Mosonyi: a Mol sikere a nemzetközi vállalattá alakuláson alapszik

A Mol sikere azon a folyamaton alapszik, amellyel a vállalatot regionális vezetőből nemzetközi szereplővé emelik - mondta Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén, kedden.

 Az elnök a Mol elmúlt tíz évéről szóló előadásában kifejtette: a Mol vezetősége 1999-ben felismerte, hogy a vállalat mindent elért, amit Magyarország határain belül lehetett, és ez egy időben zajlott a régiós energiaipari vállalatok konszolidációjával, ami lehetőséget adott a környező országokbeli terjeszkedésre.
    

Mosonyi szerint kulcsfontosságú volt, hogy a Mol privatizációjakor részvénykibocsátás mellett döntöttek a magyar politikusok. Ezzel a vállalat ki volt téve a piaci viszonyoknak, ami hozzájárult a vállalat átstrukturáláshoz és a versenyképesség növeléséhez. Az átalakítást nyílt és transzparens módon kellett végrehajtani - tette hozzá.
    

Akkor a Mol az a küldetést fogadta el,hogy a vállalat éves szinten kétszámjegyű, a szektorbeli versenytársakhoz képest a legnagyobb növekedést, iparági első nyereségességet, illetve 5 éven belül az akkori 3 milliárd dollárhoz képest 10 milliárd dolláros piaci értéket érjen el - emlékeztetett az elnök.
    

Mosonyi szerint a küldetés végrehajtásának három építőeleme volt: a vállalati portfolió átalakítása, a vállalati kiválósági rendszer kidolgozása, illetve a kereskedelmi üzletág előtérbe helyezése.
    

Az elmúlt tíz év első időszakában a Mol tulajdonhányadot szerzett a szlovák olajipari vállalat Slovnatfban, illetve a horvát INA-ban, de alulmaradt az OMV-vel szemben a Petrom megvásárlásában. "Világos volt, hogy az olajipari vállalatok konszolidációja meg fog történni a térségben. Ezt versenytársaink is felismerték, ám a Mol gyorsabb, ügyesebb, és szimpatikusabb volt a poszt-szocialista államokban" - fogalmazott a felügyelőbizottsági elnök.
    

A második időszakra már lezárult a kelet-közép-európai vállalatok konszolidálása és a Mol a kitermelési üzletágra összpontosított. Mosonyi szerint a 2005-ös olajár-emelkedésekkor egyértelművé vált, hogy a kőolaj-exportáló államok jövedelmük egyre nagyobb hányadát nyerik az energiaforrás-kivitelből, és ez nyomást gyakorol az olajárakra.
    

Az elnök tájékoztatása szerint a Mol bevételének immár 60-70 százaléka származik a kitermelési üzletágból; a kamat, adózás és amortizáció előtti nyereség (Ebitda) 50 százaléka pedig a külföldi működésből. Ez azért is fontos, mert így kevésbé van kitéve a vállalat egyes területeknek, különösen válság idején - érvelt Mosonyi.
    

Mint mondta, a vállalat növekedési szakaszának elején egyértelmű kritériumokat fogalmazott meg a sikerre: "akkor elhatároztuk, hogy a részvényesek érdekének képviselete, a gazdasági racionalitás alapján meghozott döntések, a társadalom és a munkavállalók iránti elkötelezettség, továbbá az üzleti etika írott és íratlan szabályainak betartása jelenti a siker kulcsát" - fejtette ki.
    

A vállalat és az iparág jövőjét firtató kérdésre kijelentette: az energiaipar átalakulóban van. Húsz-harminc éven belül teljesen megváltozik az energiaforrások összetétele: a fosszilis energiahordozók el fognak tűnni, ám a helyettesítő technológiák egyelőre még nem állnak rendelkezésre - fogalmazott Mosonyi. Amíg ezek nem jelennek meg, a szénhidrogének minél hatékonyabb felhasználása lehet a cél - tette hozzá. (MTI)


3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás: