OTP részvény elemzés: felgyorsultak az események
2011. 05. 23. 08:05
A magyar blue chipek közül a héten az OTP és a Mol is közzétette első negyedéves eredményeit, melyek megfeleltek az elemzői várakozásoknak, az árfolyamok javításához azonban kevésnek bizonyultak. Az OTP Bankcsoport első negyedévi 37,2 milliárd forint konszolidált adózott nyeresége 12 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly azonos időszakinál, az elemzői várakozásokat azonban kissé meghaladta. A szakértői kommentárok szerint a növekvő kétes hitelállomány és a stagnáló hiteldinamika továbbra is aggodalomra ad okot. Nem kedveztek a bankpapír árfolyamának a devizahitelesek megmentését szolgáló kormányzati elképzelésekről a héten megjelent újabb információk sem, melyek szerint a korábbi tervekhez képest nagyobb terheket kellene viselniük a bankoknak.
Az OTP árfolyama 6 ezer forint alá esett a múlt heti kereskedésben, 5.920 forinton zárt pénteken, 5,28 százalékkal alacsonyabban az egy héttel korábbi záróáránál. A heti részvénypiaci forgalom 65 százalékát a bankpapír adta 41,6 milliárd forinttal.
Kattintson a grafikonra!
Felgyorsultak az események, mióta kiesett az árfolyam a 6150-6350 forintos sávból. Két nap alatt a Bollinger-szalagból is kiesve 5950 forintos szint alá ereszkedett, amely korábban jelentős ellenállásként funkcionált.
Az elmúlt napok csökkenése után mutatkozhat némi korrekció, azonban amíg a 6050 forintos ellenállási szint alatt marad, addig fennáll a további esés veszélye 5600 forint irányába.
Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek, emelkedett a nyersolaj jegyzése
Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a vezető Wall Street-i indexek: a Dow 0,4%-kal emelkedett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a technológiai túlsúlyú NASDAQ 0,4%-kal esett. A befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus kedvezőtlen hétvégi hírei és az emelkedő olajárak alakították, miközben a befektetők fél szemmel már itt a gyorsjelentési szezon híreire figyelnek. A héten több nagybank, köztük a Goldman Sachs, a Citigroup és a JPMorgan teszi közzé eredmény jelentését, ami mellett a szeptemberi inflációs és konjunktúra adatok is érkeznek.
Pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek
Felfelé kapaszkodtak a vezető európai részvényindexek a hét első kereskedési napján, amikor a befektetők figyelme a közel-keleti konfliktus szélesedéséről és az olajárak, valamint a kötvényhozamok emelkedéséről az induló gyorsjelentési szezon felé fordult. A páneurópai Stoxx600 0,7%-kal került feljebb, melynek többségében erősödni tudó komponensei közül a bankok és a közművek teljesítettek a legjobban, míg a sereghajtók a telekommunikáció és a technológia voltak. Ezzel összhangban a mértékadó európai részvényindexek közül a bankpapír túlsúlyos spanyol IBEX teljesített a legjobban 1,3%-os emelkedésével.
Bitcoin árfolyam elemzés és előrejelzés
Újabb fordulóponthoz érkezett a Bitcoin: miközben az árfolyam visszakapaszkodott 83 ezer dollár fölé, az amerikai inflációs adat ismét jelentősen megmozgathatja a piacot. Az elemzők szerint egy kedvezőtlen meglepetés 80 ezer dollár alá nyomhatja a legnagyobb kriptovalutát, míg az enyhébb infláció 86 ezer dollárig vagy még magasabbra repítheti. A tartós emelkedéshez azonban az intézményi vásárlóknak is vissza kellene térniük.
Erősödött a forint kedd reggelre
Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Különadót vetne ki az olajcégek extraprofitjára a Független Benzinkutak Szövetsége
A nagy olajipari társaságok rendkívüli nyereségének célzott megadóztatását kezdeményezi a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ), és az ebből származó bevételből a tömegközlekedés, a kistermelők, a független benzinkutak, valamint az élelmiszerek és egészségügyi termékek szállítási költségeinek támogatását javasolja - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Több ezer spanyol állampolgár nem szavazhat a novemberi parlamenti választásokon
Több ezren nem szavazhatnak a november 29-i spanyol parlamenti választásokon azok közül, akik a Franco-diktatúrában száműzöttek leszármazottaiként kaptak állampolgárságot, miután a spanyol legfelsőbb bíróság megerősítette választójoguk korábbi felfüggesztését hétfőn Madridban.
Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket
A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.
Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak
Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások
Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?
Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött
Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány
Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben
November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést
Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.