Megosztás:

Kéthetes mélyponton zárt a Stoxx600, az európai befektetők egyelőre pesszimisták a Hormuzi-szoros közeli megnyitásával kapcsolatban

Pirosban zárt az európai részvényindexek többsége pénteken: az iráni konfliktus megoldatlansága rányomta bélyegét a piaci hangulatra az egész hét folyamán, miközben a nyersolaj ára folyamatosan kapaszkodott felfelé. Pénteken a Stoxx600 0,7%-kal kéthetes mélypontra csúszott vissza, csaknem 0,8%-ot veszített értékéből a FTSE100 és a CAC40, miközben a DAX 0,3%-ot morzsolódott le. A nyugat-európai tőzsdék közül a spanyol esett a legnagyobb mértékben, az IBEX 1,1%-os mínuszban zárt. A piacokat nem derítette jókedvre pénteken még az sem, hogy az előző éjszaka folyamán Donald Trump bejelentette, az izraeli-libanoni tűzszünetet három héttel meghosszabbítják. A pénteken megjelent német IFO gazdasági bizalmi index a vártnál nagyobb mértékben, 84,4 pontra esett, ami 2020 májusa óta a legalacsonyabb érték.
2026. 04. 27. 10:30
Megosztás:

Érdemes eladás előtt nagyobb lakásfelújításba kezdeni?

Lakáseladás előtt sok tulajdonosban felmerül a kérdés, hogy vajon megéri-e felújítani az ingatlant, mielőtt piacra kerül? A válasz sosem egyértelműen igen vagy nem. Van, amikor egy jól időzített korszerűsítés jelentősen növeli az eladási árat, más esetekben viszont a befektetett pénz csak részben térül meg. Éppen ezért érdemes tudatosan mérlegelni, milyen felújítások hozhatnak valódi értéknövekedést, és melyek azok, amelyek inkább csak esztétikai jellegűek.
2026. 04. 27. 10:00
Megosztás:

Az XRP négy másodperc alatt, 60%-kal olcsóbban veheti fel a versenyt a SWIFT-tel

Az SBI Holdings újabb erős jelzést küldött a globális pénzügyi piacoknak: a japán pénzügyi óriás szerint az XRP-alapú elszámolási infrastruktúra képes lehet ugyanazt nyújtani, amit a SWIFT-rendszer, csak jóval gyorsabban és alacsonyabb költségek mellett. A friss adatok azért különösen fontosak, mert nem elméleti teszteken, hanem élesben futó nemzetközi átutalási folyamatokon alapulnak.
2026. 04. 27. 09:45
Megosztás:

Erősödött kissé a forint hétfő reggelre

Egy árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben, az előző heti kezdésnél azonban gyengébben állt.
2026. 04. 27. 09:00
Megosztás:

Új irányt keresnek a borászatok a Kis-Balatonnál a fiatalok elérésére

A Balaton térségében a hagyományos bortermelés egyre kevésbé biztosítja a fennmaradást a fogyasztási szokások változása és az amerikai szőlőkabóca pusztítása miatt.
2026. 04. 27. 08:00
Megosztás:

Elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó

A terveknek megfelelően elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó - közölte vasárnap este a Buckingham-palota.
2026. 04. 27. 07:00
Megosztás: