Mellár: gazdaságpolitikai fordulatra van szükség

Gazdaságpolitikai fordulatra van szükség - mondta Mellár Tamás közgazdász professzor a GKI Gazdaságkutató Zrt. által "Újratervezés" címen rendezett csütörtöki budapesti konferencián, ahol Chikán Attila, a Budapest Corvinus Egytem tanára az innováció ösztönzését szorgalmazta, Raskó György agrárközgazdász pedig a magyar élelmiszerek piacvesztésének okait elemezte.

Az IMF-fel való kapcsolatfelvétel és a Moody's leminősítése lényegében bizonyítványosztást jelent a kormány számára - rögzítette Mellár Tamás. Véleménye szerint a valutaalap a különadók határidőre való kivezetését, a végtörlesztési folyamat lezárását és kiadáscsökkentést kéri majd. Megfogalmazása szerint "a kormány a tárgyalások során várhatóan elmegy majd a falig, hogy védje a jelenlegi gazdaságpolitikát".

 

A bevezetett neokonzervatív, etatista és patrióta jellegű gazdaságpolitikát elemezve a KSH volt elnöke elmondta: a hazai nagytőke védelme és helyzetbe hozása önmagában nem jelent megoldást, emellett új egyezséget kell kötni a külföldi tőkével, amely segíti a hazai kis- és középvállalkozásokat is. A szükséges gazdaságpolitikai fordulat elemei között említette Mellár Tamás a gazdaság ágazati szerkezetének átalakítását: a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, valamint a megújuló energiát előállító ágazatok fejlesztését, komplett értékláncok kialakítását.

 

A hazai élelmiszeripar folyamatos piacvesztést szenved el a belföldi piacon, ami jelzi versenyképességének romlását - "válaszolt" Mellár Tamás tézisére Raskó György. Az ismert agrárközgazdász elmondta: 2000 óta a magyar élelmiszertermelés 23 százalékkal zsugorodott, ez az utóbbi hét év alatt 700 milliárd forintot jelent. Jelenleg az import aránya a hazai sertésfogyasztásban, illetve a tej- és tejtermékfogyasztásban 40-42 százalék, a baromfi-termékeknél 13 százalék. A bizonytalan makrogazdasági környezet éppúgy szerepet játszik a piacvesztésben, mint az iparszerű termelést és feldolgozást körülvevő ellenséges kommunikáció - magyarázta az agrárközgazdász.

 

Ehhez járul a feketegazdaság 20 százalékos aránya, ami egyes ágazatokban, így a hús- és baromfiágazatban megközelíti a 30 százalékot, így nem csoda, hogy egyes termelők befejezik a termelést. A fogyasztó először az árat, aztán a minőséget, majd a márkanevet nézi, és csak azután a termék eredetét, így a Vidékfejlesztési Minisztérium törekvése a magyar termék, hazai élelmiszer, hazai feldolgozású élelmiszer meghatározására teljesen felesleges, nem is szólva arról, hogy Brüsszel nem is engedi - magyarázta Raskó György.

 

Az agrárvállalkozó saját példáján mutatta be, hogy egy jelentős új hitelfelvétel szinte lehetetlenné válik: amíg szeptemberben a BUBOR felett 3,5 százalékkal és 1,5 százalékos kezelési költséggel indult a hitelfelvételi ügylete, addig a tárgyalás mostani lezárásakor a bank ajánlata 4,9 százalékos felárról és 10,2 százalékos kezelési költségről szólt, ami azt jelenti, hogy nem kíván hitelezni a bank, hiszen ezek a feltételek elfogadhatatlanok.

 

Mivel Magyarországon aligha lehet erőforrás alapú, azaz nyersanyagbázisra épülő vagy befektetés alapú - külföldiek bankbetéteit vonzó - növekedést megvalósítani, marad az innováció alapú növekedési program - fejtette ki Chikán Attila. Az egyetemi tanár szerint az innováció lényege, hogy a világ olyan termékért hajlandó jó árat fizetni, ami Magyarországon több hozzáadott értéket, főleg szellemi értéket tartalmaz. Ezért is érthetetlen, hogy innovációs járulék, mint adó, rontja a versenyképességet, a gyógyszeripart különadóval terheli a kormány, és az innovációra eddig fordított kormányzati ráfordítás csökken - tette hozzá.

 

Az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere szerint másik jól eladható "magyar érték" az ország helyzete nyomán kiaknázható logisztikai tevékenység, javunkra fordítva azt a múltbeli tanulságot, hogy a "hadak útján" fekszik Magyarország. Annak ellenére, hogy a logisztika és kapcsolt ágazatai a GDP 9-10 százalékát adják, jelenleg "nem érzékelek stratégiát az ágazat fejlesztésére", ez a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium között lebeg - jellemezte a helyzetet Chikán Attila, szorgalmazva a logisztikai fejlesztések koordinációját.

 

A magyar vállalati szerkezetét elemezve a közgazdász professzor elmondta: a multinacionális vállalatok egyértelmű hatékonysági előnnyel rendelkeznek, ami továbbra is húzóerőt jelenthet a magyar gazdaságnak. A multik tevékenységének tovagyűrűző hatása van a kkv-szektorra is, ezt a szektor segíteni kell, de nem úgy, hogy szembeállítjuk a multikkal - magyarázta Chikán Attila. (MTI)

Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával

A karácsonyi bevásárlási roham idén is megtölti a plázákat, ám eközben markáns átrendeződést mutat a magyar kereskedelem térképe. A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma, miközben az online elfogadóhelyek látványosan erősödnek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a karácsonyi forgalom egyre nagyobb része már nem a kasszáknál, hanem a webshopokban realizálódik.
2025. 12. 23. 10:00
Megosztás:

Vállalkozók! Ezek a változások jönnek 2026-ban

Fontos adóváltozások lépnek életbe 2026. január 1-jétől. Emelkedik az alanyi adómentes (AAM) határ, módosul az átalányadózás egyik kulcseleme, a költséghányad, továbbá átalakul a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) minimum alapjának meghatározása is. A módosítások egyszerre jelenthetnek könnyebbséget és új, odafigyelést igénylő feladatokat a vállalkozók számára.
2025. 12. 23. 09:00
Megosztás:

Botrány az Aave-nél: egy elhamarkodott szavazás megrendíti a DeFi egyik zászlóshajóját

Az Aave, a decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb protokollja, ezúttal nem technikai újításaival vagy hozamígéreteivel, hanem belső kormányzási válságával került a figyelem középpontjába. Egy vitatott szavazási kezdeményezés, mely a protokoll márkaeszközeinek DAO alá helyezéséről szól, komoly feszültséget váltott ki a közösségben – és súlyos kérdéseket vet fel a decentralizáció hitelességével kapcsolatban.
2025. 12. 23. 08:00
Megosztás:

Miközben az USA és az EU elad, Ázsia csendben felvásárolja a Bitcoint – íme, miért

A Bitcoin piaca látszólag kiszámíthatatlan – napközben gyengül, éjszaka stabilizálódik vagy enyhén erősödik. Mi állhat ennek a furcsa viselkedésnek a hátterében? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: időzónák és földrajzi különbségek. Míg az Egyesült Államokban és Európában inkább eladnak, addig Ázsiában egyre többen vásárolnak. A globális kereskedési adatok alapján egyértelmű a trend – és talán a jövő is.
2025. 12. 23. 07:00
Megosztás:

Bitcoin bálnák eladják vagyonuk egy részét – 3,37 milliárd dollárnyi BTC mozdult meg decemberben

2025 decemberében látványos mozgások zajlottak a Bitcoin piacon: a legnagyobb kriptotartók – az úgynevezett „bálnák” – több mint 36 000 BTC-t dobtak piacra. Ez a több milliárd dollár értékű eladás komoly kérdéseket vet fel a Bitcoin árfolyamának rövid távú jövőjét illetően, különösen egy ilyen ingadozó piaci időszakban.
2025. 12. 23. 06:00
Megosztás:

Meglepő fordulat: A JPMorgan kriptokereskedést tervez intézményi ügyfeleknek

A Wall Street egyik legnagyobb neve, a JPMorgan Chase, újabb jeleit mutatja annak, hogy a kriptoipar végleg belépett a pénzügyi fősodorba. Bár korábban még élesen kritizálta a Bitcoint, a bank most komolyan mérlegeli a kriptokereskedés bevezetését – igaz, egyelőre csak az intézményi ügyfelek számára.
2025. 12. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, 2026. július 31-ig meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat az Ukrajna elleni agresszió miatt.
2025. 12. 23. 04:00
Megosztás:

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.
2025. 12. 23. 03:00
Megosztás:

Hamarabb utalják a családi pótlékot és a GYES - mutatjuk miért

A Kormány azon dolgozik, hogy a családok anyagi mozgástere tovább bővüljön, és a karácsony valóban az ünnep bensőséges hangulatáról és értékeiről szólhasson.
2025. 12. 23. 02:00
Megosztás:

Eldőlt a magyar nyugdíjak emelése! Itt a Magyar Közlöny hivatalos szövege

A Kormány döntéseit rögzítő jogszabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg, így hivatalos most már minden részlet. Nézzük!
2025. 12. 23. 01:00
Megosztás:

Ekkor érkezik pontosan a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete

Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 23. 00:01
Megosztás:

Top 3 bankolási token valódi hasznossággal jelenleg – melyik a legjobb kriptós előértékesítés idén decemberben?

Ahogy a kriptovaluta-piacok érnek, a „érték” fogalma is csendesen változik. A kereskedők már nem csupán a volatilitásra vagy a rövid távú ármozgásokra koncentrálnak. Ehelyett a figyelem egyre inkább azokra a platformokra irányul, amelyek valós pénzügyi problémákat oldanak meg: pénzmozgatás világszerte, kriptovaluták napi szintű felhasználása, és eszközkezelés súrlódásmentesen. Az ilyen, bankolásra fókuszáló tokenek profitálnak leginkább ebből az elmozdulásból – különösen azok, amelyek már most működő termékekkel rendelkeznek, nem csupán jövőbeli ígéretekkel.
2025. 12. 22. 23:00
Megosztás:

Kína ideiglenes vámokat vet ki az Európai Unióból származó egyes tejtermékekre

Kína ideiglenes importvámokat vezet be egyes, az Európai Unióból (EU) származó tejtermékekre - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium hétfőn.
2025. 12. 22. 22:00
Megosztás:

A 4 legjobb mód hozamtermelésre medvepiacon – a Digitap ($TAP) kiemelkedik a decemberi kriptós előértékesítések közül

A medvepiacok különleges képessége, hogy a passzív jövedelmet passzív stresszé alakítják. Az árfolyamok esnek, a hype eltűnik, és sok hozamtermelő lehetőség megszűnik működni, amint a likviditás elapad. A hozam azonban nem halott – csak egyszerűbb struktúrák felé tolódik, világosabb kockázatvállalással.
2025. 12. 22. 21:00
Megosztás:

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel - közölte a 4iG hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 22. 20:00
Megosztás:

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést

A Kúria felülvizsgálati eljárásban hatályában fenntartotta a jogerős másodfokú ítéletet, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jogszabályoknak megfelelően szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot. A bizalmi vagyonkezelő éveken át jelentős összegű pénzkölcsönöket nyújtott üzletszerűen, engedély nélkül - jelentette be a honlapján hétfőn a jegybank.
2025. 12. 22. 19:00
Megosztás:

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

Rendkívüli volatilitás jellemezte az idei évet az építőiparban. A szektor a tavaszi megtorpanás után az év második felére a kormányzati ösztönzők hatására soha nem látott dinamikát mutatott a lakossági szegmensben. Az Imperial Holding szakértői elemzése szerint az ágazat 2026-ban további 17-19 százalékos áremelkedés előtt áll.
2025. 12. 22. 18:00
Megosztás:

Tilos Budapesten petárdázni a következő helyeken

Az év utolsó napjaiban is varázslatos hangulattal várja a látogatókat Budapest két ikonikus rendezvénye, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas. A belvárosi karácsonyi vásárok az adventi időszak és karácsony után az óévet búcsúztató napokban is a nyugalom és a biztonság szigetei maradnak: az új, átfogó fővárosi szabályozások értelmében egész Budapesten, így az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas területén is szigorúan tilos a tűzijáték és a petárda használata.
2025. 12. 22. 17:00
Megosztás:

Megtéveszthette a fogyasztókat a Douglas parfüméria

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a “Parfümerie Douglas” Illatszer Kereskedelmi Kft.-vel (Douglas) szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás akciótartási gyakorlata és kommunikációja, illetve exkluzivitásra vonatkozó állításai megtéveszthetik a fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság a karácsony előtti utolsó napokban is óva inti a fogyasztókat: vásárlásaik során legyenek körültekintőek, és amennyiben lehetséges mindig nézzék meg az alternatív ajánlatokat is.
2025. 12. 22. 16:00
Megosztás:

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak

Számos adózási könnyítést hoz 2026 a kkv-knak: emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az átalányadózóknál, sokkal kevesebb bevallást kell beadniuk az egyéni vállalkozóknak, akiknek a NAV hivatalból intézi a biztosítotti bejelentését. Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 12. 22. 15:00
Megosztás: