Kósa: Magyarország nem adhatja fel alaptörekvéseit

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint Magyarország nem adhatja fel alaptörekvéseit, kizárólag olyan megállapodásokat köthet a költségvetés finanszírozása érdekében, amelyek érdemben nem csökkentik a kormány gazdasági fennhatóságát, önállóságát, és amelyek lehetővé teszik, hogy az adósságkezeléssel, a gazdaság- és családtámogatással, a munkahelyteremtéssel és a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos programjait folytatni tudja a kabinet. Kósa Lajos erről pénteken beszélt az m1 Ma Reggel című műsorában.

 A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a valutalappal.
    

Kósa Lajos a köztelevízióban kijelentette: "az, amit korábban a szocialista kormányok tettek, hogy lényegében egy komplett kormányprogramot írattak az IMF-fel, vagy hajtottak végre szó nélkül - elvették a 13. havi nyugdíjat, a 13. havi fizetést, megszorítások tömkelegét fogadták el, be akarták vezetni az ingatlanadót általánosan és kötelező jelleggel a lakásokra is -, erre nem kerül sor, mert ez az elveinkkel lenne ellentétes".
    

Arra a felvetésre, hogy egy elővigyázatossági hitelmegállapodásról lehet-e szó, a Fidesz-alelnök úgy válaszolt: "nem, arról van szó, hogy azt látjuk, hogy az IMF-fel való együttműködés gazdaságpolitikai megfontolás kérdése", ha az előbbi elveket nem sérti. Olyan mértékű bizonytalanság lett úrrá Európán, amelyben helyes, ha az ember a gazdaságpolitikai taktikai lépéseit újragondolja - mondta.
    

Hiába jelent meg a háromnegyed éves gazdasági növekedéssel kapcsolatban rendkívül biztató adat, hiába nyilatkozta mindenki, hogy a magyar költségvetés 3 százalék alatti hiánya tartható, hiába hajtja végre Magyarország szisztematikusan a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott vállalásokat, mindez "mit sem változtatott például a forint megítélésén". Ezért muszáj olyan eszközökhöz is nyúlni, amelyek kezelik ezt a "ideges hangulatot" - emelte ki.
    

Arra a felvetésre, hogy az IMF eddig szitokszó volt, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig még három napja is kritikusan nyilatkozott a valutaalappal kapcsolatban, Kósa Lajos úgy reagált: ha a körülmények megváltoznak, akkor alkalmazkodni kell hozzájuk. Arra a kérdésre, hogy három nap alatt változtak-e meg a körülmények, azt felelte: "ön a múlt héten számított arra, hogy összeomlik a Berlusconi-kormány?"
    

Megjegyezte, "lehet tudni, hogy bizonyos programokban nem fogadjuk el az IMF álláspontját", de "az IMF-fel való szakítás sosem merült fel". (MTI)

Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány

Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2025. 12. 28. 17:00
Megosztás:

Kriptoforradalom Washingtonból – Az USA elkezdi beépíteni a digitális eszközöket a pénzügyi rendszerébe

Az Egyesült Államok kriptoval szembeni hozzáállása gyökeresen megváltozott. A Trump-adminisztráció visszatérésével már nem az a kérdés, hogy a digitális eszközöknek van-e helyük a pénzügyi rendszerben, hanem az: hogyan illeszkedhetnek bele szabályozott módon. Az amerikai szabályozók mostantól nem elfojtani, hanem integrálni akarják a kriptót – ami sorsfordító lehet az egész iparág számára.
2025. 12. 28. 16:00
Megosztás:

A Tether Bitcoin-bányász óriássá válna – Újabb 2 milliárd dolláros befektetés érkezik

A stabilcoinok piacán domináló Tether új szintre emeli elköteleződését a Bitcoin és az arany iránt. A vállalat vezérigazgatója, Paolo Ardoino szerint ezek az eszközök túl fogják élni az összes fiat valutát – és nem csupán szavakkal, hanem dollármilliárdokkal is alátámasztják ezt a hitet. A Tether friss stratégiája nemcsak a kriptopiacokra van hatással, hanem az arany digitalizációját is új megvilágításba helyezi.
2025. 12. 28. 15:00
Megosztás:

Egyéves mélyponton a „crypto” Google-keresések – lankad a befektetői érdeklődés

A Google Trends adatai szerint világszerte egyéves mélypont közelébe estek a „crypto” keresések, az Egyesült Államokban pedig konkrétan a legalacsonyabb szintet érték el az elmúlt 12 hónapban. Ez arra utal, hogy a lakossági befektetők érdeklődése továbbra is visszafogott a kulcspiacokon.
2025. 12. 28. 14:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok üdvözölte a Thaiföld és Kambodzsa között ismét megszületett tűzszünetet

Az Egyesült Államok üdvözölte szombaton a Thaiföld és Kambodzsa között ismét megszületett tűzszünetet, ami a határkonfliktus újbóli lezárását célozza.
2025. 12. 28. 13:00
Megosztás:

11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segítik a hazai vállalkozásokat

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230-240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 28. 12:00
Megosztás:

KGFB: Fontos év végi határidők közelednek

December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 12. 28. 11:00
Megosztás:

7 millió dolláros veszteség a Trust Walletnél – Teljes kártérítést ígérnek a felhasználóknak

A Trust Wallet, a népszerű kriptopénztárca-szolgáltató, hivatalosan is megerősítette, hogy egy kritikus sebezhetőség miatt 7 millió dollár értékű kriptoeszköz került illetéktelen kezekbe. A problémát a böngészőbővítményük egyik verziója okozta, amelyen keresztül támadók hozzáfértek a felhasználók pénzeszközeihez. A cég gyorsan reagált: teljes visszatérítést ígér az érintetteknek, biztonsági frissítéseket vezetett be, és a közösség támogatására is számítanak. Nézzük a részleteket!
2025. 12. 28. 08:00
Megosztás:

Japán egységes 20%-os adót vetne ki a kriptóra – Új korszak jöhet az adózásban és a kereskedelemben

Japán radikálisan átalakítaná a kriptovaluták adózását: a jelenlegi, akár 55%-os progresszív kulcsokat egy egységes, 20%-os adó váltaná fel a 2026-os adóreform keretében. Az intézkedés célja, hogy a kriptobefektetések ugyanolyan megítélés alá essenek, mint a részvények vagy befektetési alapok – ezzel ösztönözve a kereskedelmet, az innovációt, és megszüntetve a befektetői bizalmatlanság egyik legfőbb okát. Mutatjuk, hogyan változna a rendszer, kiket érint, és mit várnak tőle az iparági szereplők.
2025. 12. 28. 07:00
Megosztás:

Kriptovaluta fedezetű hitelek jöhetnek Oroszországban – A Sberbank a Bitcoin mögé nézne

Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank komolyan fontolgatja a kriptovalutával fedezett rubelalapú hitelek bevezetését. A Bitcoin és az Ethereum, valamint akár tokenizált fémek és stabilcoinok is megjelenhetnek fedezetként. A lépés új fejezetet nyithat a hagyományos bankrendszer és a digitális eszközök integrációjában – miközben az orosz szabályozás is fokozatosan nyit a kripto irányába.
2025. 12. 28. 06:00
Megosztás:

Japán új kriptós adóreformja 2026-ra: Változnak a szabályok, jöhet a különadózás

Japánban új korszak kezdődhet a kriptovaluták adózásában. A 2026-os adóreform tervezete jelentős fordulatot hozhat a digitális eszközök megítélésében: a spekuláció helyett immár a hosszú távú vagyonépítés eszközeként tekintenének a kriptókra. A kormánykoalíció javaslatai alapján különadó jöhet a spot kereskedésre, derivatívákra és kriptós ETF-ekre – de nem minden kriptós jövedelemre vonatkozik majd az új szabályozás. Mutatjuk a részleteket!
2025. 12. 28. 05:00
Megosztás:

Tőzsdére mennek a kriptós óriások – Rekordévet zárt az iparág az IPO-k terén

2025 igazi áttörést hozott a kriptovaluta szektor számára a nyilvános részvénykibocsátások (IPO) világában. Az elmúlt év nemcsak az iparág magára találását jelezte, hanem egyértelművé tette: a kripto cégek komolyan versenyre kelnek a hagyományos pénzügyi szereplőkkel a tőkepiacokon. A Coinbase 2021-es tőzsdei debütálása után most több szereplő is sikerrel vette az IPO-akadályokat, miközben mások még csak készülnek a nagy lépésre. Nézzük, mi történt 2025-ben, és mire számíthatunk 2026-ban!
2025. 12. 28. 04:00
Megosztás:

Átalakul a digitális ökoszisztéma: az AI a keresés mellé lép, nem a helyére

A Similarweb – a világ egyik vezető digitális forgalomelemző vállalata – friss éves jelentése szerint a generatív mesterséges intelligencia egyetlen év alatt a digitális élet alaprétegévé vált. A K&H tapasztalatai is azt mutatják, hogy a globális trendek a banki ügyfelek elvárásait is formálják: egyre többen keresnek gyors, természetes és személyre szabott digitális támogatást a pénzügyeikben.
2025. 12. 28. 03:00
Megosztás:

A kormány 11 pontos, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230–240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget.
2025. 12. 28. 01:30
Megosztás:

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás: