Fellegi: Magyarország és Kína között nincsenek konfliktusok

Magyarország és Kína között nincsenek konfliktusok, politikai szándékaikat tekintve közel állnak egymáshoz, s mindez jó alapot teremt a hosszú távú, stratégiai együttműködéshez - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Pekingben kínai újságírók előtt.

A miniszter a magyar nagykövetségen tartott tájékoztatóján kínai újságíróknak számolt be útjának eddigi állomásairól és főbb eredményeiről. Mint mondta: tárgyalt politikai, gazdasági kérdésekről, a légügyi, közlekedési, energetikai és a megújuló energia területét érintő ügyekről, de partnereivel a nukleáris energia biztonságos felhasználása, illetve az azzal kapcsolatos egyeztetések is szóba kerültek. A kereskedelmi minisztériumban folytatott megbeszélései során az európai színtéren folytatott együttműködés lehetősége is szóba került, elsősorban a kereskedelempolitikával és a közbeszerzésekkel kapcsolatban - tájékoztatott Fellegi Tamás.

 

A magyarországi vasúti infrastruktúra fejlesztése több találkozón is napirenden volt. A magyar és a kínai vállalatok keresik a jogi, pénzügyi, szakmai kereteket, a konkrét projektek beazonosításán dolgoznak - mondta a miniszter. Magyarország nem szuperexpresszt szeretne, hanem a vasút modernizálására törekszik hangsúlyozta kérdésre válaszolva Fellegi Tamás. Be kell fejezni a magyar vasutak villamosítását, fel kell újítani a biztonsági rendszereket és a pályaudvarokat.

 

Mindez már önmagában is egy évtizedes program - magyarázta Fellegi azzal, hogy Magyarországnak hasznos lenne technológiai, építési és üzemeltetési szempontból a kínai partnerekkel együttműködni, hiszen Kína e területen a világ élvonalába tartozik. Mivel a vasúti infrastruktúra fejlesztése - a megtérülés kérdéses volta miatt - piaci alapon nehezen képzelhető el, ezért Magyarország finanszírozási területen is partnereket keres - derült Fellegi szavaiból, miközben a miniszter a pénzügyi együttműködés további részleteit firtató kérdésre azt is határozottan leszögezte, hogy Magyarországot a magyar kormány a piacról kívánja finanszírozni.

 

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden Pekingben stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a China Railway Construction Corporation vezetőjével - adta hírül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium keddi közleménye. A megállapodás a két cég közötti hosszú távú együttműködés kereteit rögzíti. A tervek szerint a világ egyik legjelentősebb és legnagyobb integrált építőipari vállalatcsoportjaként számon tartott kínai cég technológiai, építési és finanszírozási eszközökkel vesz részt a MÁV korszerűsítésében.

 

Az együttműködés kierjed a meglévő vasútvonalak korszerűsítésére, az új vasútvonalak felmérésére, tervezésére és megépítésére, a rendszerintegrációra, valamint mozdonyok és vasúti berendezések szállítására és gyártására. A kínai újságírók kérdésére a fejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország fő célkitűzése kikerülni az adósságcsapdából. A jelenlévőket tájékoztatta arról, hogy tíz hónappal ezelőtt milyen állapotban vette át a mostani kormány az országot. Kitért az államadósság 80 százalékos GDP-arányos szintjére, a magas költségvetési deficitre,a munkanélküliségre, a foglalkoztatottság mutatóira.

 

Vázolta a kormány gazdasági programjának főbb elemeit és közölte: Magyarország az idén megkezdi a Nemzetközi Valutaalaptól felvett (IMF) hiteleinek visszafizetését. Az ország finanszírozása biztosított, a kormány világos stratégiával és elszántsággal rendelkezik, s egy olyan programot valósít meg, amelyet a piac elfogad, és amely nem jelent többlet terhet a lakosság számra - állapította meg Fellegi Tamás kínai hallgatósága előtt.  (MTI)


LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás: