Orbán: Magyarország és a nagy európai államok érdeke egybeesik

Orbán Viktor szerint Európa gyengesége abból fakad, hogy eladósodottak a tagállamai, ezért az európai gazdaság talpra állásának legfontosabb feltétele az, hogy szakítani kell néhány olyan dologgal, amely "jégre vitt bennünket", így a hitelből éléssel.

A miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának Brüsszelből, az európai uniós válságkezelő csúcstalálkozó helyszínéről nyilatkozva azt mondta: az európai országok az eladósodás miatt állandóan futnak a piac által támasztott elvárások után, mert "ha nem futunk utánuk, ha nem teljesítjük az elvárásaikat, akkor nem adnak pénzt, amelyből az adósságainkat törleszteni tudnánk". A csúcstalálkozóval kapcsolatban leszögezte: Magyarország és a nagy európai államok érdeke egybeesik.

 

Kiemelte ugyanakkor, hogy bár szükség van közös döntésekre - ellenkező esetben ugyanis az európai gazdaság hanyatlásba zuhan -, minden országnak lehetőséget kell adni arra, hogy a saját útját járja. Magyarország is "nagyon gyakran, a többi európai országtól eltérő intézkedésekkel próbál úrrá lenni" saját nehézségein - mutatott rá Orbán Viktor, aki aláhúzta: olyan döntések nem születhetnek, amelyek rosszak lennének Magyarországnak, így például az, ha az európai államok az adórendszereik egymáshoz való közelítésének útjára lépnének.

 

Orbán Viktor - mint mondta - ezt mindenképpen ellenezné, megvétózná, mert Magyarország "versenyképessége éppen az egyszerű, rugalmas, gyors és alacsony adókulccsal operáló adórendszerében van". Erős nemzetekre, erős nemzetgazdaságokra van szükség, ezek ugyanis erősítik a többi országot is - jelentette ki, majd Görögországról szólva rámutatott, a mediterrán állam nem erősíti, hanem gyengíti az EU többi tagállamának gazdasági pozícióját. A kormányfő hangsúlyozta, Magyarországnak az az érdeke, hogy a pénzintézetek konszolidációjába olyan országoknak ne kelljen befizetniük, amelyek nem felelősek a kialakult helyzetért, illetve amelyeknek bankjai nincsenek bajban.

 

Hozzátette, az egyetlen európai méretű, komoly magyar bank, az OTP nem szenved ilyen problémától. Emlékeztetett, az OTP a legutóbbi európai stresszteszten a harmadik helyen zárt a kontinens bankjainak sorában. "Most a végtörlesztés persze nem hozza őket könnyű helyzetbe, nyilván valamit ront a pozíciójukon, de összességében szerintem az OTP egy sokkal szigorúbb válságpróbát is ki tudna állni. De ha mégis baj volna vele, akkor a magyar költségvetés - az OTP nagyságrendje miatt - meg tudna birkózni a feladattal" - fejtette ki. A miniszterelnök szerint úgy tűnik, a "közbölcsesség" az lesz, hogy a bankok oldják meg a problémájukat maguk, ha nem tudják, akkor oldja meg az az ország, amelyhez tartoznak, és ha ez sem megy, akkor "jöjjenek egy európai feltőkésítési forrásért".

 

Hozzáfűzte, valószínűleg elég sokan lesznek, amelyek nem tudják megoldani a problémát, és 100-120 milliárd euró közötti európai forrásigényről lehet szó. Megjegyezte ugyanakkor: a kérdés nem a bankok feltőkésítése - hiszen "Széchenyi óta tudjuk, hogy ha egy országban nem működnek a bankok, akkor az az ország gazdasági hanyatlásra számíthat" -, hanem az, ki fogja a pénzt biztosítani. A leghelyesebb elvnek azt nevezte, ha "mindenki futja a saját kockázatát". Felidézte, Magyarország is kikerült a "függő viszonyból" az Európai Unióhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) képest. "Saját lábunkon állunk, futjuk a saját kockázatunkat, nem további nemzetközi hitelekből, hanem a nemzetközi pénzpiacon felvett hitelekből finanszírozzuk Magyarországot" - mondta.

 

Orbán Viktor kitért arra is, hogy szerinte a vasárnapi EU-s csúcstalálkozón komoly lépéseket tehetnek előre, és úgy látja, szerdán nem kell ismét összejönniük a tagállamok vezetőinek, legfeljebb a pénzügyminisztereknek, illetve az eurózónához tartozó államok vezetőinek. Szavait azzal zárta, hogy a szerdai sikerességhez vasárnap néhány kérdésben egyetértésre van szükség, ezért is tartózkodik Brüsszelben, dacára annak, hogy nem ott volna a helye, hanem Budapesten, "mert 1956-ot ünnepeljük, mert minden, ami ma jó, és esélyt ad a jövőre a mi életünkben, az mind 56-ból fakad". Szombaton megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei az európai bankok összehangolt tőkeemelésének számos részletében, a külügyminiszterek megbeszélésén viszont eltérő álláspontok mutatkoztak azzal kapcsolatban, mennyire szükséges és sürgős az uniós alapszerződések módosítása a gazdasági válságkezelés sikeréhez.

 

Az Európai Néppárthoz tartozó vezetők találkozójára érkezve Orbán Viktor magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy Görögország gyakorlatilag csődbe jutott, és ha nem sikerül választ adni arra, miként lehet megakadályozni e csőd átterjedését más országokra, akkor bajba kerülhet az egész európai gazdaság, benne a magyar is. Az EU-s állam- és kormányfők vasárnapi csúcstalálkozójának fő célja egy átfogó, a piacok bizalmának visszaállítására képes intézkedéscsomag összeállítása. (MTI)


Megvannak az ország legszebb kertjei: megható történeteket is díjazott a Greenman

Harmadik alkalommal hirdették ki a “Greenman – Az Ország Legszebb Kertje” fotópályázat győzteseit. A megmérettetésre idén is az ország minden részéről érkeztek nevezések, a közönség pedig három kategóriában választhatta ki kedvenceit. A pályázat arca, Gundel Takács Gábor is arra biztatta a kertészkedés szerelmeseit, hogy osszák meg velünk kertjük szépségét és történetét.
2026. 08. 17. 01:00
Megosztás:

Sok helyen már vitát gerjeszt a légkondi használata

A hőkupola idején a balatoni szálláshelyeken is előkerült a kérdés: meddig várható el a vendégektől, hogy a saját komfortjuk rovására takarékoskodjanak az energiával? A Balatoni Turizmus Szövetség 200 nyaralót kérdezett meg Tihany, Balatonfüred és Siófokon arról, hogyan reagálnának, ha a szálloda recepciója arra kérné őket, hogy mérsékeljék a légkondicionáló használatát.
2026. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a horvátországi Zára térségében

Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
2026. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás: