ELMŰ: Közel 25 százalékkal csökkent az adózás előtti eredmény
A társaság szerdai közgyűlésének döntése alapján a 10.000 forint névértékű, névre szóló törzsrészvényeire bruttó 2.100 forint osztalékot fizet.
Az osztalék kifizetése május 13-án kezdődik. Az értékesítés árbevétele a bázisidőszakhoz képest 4,4 százalékkal 272 milliárd forintra csökkent, az üzemi tevékenység eredménye jelentősen, 33,5 milliárd forintról 20,2 milliárd forintra esett vissza 2009-ben.
Az ELMŰ Csoport tavaly 17,6 milliárd forintot költött beruházásokra, ennek jelentős hányadát elsősorban az ellátás biztonságának további javítása érdekében a hálózat korszerűsítésére fordította, amelynek eredményeként jelentős javulást ért el az üzemzavarok számának csökkenésében - olvasható a jelentésben.
A saját tőke a 2008 év végi 108,4 milliárd forintról 114,5 milliárd forint fölé nőtt. A hosszú lejáratú kötelezettségek mértéke kissé nőtt, 28,8 milliárd forintról 29, 7 milliárdra, míg a rövid lejáratú kötelezettségek állománya 56,8-ről 54,8 milliárd forintra csökken tavaly.
Az ELMŰ részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában jegyzik. Az áramrészvény a szerdai napot 30.600 forinton, a keddi záróárnál 500 forinttal drágábban zárta, de mindössze 35 részvényre született üzlet.