FreeSoft: az első félévben 94 millió forint adózott veszteség

A FreeSoft cégcsoport 2011 első félévében 94 millió forint konszolidált adózott veszteséget könyvelt el - tette közzé a társaság szerdán a BÉT honlapján gyorsjelentésében.

A konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint a cégcsoport 4,1 milliárd forint bevételt ért el, amely 0,9 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának teljesítményét. A bevételekből 3,9 milliárd forint származott értékesítésből, a 183 millió forint egyéb bevétel nagy része pedig kutatás-fejlesztési pályázatokon megítélt támogatásokból.
    

Az üzleti eredmény 36 millió forint veszteséget mutat, ami 70 százalékos javulás a 2010. I. félévi 118 millió forintos üzleti veszteséghez képest. A HUMANsoft-nak 1,8, a FreeSoft-nak 34 százalékkal sikerült növelnie árbevételét, míg a cégcsoport többi tagja, a tárgyidőszakot megelőző évhez képest árbevétel-csökkenést könyvelhetett el.
    

Az árbevétel csökkenését a vállalkozások szigorú költséggazdálkodással ellensúlyozták a jelentés szerint. A HUMANsoft tovább javuló üzleti teljesítményének, és a teljes cégcsoportban megvalósult erős költségkontrollnak köszönhetően, a FreeSoft cégcsoport 2011 első félévében 94 millió forint konszolidált adózott veszteséget ért el, amely a tavalyi első félévi 131 millió forint veszteséghez viszonyítva - tekintettel a nehéz gazdasági körülményekre – mindenképpen pozitív változás - állapítja meg a jelentés.
    

A veszteség következtében a tőzsdei mutatók (egy részvényre jutó eredmény) is általában negatív tartományban maradtak, de javultak, az egy részvényre jutó EBITDA mutató (kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) pedig minimálisan, de pozitívvá vált, az egy részvényre jutó saját tőke 4,9 százalékkal emelkedett.
    

A társaság papírjai a BÉT "B" szekciójában forognak, szerdán 1.840 forinton zártak, az elmúlt egy évben legmagasabb áruk 2.290 forint, a legalacsonyabb 1.521 forint volt. (MTI)

Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására

A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek

2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.

A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
2025. 09. 10. 16:00
Megosztás:

Csoda történt az amerikai tőzsdén!

Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
2025. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek

A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
2025. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?

A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
2025. 09. 10. 14:30
Megosztás:

6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?

2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?
2025. 09. 10. 14:00
Megosztás:

A BlackRock Bitcoin és Ethereum eladásban van - tudnak valamit?

A BlackRock újra elad: közel 300 millió dollárnyi BTC-t és ETH-t mozdítottak meg – jön az árzuhanás?
2025. 09. 10. 13:00
Megosztás:

Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD

Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
2025. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Megugrott a személyi kölcsönök piaca – már 15 millió forint is lehet maximális hitelkeretet

A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
2025. 09. 10. 12:00
Megosztás:

Nem rúghatja ki Trump a Fed-kormányzót

Egy szövetségi bíró átmenetileg megakadályozta Donald Trumpot, hogy elbocsássa Lisa Cookot, a Fed kormányzóját, mivel a kinevezésének visszavonását megtámadó per még folyamatban van.
2025. 09. 10. 11:30
Megosztás:

Vadveszély a magyar utakon – casco nélkül milliós kár érheti az autósokat

Az állatoknak a párzási időszakban megváltozó viselkedése miatt az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetek száma - figyelmeztet szerdai közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 09. 10. 11:00
Megosztás:

Megállt a fejlett piaci hozamok esése; erősödött a dollár az euróval szemben

Az USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala minden idők legnagyobb revízióját hajtotta végre, de a jelentősen negatív munkapiaci korrekció ellenére megállt a globális hozamesés, a tízéves amerikai hozam az öthavi mélypontról közel 5 bázispontos emelkedéssel 4,1% közelébe korrigált.
2025. 09. 10. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a vezető Wall Street-i indexek

Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek szerdán. A nem mezőgazdasági álláshelyek számának szokásos éves revíziója során az eddig ismerthez képest jelentősen csökkent a havi átlagos létszámnövekedés: 2024 áprilisa és 2025 márciusa között a havi átlag 147 000 fős emelkedést 71 000-re mérsékelte USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala.
2025. 09. 10. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai indexek a francia politikai bizonytalanság közepette, amely során hétfőn az eddig kisebbségben kormányzó Francois Bayrou miniszterelnök elvesztette a bizalmi szavazást és lemondott, miután nem sikerült többséget szereznie a hiány csökkentését célzó 2026-os költségvetéshez.
2025. 09. 10. 09:30
Megosztás:

Magyar-szerb katasztrófavédelmi projekt indult uniós támogatással

A kockázatmegelőzést és a katasztrófavédelem összehangolt működését segítő projekt indult uniós támogatással, a kezdeményezésnek köszönhetően a határ vajdasági és magyarországi oldalán is megvalósulnak egymást kiegészítő fejlesztések - tájékoztatta a mórahalmi önkormányzat az MTI-t.
2025. 09. 10. 09:00
Megosztás:

Erre használják a magyarok az AI-t a munkahelyeken

A lakosság 36 százaléka használja a mesterséges intelligenciát (AI) legalább közepes gyakorisággal munkája során, a legtöbben (58 százalék) információkeresésre, kutatómunkára - közölte a GKI Gazdaságkutató legfrissebb reprezentatív felmérése alapján az MTI-vel.
2025. 09. 10. 08:30
Megosztás:

Megint nőtt a 400 leggazdagabb amerikai vagyona, tippelj, kinek van a legtöbb!

A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll - számolt be a Forbes magazin.
2025. 09. 10. 08:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 10. 07:30
Megosztás:

Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom – jönnek a konténerek, robbanás előtt a félpótkocsik vasúti fuvarozása

Új szakaszba lépett a magyar intermodális piac: a tengeri konténerforgalom ugrásszerűen nőtt, a félpótkocsik vasúti fuvarozása dinamikusan bővül, miközben az új EKR-szabályozás hosszú távú támogatási keretet biztosít a zöld átálláshoz. A folyamatok irányát és lehetőségeit a szakma októberben közösen vitatja meg az 5. Kelet-Európai Intermodális Konferencián.
2025. 09. 10. 07:00
Megosztás: