Lázár János: a kormány szövetségese a vállalkozói közösség

A magyar kormány legfontosabb szövetségese az a magyar vállalkozói közösség, amely képes önmagát eltartani és másoknak munkát adni - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Vállalkozók napján, amelyet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) rendezett Budapesten.

Kifejtette: a magyar kormány azon dolgozik, hogy új szövetséget ajánljon a magyar vállalkozói társadalomnak, ennek fontos eleme az a támogatáspolitika, amely a következő időszakban további lehetőséget nyit a munkavállalók 60 százalékának munkát adó, magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) előtt.

   
Lázár János elmondta, hogy az európai uniós források 60 százalékát nyitják meg a kkv-k előtt az új elszámolási ciklusban a korábbi 16 százalékkal szemben, és ez olyan lehetőség, amelyre nem volt példa 1990 óta. Ez minimum 4-5 ezer milliárd forintot jelent a magyar kkv-szektor számára.

   
A miniszter kiemelte: dolgoznak azon, hogy a következő években az állam ne kerékkötő legyen, hanem lehetőséget és esélyt teremtsen a vállalkozásoknak, a most induló program javítani fogja az üzleti környezetet.
   
A vállalkozók akkor lehetnek biztonságban, kiszámítható környezetben, ha az állam ügyei rendben vannak - jelentette ki a miniszter, hangsúlyozva: a magyar kormány legnagyobb érdeme, hogy 2010 óta rendbe hozta az állam ügyeit, a vállalkozók számára nem jelent kockázatot a magyar költségvetés helyzete.
   
Lázár János beszélt arról is, hogy Magyarország előtt két olyan időszak van, amely közös kihívás, egyrészt a 2016-os esztendő, amikor lendületet kell adni a magyar gazdaság további növekedéséhez, másrészt a 2020 utáni időszak, amikor az uniós források elfogynak, és nagy kérdés, hogy a magyar gazdaság az uniós források nélkül hogyan boldogul.
   
A magyar kormánynak a jövőben fő szövetségese a magyar tulajdon, a magyar tulajdonos, aki gazdasági produktumot hoz létre - jelentette ki, és elengedhetetlenül szükségesnek nevezte a termelő vállalkozások támogatását, a foglalkoztatás, a munka anyagi terheinek csökkentését.
   
Lázár János szólt arról is, hogy a magyar bürokrácia ma megöli a vállalkozáshoz szükséges kedvet. Szerinte ebben akkor lesz változás, ha minden NAV-tisztségviselő úgy gondolja, hogy a vállalkozók fizetik a munkabérét, és amit csinál az elsősorban szolgáltatás.
   
Hozzátette: nemzetközi összehasonlításban Magyarországon nagy az állam által foglalkoztatottak aránya, meg kell teremteni azt a közigazgatási modellt, amely olcsóbbá, egyszerűbbé és gyorsabbá teszi az állami eljárást.
   
A miniszter hangsúlyozta: az érdekképviseletek nélkül nem döntenek egyetlen kérdésben sem. Példaként említette: nincs arról döntés, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb üzleteknél hány embert kell foglalkoztatni, döntést erről az érdekképviseletekkel közösen alakítanak ki. 
   
A Príma Primissima díjátadó gálára utalva beszéde végén Lázár János megköszönte Csányi Sándornak az OTP elnök-vezérigazgatójának a bank nagyvonalú támogatását, amelyet a magyar társadalom kulturális, gazdasági, szellemi teljesítményének elismeréséhez nyújt.
   
Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a vállalkozók a sikeres magyar gazdaságban érdekeltek. Beszédében felidézte, hogy a munkaadói érdekképviseletek folyamatosan szorgalmazták a bürokrácia csökkentését, az állam olcsóbb működtetését, illetve azt a véleményt, hogy az adósságot dinamikus gazdasági növekedéssel kell "kinőni".
   
A VOSZ az idén tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók napját, amelyre mintegy 600 vállalkozó érkezett az ország minden megyéjéből, az ünnepségen kitüntetéseket adtak át.
   
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje elismerésben részesült Korcsmár István, az Alisca Bau Építőipari Zrt. vezérigazgatója.
   
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Szakács József, a Sza-Lee Kft. alapító tulajdonosa, a VOSZ Csongrád megyei szervezetének elnöke.
   
Magyar Gazdaságért Díj elismerést vett át Bárány László, a Master Good Kft. ügyvezetője, Gulyás Sándor, az Unicorn Work Kft. ügyvezető tulajdonosa, Lóczi Miklós, a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt. elnök-vezérigazgatója, Lődi Dénes, az SFT Felülettechnológiai Kft. ügyvezető igazgatója, Medgyessy Ildikó, az Elegant Design Zrt. elnök-vezérigazgatója, Orbán Balázs, a Forbairt Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, Ritter Géza, az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. vezérigazgatója, Széles Ernő, a BusinessPlus Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, Tóth Istvánné, az Ügyviteli Stúdió Kft. ügyvezető igazgatója.
   
Az Év Vállalkozója elismerésben hatvanhárman részesültek a VOSZ elnökségének döntése alapján üzleti tevékenységükért.     (MTI)

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: