MSZP: az egykulcsos adórendszer tönkretette a gazdaságot

Az egykulcsos adórendszernek tulajdonította keddi sajtótájékoztatóján a szocialista Szanyi Tibor, hogy stagnált a gazdaság a második negyedévben.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden az előzetes számok alapján azt közölte, hogy Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) stagnált az idei a második negyedévben a megelőző negyedévhez és 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők 2,1-2,3 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak.
    

Az MSZP-s Szanyi Tibor szerint ez az adat azt mutatja, hogy az egykulcsos adórendszer tönkretette a magyar gazdaságot. A szocialista politikus emellett azt mondta, hogy a Fidesz-kormány "a zabrálás, dőzsölés és szájalás Bermuda-háromszögében készül elmerülni". A zabrálás kategóriájába sorolta a magánnyugdíjvagyon "kisajátítását", valamint azt, hogy a kormány a munka törvénykönyvének megváltoztatásával "a munkavállalókat készül megnyomorítani, és a munkaadókat akarja olyan helyzetbe hozni, hogy aztán rendesen tejeltethetők legyenek".
    

"Dőzsölésnek tekintjük ugyanakkor azt a kormányzati stílust, azt a bizonyos értelemben fasisztoid kormányzati vonalvezetést, amely teljesen önkényes módon próbálja fényezni a Fidesz nem létező gazdaságpolitikáját" - fogalmazott, és ebbe a körbe sorolta az orosz tulajdonú Mol-pakett visszavásárlását, amely szerinte fölösleges lépés volt, amivel a kormány "a sámlit rúgta ki maga alól", az erre költött pénzt ugyanis más célokra használhatta volna.
    

Szanyi Tibor azt is kijelentette, hogy a kabinet "a legégetőbb társadalmi problémák egyikével sem képes szembenézni". "A valóság az, hogy a bankok visszaélnek (...) a számukra a válság során biztosított rugalmas pályák lehetőségével, és (...) elképesztő, európai méretekben is unikálisnak tekinthető fosztogatásba kezdtek az ügyfeleik vonatkozásában" - értékelte a devizahitelesek helyzetét, megjegyezve, "gyakorlatilag nincs olyan bank Magyarországon, amely meg tudná magyarázni, hogyan számítja ki a hitelek törlesztőrészleteit (...) a kormány pedig ezt mosolyogva tűri és kommunikációs háborút folytat az MSZP-vel szemben".
    

Ezzel összefüggésben a kormányzathoz méltatlannak és alpárinak nevezte a kommunikációs államtitkárság hétfői közleményét, amely szerint a szocialisták elkéstek elképzeléseikkel, és személyes felelősségük van a devizahitelek ügyében kialakult helyzetért. "Az a tény, hogy ezzel a kérdések a kommunikációs államtitkár foglalkozik, jelzi, hogy a Fidesz ebben a kérdéskörben intézkedni nem, mindösszesen ostobán szájalni kíván" - fogalmazott.
    

Szanyi Tibor arra szólította fel a kormányt, hogy tegye meg a devizahitelesek érdekében azokat az intézkedéseket, amelyeket az MSZP hétfőn ismertetett. Véleménye szerint ugyanis az Orbán-kormány jelenleg csak azoknak nyújt segítséget, akik fenn tudják tartani a fizetőképességüket, nem segít azonban annak a 150 ezer családnak, amely legalább három hónapja képtelen törleszteni. "A kormány ebből a 150 ezerből maximum nyolcvan családnak kínálja azt a perspektívát, hogy az ócsai pusztára kitelepíti őket" - húzta alá.   "Nem lopni, nem dőzsölni és nem szájalni, hanem kormányozni kell, különben ez a kormány hónapokon belül elsüllyed a maga által kevert katyvaszban" - mondta befejezésül a szocialista képviselő. (MTI)


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás: