Kósa Lajos: a legnagyobb baj a morál, az erkölcs összeomlása

(MTI) - A morálról, az erkölcsről, az identitástudatról és a rendről beszélt Kósa Lajos a szerencsi Rákoczi vár falai között péntek este egy lakossági fórumon.

Magyarországon a gazdaság, az oktatás, az egészségügy állapota rossz, általános nehézségekkel küzd az ország, ám van olyan bajunk, amely igazából ezeknél is nagyobb - hangoztatta a Fidesz alelnöke a várban összegyűlt több száz ember előtt. Ha egy ember, egy kisebb közösség vagy akár az egész nemzet morálja, erkölcse omlik össze, ott nagyon nagy a baj, és kijelenthetjük, hogy negyven év kommunista uralom után, valamint húsz évvel a rendszerváltás után az emberek, a közösségek erkölcsi, morális állapota rossz - vélekedett Kósa Lajos, aki szerint már néhány erkölcsi alapigazságot sem tudnak értelmezni pontosan az emberek. A politikus azt mondta: nem lehet egy közösség tartósan sikeres morál és erkölcs nélkül, "ezt újjá kell építenünk", fáradságos és hosszú lesz a munka, arra a 3-4 millió magyarra kell támaszkodni, akinek ez evidencia, és meg kell értetni a többiekkel, hogy ez mindenki számára nagyon fontos.

 

Olyan sikeres társadalom nincs a világon, amelynek morálja nincs - szögezte le. Debrecen polgármestere szólt arról, hogy nem létezik olyan közösség és egyén sem, társadalom sem, amely úgy lenne sikeres, hogy nincs neki identitása, nincs neki öntudata, gerince. "A szocializmus negyven éve előszeretettel rombolta ezt le", a magyar nemzeti öntudat erőteljesen rombolódott, és az elmúlt húsz év sem változtatott ezen semmit, az elmúlt húsz év ezt a munkát tovább végezte - mondta, hozzátéve: aki a nemzet öntudatát, identitását akarja elvenni, az gonosz ember. Ne vegye el senki tőlünk azt, ami a mienk, legyen öntudata az embereknek, "nehogy már szégyenkezni kelljen a Kárpát-medencében másokkal szemben" - mondta hallgatósága hangos egyetértését kiváltva, majd megjegyezte: lehet, hogy a szocialistáknak éppen az az identitás nélküli szavazótömeg kell, amelyre négyévente egyszer van szüksége.

 

Bárki kerüljön is kormányra, el kell kezdeni visszaépíteni, helyreállítani a magyar nemzeti öntudatot - szögezte le. Kósa Lajos megemlítette azt is: véleménye szerint összeomlott a rend iránti fogékonyság és képesség. A magyar állam a magyar embernek nem a barátja, hanem az ellensége, a magyar állam a magyar emberben gazembert lát, ez a helyzetet tarthatatlan, ezen változtatni kell - mondta a Fidesz alelnöke, aki szerint az emberek éppen ezért nem jogkövetőek.

A kárpittisztítót bérelni vagy vásárolni hatékonyabb?

Az ipari takarítógépek mindig rendkívül hatékonyan működnek. Ott vannak például a kárpittisztítók, amelyek speciális tulajdonságaik lehetővé teszik a szőnyegek, kárpitok alapos mélytisztítását, amit még a legforgalmasabb helyeken is meg lehet oldani, hogy mindig ideális állapotban legyenek a felületek.
2025. 07. 09. 18:00
Megosztás:

Vegyes inflációs adatok érkeztek Kínából

A fogyasztói árak júniusban 0,1%-kal emelkedtek Kínában az előző év azonos időszakához képest a várt stagnálás helyett.
2025. 07. 09. 17:30
Megosztás:

126 milliós átlaghitel, duplázódó kereslet – 2025-ben berobbant a Széchenyi Kártya

A magyar kormány mindent megtesz a magyarországi kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében. A Széchenyi Kártya Program kiválóan teljesített 2025 első félévében, 8.555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be a programban részt vevő bankok 264,7 milliárd forint összegben. A program továbbra is jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez. Ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent.
2025. 07. 09. 17:00
Megosztás:

Figyelmeztetést kapott az olasz kormány az UniCredit miatt

Az Európai Bizottság formálisan is figyelmeztetést küldött az olasz kormánynak amiatt, hogy túllépett a hatáskörén az UniCredit által a Banco BPM-re tett felvásárlási ajánlat engedélyeztetése során.
2025. 07. 09. 16:30
Megosztás:

A Meta bevásárolta magát a világ legnagyobb szemüveggyártójába

A Facebook anyavállalata egyre nagyobb hangsúlyt fektet a hordható digitális eszközök piacára, és ennek érdekében 3,5 milliárd dollárért 3%-os részesedést vásárolt az EssilorLuxottica szemüveggyártó vállalatban.
2025. 07. 09. 16:00
Megosztás:

Trump megint megrázta a pofonfát

Azon túlmenően, hogy várhatóan az EU is kap levelet tőle holnapig a vámtarifák kapcsán. Lévén, hogy ma van a tárgyalások lezárásának határideje.
2025. 07. 09. 15:30
Megosztás:

Új járat a Budapest Airport kínálatában: 2026-ban indul a Condor Frankfurt-Budapest összeköttetése

A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport bejelentette, hogy a Condor, Németország egyik legismertebb légitársasága 2026. május 1-jétől elindítja Frankfurt-Budapest járatát. A naponta háromszor közlekedő összeköttetés további kapacitást és rugalmasságot kínál a kulcsfontosságú európai hub felé.
2025. 07. 09. 15:00
Megosztás:

Így segít az AI: A hiperautomatizálás teljesen átalakíthatja a munka fogalmát Magyarországon is

Az utóbbi években a folyamatos munkaerőhiány, a nyugdíjazások nagy száma és a növekvő szolgáltatási igények egyre inkább rákényszerítik a szervezeteket működésük modernizációjára Magyarországon. A hagyományos automatizálással ugyan racionalizálni lehetett néhány folyamatot, de ez már nem elég. Ma már még fejlettebb megközelítésre, a hiperautomatizálásra van szükség az átalakításhoz.
2025. 07. 09. 14:30
Megosztás:

A gázfűtés az ipar számára – hatékonyság, gazdaságosság, fenntarthatóság

Az ipari létesítmények fűtési megoldásainál elsődleges szempont a költséghatékonyság, a megbízhatóság és a fenntarthatóság. Mivel ezek az épületek általában nagy belmagassággal, jelentős alapterülettel rendelkeznek, fűtésük nemcsak energetikai, hanem stratégiai kihívás is. Amire persze van megnyugtató megoldás!
2025. 07. 09. 13:47
Megosztás:

Akár 850 millió forint is lehet a viharkárok nagysága

A július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentés érkezett az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik, a viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 09. 13:00
Megosztás:

Az MBH Bank stratégiai partnerként támogatja az MBTSZ által gondozott felsőfokú biztosításszakmai képzést

A biztosítási és pénzügyi szakma jövője szempontjából mérföldkőnek számító pillanathoz érkezett a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) által gondozott képzési program: az MBH Bank csatlakozásával immár nemcsak biztosítótársaságok, hanem a pénzügyi szektor egyik legnagyobb szereplője is stratégiai partnerként állt az ügy mellé. A felsőfokú képzés támogatása így már ágazatközi üggyé is vált – erősítve azt a közös felelősségvállalást, amely az egész piac versenyképességét, bizalmi tőkéjét és jövőjét alapozza meg.
2025. 07. 09. 12:00
Megosztás:

A helyhez kötött szolgáltatások piacán is erősödtek a mobilszolgáltatók

Egyre több háztartás fizet elő egy csomagban több távközlési szolgáltatásra, jellemzően televízióra és internetre – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A több év hírközléspiaci trendjeit áttekintő tanulmány szerint napjainkra a helyhez kötött szolgáltatások egyre inkább a mobilszolgáltatókhoz vándoroltak át, vagyis egyre jellemzőbb, hogy a lakosság a mobil és a vezetékes távközlési szolgáltatásokra ugyanazon szolgáltatónál fizet elő.
2025. 07. 09. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Az ázsiai-csendes-óceáni térség részvénypiacai volatilisen alakultak a vámhíreket követően.
2025. 07. 09. 10:30
Megosztás:

A japán választás közeledtére emelkedtek a fejlett hozamok; 4,6% lett a júniusi hazai infláció

A fejlett piacokon a kötvényhozamok emelkedtek. Ebben fontos szerepet játszott, hogy az amúgy is rendkívül magas, a GDP 240%-ra rugó államadóssággal küzdő Japánban a közelgő felsőházi választás előtt nő a költségvetési élénkítéssel kampányoló pártok népszerűsége, ami ellensúlyozta például az amerikai inflációs várakozások enyhülését.
2025. 07. 09. 10:00
Megosztás:

Óvatosan kezelték a tengerentúli befektetők a vámbejelentések hatását

Keresték a tengerentúli befektetők az irányt a vámháború újbóli fellángolásának árnyékában: az S&P 0,1%-kal, a Dow 0,4%-kal csökkent, a Nasdaq pedig stagnált.
2025. 07. 09. 09:30
Megosztás:

A továbbra is fennálló vámháborús bizonytalanság ellenére emelkedtek az európai tőzsdék

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokkal folytatott vámtárgyalások kimenetele továbbra is bizonytalan, és a határidő közeledik, a vezető nyugat-európai indexek pluszban zártak: az FTSE100, a DAX és a CAC40 mind 0,5% feletti emelkedést mutatott.
2025. 07. 09. 09:00
Megosztás:

Megújult vámfenyegetésekkel gyorsítaná a tárgyalásokat Trump

A tegnapi nap folyamán 14 ország, többek között Japán és Dél-Korea is levelet kapott Donald Trump elnöktől, melyben kijelentette, hogy az érintett országok augusztus elsejétől 25-40% közötti vámokra számíthatnak exportáruikra; így a jelenlegi, 10%-os általános vámszint elvileg ma lejáró határideje kitolódott.
2025. 07. 09. 08:30
Megosztás:

Megduplázódott a lakásbiztosítások száma a viharok nyomán

Az elmúlt napok komoly viharai miatt több mint kétszeresére nőtt a lakásbiztosítások iránti kereslet. A Netrisk adatai szerint a vihart megelőző napon 109 százalékkal, a vihar napján pedig 131 százalékkal kötöttek több szerződést, mint egy átlagos nyári napon. A szélsőséges időjárás nemcsak az otthonokban és az autókban, hanem az utazási tervekben is jelentős károkat okozott, ami az utasbiztosítások iránti érdeklődést is látványosan megemelte. A Netrisk szerint a szélsőséges időjárás erősíti a lakosság biztosítási tudatosságát, azonban a biztosítások akkor nyújtanak valódi védelmet, ha nem utólag, hanem előre, tudatosan készülünk fel.
2025. 07. 09. 07:00
Megosztás:

Panel kontra tégla: ezek a lakások a legkeresettebbek Magyarországon

A legfrissebb adatok alapján a vásárlók minden településtípuson nagyobb érdeklődést mutatnak a téglaépítésű társasházi lakások, mint a panelek iránt. A markáns különbség nemcsak a kereslet alakulásában, de a négyzetméterárakban is egyértelműen megmutatkozik. Ez különösen aktuális lehet most azoknak, akik első lakás vásárlását vagy építését tervezik, kihasználva a napokban bejelentett kedvezményes állami hitelkonstrukciót. Az Ingatlan.com és a Wienerberger közös elemzése rámutat: az értéktartás szempontjából hosszú távon jobban jár, aki akár saját lakhatásra, akár befektetési céllal téglaépítésű ingatlant választ.
2025. 07. 09. 06:30
Megosztás:

A kriptovaluta a legjobb választás az olyan online játékokban, mint az Allyspin?

Az online szórakoztatóipar folyamatos fejlődésével egyre több platform kínál alternatív fizetési módszereket a hagyományos banki szolgáltatások mellett. A digitális pénznemek térnyerése különösen szembetűnő az online kaszinók világában, ahol a gyorsaság és az anonimitás iránti igény egyre nagyobb.
2025. 07. 09. 06:04
Megosztás: