Martonyi: Közép-Európa dinamizálhatja az európai gazdaságot

Közép-Európa dinamizálhatja az európai gazdaságot, Magyarországnak is különleges lehetőségei vannak ebben a térségben - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten a külgazdasági szakdiplomaták éves konferenciáján.

A tárcavezető kifejtette: a közép-európai országok gazdaságai a válság előtt gyorsabban növekedtek az európai átlagnál. Ez a régió mindig is kiemelt területe volt a magyar külgazdaságnak, és jelenleg is gyorsabban nő a közép-európai országokkal folytatott kereskedelem, mint Európa egészével - tette hozzá.
    

A déli irány, a Nyugat-Balkán is egyre jelentősebb - vélekedett a külügyminiszter, hozzáfűzve: ez a térség "természetes közege a magyar külpolitikának". A Nyugat-Balkán egy enklávé Európán belül, amelyhez Magyarország több szállal is kötődik - jegyezte meg.
   

 Úgy vélte, alapvetően nyitottság jellemzi Magyarországot. Legnagyobb arányban az uniós tagállamokkal folytat kereskedelmet. Kiemelte: Európa nem hanyatlik, de az olyan súlyos problémákat, mint az elöregedés és a gazdasági súlyvesztés kezelni kell.
    

Az Európán kívüli kapcsolatokat illetően Martonyi János elmondta: a transzatlanti kapcsolatrendszer továbbra is meghatározó, és nemcsak biztonságpolitikai szempontból. A miniszter úgy látta, az együttműködés lényeges területe lehet a "regulációs közeledés", mert ha már a szabályozások kidolgozásában kooperálnak az országok, nem lesz szükség harmonizációra a későbbiekben.
    

Magyarországnak erőteljesebben kell nyitnia a globális világ felé is - hangsúlyozta. Mint fogalmazott, az ország globális szerepvállalását erősítené az is, ha elnyerné az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagsági pozícióját, amelyet a 2012-2013-as időszakra megpályáztak.
    

Mint mondta, jelenleg nincs a világban olyan domináns hatalom, amely képes lenne rákényszeríteni az akaratát másokra, sokkal inkább a folyamatosan változó egyensúly jellemzi a nemzetközi kapcsolatokat.
    

A magyar soros EU-elnökség jó lehetőséget teremtett a kapcsolatépítésre - vélekedett, példaként említve, hogy a Gödöllőn megrendezett ASEM-csúcstalálkozón szinte valamennyi ázsiai ország külügyminisztere részt vett.
    

V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár az eseményen elmondta: Magyarországnak egyedülálló földrajzi lehetőségei vannak, az éghajlatot, a termőföldet, a vízbázist és a nagy múltra visszatekintő mezőgazdasági hagyományokat tekintve a siker feltételei adottak.
    

A magyar mezőgazdaságnak a hazai piac a legfontosabb, de a külső piacok keresése, illetve megtartása is lényeges - fogalmazott. Úgy vélte, érdemes kihasználni azt, hogy a Kárpát-medence egy természetes egység, de emellett Oroszország, Kazahsztán és a harmadik világ országai is komoly piacot jelenthetnek a növekvő élelmiszer-szükséglet miatt.
    

Az EU-elnökség alatt Magyarország több lényeges területre helyezett hangsúlyt, így egyebek mellett arra, hogy a közös agrárpolitika uniós politika maradjon, továbbá a gazdák jövedelemcsökkenésének megállítása, a fiatal gazdák támogatása, a biológiai sokféleség megőrzése, a vízpolitika és a klímaváltozás is fontos téma volt az elmúlt félévben - fejtette ki. Hozzátette: a Duna-stratégia elfogadása ugyancsak jelentős eredmény.
    

V. Németh Zsolt rámutatott: 2010-ben az agrár-külkereskedelem a szélsőséges időjárás ellenére is jó évet zárt, pedig szinte minden területen kevesebb és gyengébb minőségű terméket állítottak elő. Az idei év kedvezőbb időjárási és gazdasági helyzetben indult, és az eddigi adatok arra utalnak, hogy erőteljesebben nő a kivitel - mondta. Hozzáfűzte: ennek oka elsősorban nem az export mennyiségének növekedése, hanem az árak emelkedése lehet. (MTI)


Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás: