Vajna: a filmalap nem szól bele az alkotói munkába

A Magyar Nemzeti Filmalap nem szól bele az alkotói munkába, sokkal inkább a kereteket akarja biztosítani - fogalmazott Andrew G. Vajna, a filmszakma megújulásáért felelős kormánybiztos a 42. Magyar Filmszemle szakmai fórumán az Uránia Nemzeti Filmszínházban szombaton.

A kormánybiztosi koncepcióról szóló szakmai beszélgetésen elhangzott, a filmtámogatás új rendszerében fontos gondolat lesz, hogy az alkotói erő és a pénzügyi megvalósíthatóság találkozzon. Andy Vajna és Havas Ágnes producer, kormánybiztosi tanácsadó elmondta, az új rendszer bemutatása óta rengeteg kérdést kaptak, és mivel elképzeléseik még nem minden téren öltöttek végleges formát, nyitottak a szakma felől érkező javaslatokra. Andy Vajna kiemelte: a forgatókönyvek jelentik a filmtervek sarkalatos pontját, a beérkező projekteket - nem feltétlenül kész könyveket, hanem szinopszisokat, ötleteket és vázlatokat is - pontrendszer alapján értékelik majd.

 

Az elbírálásnál szempont lesz a történetvezetés, a karakterfejlődés, a jelenetek és a filmterv kulturális mondanivalója. A kormánybiztos szakszerű, garanciákra épülő értékelést ígért, megjegyezte, hogy a forgatókönyvekről döntő bizottságnak lesz saját véleménye, amely ugyanúgy számít, mint a pontrendszer. "Nem lesz megbízásuk arra, hogy másként szavazzanak, mint ahogy szívük diktálja" - jelentette ki a filmes szakember, hozzátéve: az a cél, hogy a filmalap minél szélesebb merítéssel dolgozhasson. "Meg tudunk, és meg is fogunk alapozni egy igazságos rendszert" - mondta. Andy Vajna a legnagyobb kérdésnek azt tartja, hogy a filmalapnak lesz-e miből válogatnia.

 

"Ha megvannak a forgatókönyvek, akkor könnyű a dolog, ha nincsenek, akkor nehéz feladat lesz". Ezért nagy hangsúlyt fektetnek a filmtervek fejlesztésére, egészen addig, míg az anyagok megfelelnek a minőségi követelményeknek. "Filmeket akarunk készíteni, nem visszatartani embereket" - hangsúlyozta a szakma olyan képviselői előtt, mint Pataki Ági producer, Elek Judit és Enyedi Ildikó rendező, Kovács Gábor producer és Szalay Péter dokumentumfilm-rendező. Andy Vajna elmondta: mivel kevés pénz van a művészeti ág támogatására, úgy döntöttek, az új rendszer arra épül, hogy a filmalap végigkíséri a segítségével készült munkákat.

 

"Nem akarunk félretenni pénzeket, amelyeket aztán nem tudjuk, mikor használunk fel" - fogalmazott. Az indulásnál a pontrendszerben számít a projektek mögött álló rendező és producer szakmai múltja, bár a terveket az egyéni projektek alapján szeretnék elbírálni és támogatni. "Jó rendezőknek is vannak rossz filmjeik és fordítva" - magyarázta. Az értékelés rendszerében minden egyes könyvnek meglesz a kritikája, pontosan lehet majd tudni, miért támogatják, miért utasítják el. Ha kell, a filmalap "kölcsön ad" az ötletek fejlesztésén dolgozó szakembereket. Ha az író elfogadja a koncepciót, az alap hetente szeretné látni az új oldalakat - mondta Vajna. A szakma részéről Pataki Ági megjegyezte: kissé rugalmatlannak találják ezt a feltételt.

 

A kormánybiztos arról is beszélt, hogy koprodukciók esetében sem fognak jóváhagyni kedvezőtlen elemeket, csak azért mert a projekt koprodukcióban készül. Andy Vajna szerint a terveket művészi és kereskedelmi oldalról is vizsgálni kell, a felmerült aggodalmakra pedig azt válaszolta, nem az ő ízlése formálja majd a filmkultúrát. Azt viszont el kell fogadni, hogy a filmalap bizonyos költségvetési keretből dolgozik, így ehhez kell igazítani a koncepciót - mutatott rá. Andy Vajna kifejtette: a nyilvános értékelés után következik a projektfejlesztés szakasza, a költségvetés összeállítása, a szereplők és a helyszínek kiválasztása. "Majd jön a legfontosabb kérdés, hogy van-e elég pénz. Ha igen, akkor kezdődhet a forgatás. A filmalap nem akar alkotói beleszólást, felügyelői szerepe lesz" - hangsúlyozta, hozzáfűzve: ebbe beletartozik, hogy a szervezet egyszerűsíteni akarja az elszámolási feladatokat is, ezért ha szükséges, hetente csinál könyvelést.

 

Az alap produkciós megbízottja pedig azt figyeli, hol tart a produkció. Szomjas György rendező ennek kapcsán úgy fogalmazott, kényes feladat állami pénzt fektetni a filmekbe. Az elmúlt 20 évben kialakított magyar modell máshol is vágyott példa lett, lényege az önkormányzatiság volt - mutatott rá. Az európai fórumokkal való együttműködés jelentőségére hívta fel a figyelmet Elek Judit, aki úgy vélekedett, a filmalapnak figyelembe kellene vennie a külföldi műhelyekkel kialakított kapcsolatokat. "Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy nem vagyunk egyedül, szinte csak koprodukciók lettek sikeresek az elmúlt időkben" - fejtette ki. Megjegyezte, fontos a dramaturgiai műhelymunka, a rendező, a producer és a forgatókönyvíró eddig maguk választották ki, hogy kik azok az emberek, akikkel ezt meg akarják valósítani.

 

Havas Ágnes válaszában kiemelte, a filmalap nem korlátozza, hogy ki vesz részt a fejlesztésben. Vajna szerint a filmtervfejlesztés szakaszában még nem, majd csak a gyártás kezdetén lesz szükség projektcégek alapítására. Az első két évben várhatóan a forgatókönyveken lesz a legnagyobb hangsúly - vélekedett a szakember, aki szerint az első évben mintegy 300 millió forintot szánna majd a könyvekre. A filmalap több száz szkriptet támogathat az első pár évben, hogy meglegyen az a 10-20 film, ami elkészülhet - jegyezte meg. Az elbírálás üteme eleinte nehézkesebb lesz, de aztán kialakul a tervek értékelésének remélhetőleg folyamatos ritmusa. A filmtámogatás új rendszerének célja a magyar filmkultúra támogatása, hogy egy magyar film át tudja lépni a határt, fesztiválokon szerepeljen, és lássák a határon túli magyarok, a külföldi közönség. Vissza kell csalogatni a nézőket a mozikba - hangsúlyozta Andy Vajna. (MTI)


Megdőlt az országos melegrekord szombaton

Megdőlt az országos melegrekord szombaton, a korábbi csúcs "egy évet élt" - közölte a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán.
2026. 09. 06. 23:00
Megosztás:

Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás: