OTP: harmatos utolsó negyedév, 151,5 milliárd forint nyereség 2009-ben

Az OTP Bankcsoport a közel két és félszeresére duzzadó kockázati költségek ellenére éves szinten 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el, ami ugyan 31 százalékkal elmarad a 2008. évitől, azonban így is mintegy 6 milliárd forinttal meghaladja az előzetes elemzői konszenzust és a menedzsment előrejelzését - tette közzé a bank kedden publikált gyorsjelentésében. (MTI)

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint a bankcsoport negyedik negyedéves korrigált adózott profitja 20,5 milliárd forint volt, kevesebb, mint fele az előző negyedévinek, elsősorban a rekordszintű kockázati költségek miatt.

 

Az IFRS szerinti konszolidált tőkemegfelelési mutató (IFRS CAR) 0,6 százalékponttal javult a negyedév folyamán, és év végére 17,5 százalékra emelkedett, az elsődleges tőke nagysága (Core Tier1) 0,7 százalékponttal, 13,8 százalékra nőtt.

 

Mindkét mutató lényegesen meghaladja a bank legfőbb versenytársainak hasonló mutatóit. A likviditási tartalék szintje 2009 decemberében rekordnagyságot - több mint 6 milliárd EUR-t - ért el úgy, hogy novemberben a bank visszafizette az 1,4 milliárd eurós állami hitel felét. A konszolidált hitelállomány az előző évhez képest 2 százalékkal esett vissza, az elmúlt negyedévben gyakorlatilag változatlan maradt.

 

A konszolidált betétállomány éves szinten 8, negyedéves szinten pedig 2 százalékkal növekedett. Mindennek köszönhetően a konszolidált hitel/betét mutató (121 százalék) éves és negyedéves összehasonlításban is javult (13, illetve 3 százalékponttal csökkent). A nettó kamatbevétel tavaly éves szinten 15 százalékkal emelkedett, ettől némileg elmaradt a negyedik negyedéves javulás (+12 százalék). A nettó kamatmarzs negyedéves alapon 58 bázisponttal, 6,27 százalékra, éves szinten 39 bázisponttal, 6,17 százalékra nőtt.

 

A nettó díj- és jutalékbevételek éves szinten 5 százalékkal csökkentek. A működési költségek az elmúlt negyedévben 15 százalékkal emelkedtek részben szezonális hatások, részben új társaságok konszolidálása következtében, éves volumenük azonban abszolút értékben 14,5 milliárd forinttal mérséklődött. A kiadás/bevétel mutató éves szinten 5,3 százalékponttal, 44,3 százalékra javult, jóval elmaradva az előirányzattól.

 

Bár a konszolidált hitelportfólió minősége tovább romlott, és a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 8,9-ről 9,8 százalékra nőtt, az elmúlt negyedévben a romlás dinamikája már jelentősen mérséklődött, a fedezettségi mutató pedig a negyedik negyedévben 5,2 százalékponttal javult, és megközelítette a 74 százalékot. A hitel- és egyéb kockázati költségek nagysága éves szinten 124 százalékkal emelkedett, 266 milliárd forintot tett ki.

 

Az utolsó negyedévben képzett céltartalék nagysága meghaladta a 83 milliárd forintot. A konszolidált eszközarányos nyereség (ROA) 0,9 százalékponttal, 1,6 százalékra, míg a tőkearányos nyereség (ROE) 9,1 százalékponttal, 13,4 százalékra mérséklődött az elmúlt egy évben. Negyedéves alapon a ROA 1,1 százalékponttal, míg a ROE 9 százalékponttal csökkent.

 

Az egy részvényre jutó negyedéves eredmény (hígított EPS) 76 forint, míg a tizenkét havi érték 570 forint volt. A bankcsoport adózott eredményén felül a saját tőkével szemben közvetlenül értékelt tételek eredményét is tartalmazó éves úgynevezett nettó átfogó eredmény (Net Comprehensive Income) 151,8 milliárd forint, 27 százalékkal kisebb, mint 2008-ban volt. A magyarországi alaptevékenység, az OTP Core (OTP Bank, OTP Jelzálogbank, OTP Lakástakarékpénztár, OTP Faktoring) eredménye az elmúlt negyedévben 37 százalékkal visszaesett, a 178,3 milliárd forintos éves adózott eredmény azonban 34 százalékkal nagyobb az előző évinél.

 

A hazai csoporttagok közül a Merkantil csoport 2009-ben 1,8 milliárd forintos veszteséget könyvelt el. Az OTP Alapkezelő 5,1 milliárd forintos adózott eredményt realizált.

 

Külföldi leányvállalatok

 

A külföldi leányvállalatok közül a DSK csoport tavalyi 25 milliárd forintos adózott eredménye éves szinten 20 százalékos visszaesést jelent, a negyedik negyedéves eredmény viszont 31 százalékkal javult.

 

Az ukrán leánybank a jelentős mértékben növekvő kockázati költségek miatt 2009-ben 43,65 milliárd forintos veszteséget halmozott fel, a bázisidőszak 16,4 milliárd forintos pozitív eredményével szemben. Az utolsó negyedév vesztesége 14,4 milliárd forint volt. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya december végén elérte a 22,3 százalékot.

 

Az orosz leánybank 2009-ben 3,1 milliárd forintos adózott nyereséget ért el, harmadát az előző évinek. A kisebb leánybankok közül a horvát leánybank a több mint megduplázódó kockázati költségek ellenére is 3,2 milliárd forintos adózott eredményt realizált.

 

A román leánybank 1,1 milliárd forintos eredménye közel ötszöröse az előző évinek, portfóliójának minősége csoportszinten a legjobb.

 

A montenegrói bank éves szinten 0,4 milliárd forint nyereséget realizált a 0,8 milliárd forintos negyedik negyedévi veszteséget követően.

 

A szlovák leánybanknál a veszteséges második és harmadik negyedév után az utolsó három hónapban rekordnagyságú veszteség keletkezett, döntően a romló portfólió miatt megháromszorozódó kockázati költségek miatt, így az éves veszteség 6,4 milliárd forint.

 

Jelentős, éves szinten 9,2 milliárd forint veszteséget - ebből közel 8 milliárdot az utolsó negyedévben - produkált a szerb leánybank is a rendkívül konzervatív portfólió értékelés és tisztítás következtében.

 

Az OTP papírok a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak, a hétfői kereskedést 5.573 forinton zárták. Az elmúlt 52 hét során a részvény legalacsonyabb árfolyama 1.232 forint, a legmagasabb 6.264 forint volt.


Több ezer spanyol állampolgár nem szavazhat a novemberi parlamenti választásokon

Több ezren nem szavazhatnak a november 29-i spanyol parlamenti választásokon azok közül, akik a Franco-diktatúrában száműzöttek leszármazottaiként kaptak állampolgárságot, miután a spanyol legfelsőbb bíróság megerősítette választójoguk korábbi felfüggesztését hétfőn Madridban.
2026. 10. 13. 05:30
Megosztás:

Átadták az Egis Gyógyszergyár új központi disztribúciós raktárát Fóton

Átadták az Egis Gyógyszergyár Zrt. új központi disztribúciós raktárát Fóton hétfőn.
2026. 10. 13. 05:00
Megosztás:

Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket

A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
2026. 10. 13. 04:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.

Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 10. 13. 03:30
Megosztás:

Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak

Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
2026. 10. 13. 02:45
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás:

Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás: