Jön az elektronikus vény: az e-recept

A következő hetekben kiírhatják az e-receptet megalapozó projektek pályázatait, így az elektronikus vényt jövőre már a gyakorlatban is ki lehet próbálni - mondta Surján György, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség-, és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) megbízott főigazgató-helyettese az MTI-nek.

Surján György elmondta: a napokban egy szakmai megbeszélésen észt kollégája ismertette az országában működő elektronikus egészségügyi programokat, köztük az e-recept bevezetésének tapasztalatait. Bemutatott egy olyan szoftvert is, amelyet akár Magyarországon is hasznosítani lehet, s azáltal sokkal egyszerűbben meg tudják valósítani az e-recept működésének minimális technikai előfeltételeit, köztük az elektronikusan elérhető gyógyszeradatbázist, illetve a gyógyszerírásra jogosult személyek elektronikusan elérhető adatbázisát.

 

A következő hónapokban dől el, hogy Magyarországon tudják-e hasznosítani az Észtországban kifejlesztett szoftvert, amely sokkal takarékosabb megoldás lenne, mintha a nulláról kellene kezdeni a munkát - hangsúlyozta Surján György. Az észt kolléga előadásából megismerhették az e-recept észtországi bevezetésének "gyermekbetegségeit" is, így például, hogy a hónap elején, ötödike körül nagy leterheltség keletkezett a rendszerben, mivel a nyugdíjasok ekkor kapták meg nyugdíjukat, s rögtön mentek a patikába kiváltani gyógyszereiket. A főigazgató-helyettes úgy véli: technikai probléma bármikor felmerülhet, ezért a papíralapú gyógyszerfelírás lehetősége hosszú távon sem fog megszűnni. Az észteknek arra is van megoldásuk, ha esetleg a gyógyszertárban áramszünet lenne, s emiatt nem férnek hozzá az elektronikus adatbázishoz.

 

Ebben az esetben a patikus telefonon felhív egy központot, ahol a beteg adatai alapján elmondják, hogy számára milyen gyógyszer adható ki. Kérdéses az e-recept bevezetése kapcsán, hogy miként oldják meg, ha a beteg helyett valaki más váltja ki a gyógyszert. Észtországban ez úgy működik, ha valaki bemegy a gyógyszertárba, meg kell mondani a betegazonosítóját, továbbá saját magát is hitelesen azonosítania kell. Így mivel minden gyógyszerről rögzítik, hogy ki vette fel, megelőzik a visszaéléseket. Emellett viszont a beteg rendelkezhet úgy is, hogy csak ő, vagy az általa megnevezett emberek válthatják ki gyógyszereit - tette hozzá a főigazgató-helyettes.

 

Surján György elmondta, hogy az észt rendszerben nincs úgynevezett interakciós adtabázis, amely azt jelzi, hogy mely gyógyszereket lehet együtt adni, melyeket nem. Kiemelte: világszerte sok komplikációt, illetve halálesetet okoz a nem megfelelő gyógyszerelés, nagy részük ilyen interakciós probléma. A GYEMSZI és az egészségügyi államtitkárság ezért egyetért abban, hogy az elektronikus vényíró rendszernek nem csupán az adatok kezelésében, hanem a hibás döntések kiszűrésében is segítenie kell - hangsúlyozta Surján György.


Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás: