Lázár János a Die Weltnek: a Fidesz egy új konzervativizmust képvisel

A Fidesz által képviselt új konzervativizmusról beszélt, és a leghatározottabban elutasította a párt, illetve Orbán Viktor miniszterelnök "demokratikus érettségével" kapcsolatos külföldi és hazai kételyeket Lázár János a Die Welt keddi számában megjelent interjújában.

 A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a német konzervatív napilapnak cáfolta, hogy Magyarországon a volt kormányfők esetleges elítélése érdekében visszamenőleg módosítanák a törvényeket. Pártja célkitűzéseiről szólva a frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a Fidesz egy új értékekre támaszkodó, széles és erős középréteget akar. A szóban forgó értékek között a kemény munkát, a szorgalmas tanulást, a felelősséget, a takarékoskodást és a környezetvédelem-tudatos gondolkodást említette, és mindezt egy új konzervativizmusnak nevezte.
    

Mindennek kapcsán Lázár János utalt arra, hogy az Európai Unióban, de a magyar értelmiség köreiben is egyesek komolyan kétségbe vonják a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök "demokratikus érettségét". A frakcióvezető ezt a leghatározottabban elutasította. "Követünk el hibákat, mint mindenki, aki sokat dolgozik. De demokratikusan választottak meg bennünket, és természetesen demokratikus értékeket képviselünk" - hangsúlyozta a politikus, aki a lap kérdésére válaszolva az említett kételyeket a magyar baloldali pártok magatartásával indokolta. A szóban forgó pártok - mint utalt rá - gyengék a parlamentben, mert kevesen szavaztak rájuk. Azt azonban sikerült elérniük, hogy a magyar belpolitika harcmezejét Brüsszelbe és Berlinbe helyezzék át, ahol jó kapcsolatokkal rendelkeznek - tette hozzá.
    

A frakcióvezető a volt kormányfők esetleges bírósági felelősségre vonását firtató kérdés kapcsán emlékeztetett arra, hogy a magyar államadósság néhány év alatt 53 százalékról 85 százalékra emelkedett. Ennek drámai következményei voltak Magyarország számára - jelentette ki Lázár János, hozzátéve ugyanakkor, hogy soha nem fognak egyetlen bírónak sem utasítást adni. Ha valaki azonban hibát követett el, és megsértette az akkor érvényes törvényeket, akkor azt ki kell vizsgálni - fogalmazott a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, hangsúlyozva: "Senkit nem fogunk elítélni, de senkit nem is mentünk felé. Ez a bírók dolga." Ezzel összefüggésben pedig cáfolta és esztelenségnek nevezte, hogy a volt miniszterelnökök esetleges elítélése érdekében Magyarországon visszamenőleges hatállyal módosítanák a törvényeket.
    

A parlament által tervezett törvényhozási munkát ismertetve Lázár János első helyen az új párttörvényt, valamint az új választási törvényt említette. Az új párttörvény kapcsán az átlátható pártfinanszírozást emelte ki, az új választási törvénnyel kapcsolatban pedig elsődlegesnek nevezte, hogy a Magyarországon élő kisebbségek - mint például a németek, a horvátok és a romák - saját képviselőket küldhessenek a parlamentbe. "A kormány számára a kisebbségek integrációja központi feladat" - hangsúlyozta Lázár János.
   

A lap kérdésére válaszolva a parlamenti frakcióvezető elutasította a társasági adó európai harmonizálását. Lázár János szerint Magyarország soha nem fogadja el a társasági adóalap kiszámításának egységesítését vagy akár a szóban forgó adó harmonizálását. Ez - mint fogalmazott - "halálos" lenne a magyar gazdaság számára, de rendkívül káros lenne a magyarországi képviselettel rendelkező, kereken 8000 német vállalat számára is. Az európai gazdasági kormányzás nem jelenthet egyenlősdit, annak sokkal inkább az egészséges versenyt kell elősegítenie - jelentette ki az interjúban a frakcióvezető. (MTI)

Ezeket a részvényeket keresik leginkább a magyar befektetők a nemzetközi piacokon

A magyar befektetők élénk érdeklődést mutatnak a technológiai szektor, a kriptovaluta-piac és a nemesfémek iránt, kiegészítve olyan ETF-ekkel, amelyek kriptovalutákra, széles piacra és defenzív kötvényekre fókuszálnak. A legnépszerűbb eszközök listája jól tükrözi az innováció (pl. mesterséges intelligencia, kripto) és a konzervatív eszközök (pl. arany, kötvények) iránti érdeklődés egyensúlyát. Ez a keverék illeszkedik Magyarország helyzetéhez: fejlett EU-tagállamként befektetési piaca még fejlődőben van. A következtetések a Freedom24 kereskedési platform elemzéséből származnak, amely közel 2900 magyar felhasználó elmúlt évi befektetési szokásait vizsgálta.
2025. 07. 07. 22:00
Megosztás:

Üzemeket zár be Németországban az amerikai Dow vegyipari konszern

A magas működési költségek és a csökkenő kereslet miatt üzemeket zár be Németországban az amerikai Dow Inc. vegyipari konszern.
2025. 07. 07. 21:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
2025. 07. 07. 21:00
Megosztás:

Lefelé korrigált a kiskereskedelem májusban

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom májusi adatait. Kisebb negatív meglepetést okozott, hogy havi szinten lefelé korrigált az adat: az áprilisi 2 százalékos bővülést 1,3 százalékos visszaesés követte. Így az éves növekedés is a vártnál nagyobb lassulást mutatott.
2025. 07. 07. 20:00
Megosztás:

Áttörés!? Az amerikai SEC zöld utat adhat a kriptovaluta ETF-eknek

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) végre megmozdult – új iránymutatása nemcsak a régóta várt kripto ETF-ek előtt nyithatja meg az utat, hanem az egész szektor szabályozásának új szakaszát is elindíthatja. Solana, XRP, sőt, még Trump nevével fémjelzett mémcoin is a sorban áll – de vajon tényleg közeledik a piac áttörése?
2025. 07. 07. 19:00
Megosztás:

Forró helyzet az építőiparban: a klímaváltozás már a betonba is beépül

A nyári kánikula nemcsak a hőérzetünket tolja a határokig, hanem az építőipar fizikai és technológiai tűréshatárát is. Ma már egyre többször kell trópusi forrósággal számolni, ami a legalapvetőbb feladatokat is megnehezíti. Hogyan alakítja át az építőipart a klímaváltozás?
2025. 07. 07. 18:30
Megosztás:

Magyarország felett dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent - mondta a léginavigációs szolgáltatásokat ellátó HungaroControl Zrt. vezérigazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 07. 07. 18:00
Megosztás:

Musk politizál, a Tesla zuhan

Az elektromos autógyártó árfolyama több, mint 6%-ot esett a tőzsdenyitás előtti órákban.
2025. 07. 07. 17:30
Megosztás:

Új személyautók: stabil növekedést mutat Csehország piaca

Három százalékkal 122 639-re nőtt az eladott új személyautók száma az első fél évben Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség a honlapján.
2025. 07. 07. 17:00
Megosztás:

A MET Csoport felvásárolja a KGE német gáztárolóvállalatot

A MET Csoport svájci központú európai energiavállalat 100 százalékban megvásárolta a KGE (Kommunale Gasspeichergesellschaft Epe mbH & Co. KG) nevű, az észak-rajna-vesztfáliai Gronau városában működő földgáztároló-üzemeltetőt. Ezzel a felvásárlással a MET tovább erősíti elkötelezettségét a németországi földgázinfrastruktúra-beruházások iránt.
2025. 07. 07. 16:30
Megosztás:

Az ABB felkerült a TIME magazin „A világ legfenntarthatóbb vállalatai” listájára

Az ABB a TIME “World’s Most Sustainable Companies 2025” című listáján a 14. helyet szerezte meg, Svájcban pedig a harmadik helyen áll az összes iparágat figyelembe véve.
2025. 07. 07. 16:00
Megosztás:

Amit az intimplasztikáról tudni kell

Az intimplasztika napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap. A nők közül sokan küzdenek olyan esztétikai vagy funkcionális problémákkal, amelyeknek megoldása nem tűr halasztást. De vajon miért döntenek egyre többen a beavatkozás mellett? Az okok között találhatjuk az esztétikai megfontolásokat, de gyakran egészségügyi szempontok is befolyásolják a döntést.
2025. 07. 07. 15:30
Megosztás:

Trump megfenyegette a BRICS-országokat

Donald Trump további 10%-os vámmal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek a BRICS „Amerika-ellenes politikáját” követik.
2025. 07. 07. 15:00
Megosztás:

Budapest verhetetlen - hova kérik a legtöbb lakáshitelt?

A lakáshitelek több mint 30 százaléka budapesti ingatlanhoz kapcsolódott idén – derül ki a K&H friss adataiból. Pest vármegye a második helyen áll 15 százalékos aránnyal, míg Győr-Moson-Sopron vármegye 7 százalékkal a harmadik. Sok más vármegyében azonban jóval kevesebb lakáshitelt vettek fel: számos térség részesedése csak 1-2 százalék.
2025. 07. 07. 14:30
Megosztás:

A kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében

A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. A fogyasztás bővüléséhez a bérek növekedése és az áremelések letörését célzó kormányzati intézkedések is hozzájárulnak.
2025. 07. 07. 14:00
Megosztás:

A száraz kontinentális klíma változása sújtja térségünket: gyorsul a nyári felmelegedés, súlyosbodnak az aszályok

Magyarország és a Balkán-félsziget Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartoznak a klímaváltozás miatt. A nyarak forróbbá és szárazabbá válása növeli az aszályok gyakoriságát és súlyosságát, miközben a felmelegedés üteme a 2020-as években újra gyorsul, és az idei év is ezt a tendenciát erősíti. Szabó Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszék munkatársa elemzi a helyzetet és régiónk kilátásait.
2025. 07. 07. 13:30
Megosztás:

Otthon Start: nem lesz elég a jogszabályi feltételeket teljesíteni

Orbán Viktor bejelentése az első saját tulajdonú lakás megvásárlására igényelhető Otthon Start lakáshitelről valósággal felrobbantotta az internetet. Nem véletlen, hiszen már tudjuk, hogy a szeptembertől igényelhető, 3 százalékos fix kamatú lakáshitelnek nem lesz fetétele a házasság és a gyermekvállalás, mint ahogy felső korhatárt sem szabnak majd meg. Hiába felel meg azonban valaki a támogatott konstrukció személyi feltételeinek, a banki hitelbírálaton is át kell menni ahhoz, hogy élhessen az egyedülálló lehetőséggel - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 07. 12:30
Megosztás:

Munkaerőpiaci realitások: hogyan segítenek a Fülöp-szigeteki dolgozók a magyar gazdaságban?

Az elmúlt évtizedek során a magyar munkaerőpiac szerkezete jelentős átalakuláson ment keresztül. A demográfiai csökkenés, az elvándorlás és a gazdasági növekedés együttes hatására egyre több ágazatban vált rendszerszintű problémává a munkaerőhiány. Ebben a helyzetben a külföldi munkavállalók - különösen a Fülöp-szigeteki dolgozók - szerepe nem csupán átmeneti megoldásként, hanem strukturális szempontként jelenik meg. De pontosan hogyan és miért váltak ennyire fontossá a magyar gazdaság számára?
2025. 07. 07. 12:00
Megosztás:

Éves szinten emelkedés, havi összevetésben csökkenés a kiskereskedelemben

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 2,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 07. 07. 11:30
Megosztás:

Mire lesz érdemes figyelni a héten a befektetőknek?

Mínuszosak az irányadó ázsiai tőzsdék a ma reggeli zárás előtt, az USA vámmegállapodások közeledő július 9-i határideje okozta bizonytalanság továbbra is nyomasztja a befektetőket világszerte. A Nikkei225 0,6%-os gyengülést mutat ma reggel, A Shanghai Composite 0,1%-kal morzsolódott le, míg a CSI300 0,5%-os mínuszban áll.
2025. 07. 07. 10:30
Megosztás: