Orbán: helyreállt a bizalom a gazdaságunk iránt

Helyreállt a bizalom a magyar gazdaság iránt - így értékelte Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság szerdai döntését a magyar kohéziós pénzek felfüggesztésének feloldásáról. A kormányfő az m1 Az Este című műsorában kiállt a minimálbér-emelés mellett, és felvetette, hogy ezzel párhuzamosan csökkenteni kellene a munkavállalók után fizetendő járulékokat is. Arra, hogy szerinte Magyarország meddig képes IMF-védőháló nélkül megállni a saját lábán, azt felelte: bármeddig.

A kormányfő az interjúban - amelyet azután adott, hogy a kabinet első olvasatban megtárgyalta a jövő évi költségvetés tervezetét - óriási sikernek nevezte az Európai Bizottság döntését, majd hozzátette, korábban szerinte méltánytalanul helyeztek kilátásba büntetést Magyarországgal szemben. "Mi azonban kitartottunk a saját igazunk mellett, a saját gazdaságpolitikánk mellett, és bebizonyítottuk, hogy az igenis jó, az európai érdekekkel egyező gazdaságpolitika, és ezt a kilátásba helyezett büntetést eltörölték" - fejtette ki, hozzáfűzve, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének folyamata a következő év márciusában fejeződhet be, de "innentől kezdve jó irányba mutat, egyenes az utunk".
    

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokról szólva Orbán Viktor azt mondta: "mi holnap reggel is szívesen megkezdünk egy korrekt tárgyalássorozatot, de egyelőre ennek a feltételei még nem jöttek létre; talán június elején létrejönnek, amikor a jegybanktörvényt a magyar parlament módosítja. Abban bízunk, hogy utána a tárgyalássorozat már gyorsabban haladhat előre". Arra a kérdésre, hogy Magyarország meddig képes IMF-védőháló nélkül is a saját lábán állni, azt felelte, bármeddig, az ország mindenképp megáll a lábán. Arra, hogy a hitelek megújításához szükséges forrásokhoz milyen magas kamatokkal jutunk hozzá, a válasz úgy szól, hogy ha van IMF/EU-megállapodás, akkor alacsonyabb kamatokkal, ha nincs, késik, húzódik, akkor drágábban - fejtette ki, hozzátéve, hogy ezért minden józan ember szerint minél hamarabb meg kell kötni az elővigyázatossági megállapodást.
    

Hozzátette, ha a korábban felvett hitelek kamatait nem kellene fizetni 2013-ban, a magyar büdzsé 1,8 százalékos többlettel zárna, a kamatfizetés miatt azonban a hiány 2,2 százalék lesz. Vagyis ha "az előző nyolc év kamatterhei nem nyomnák a vállunkat, akkor ma kizárólag pozitív hírekről, fejlesztésekről, lehetőségekről, jövőről, beruházásokról, új ösztöndíjrendszerről beszélgethetnénk" - mutatott rá.
    

A miniszterelnök ismét kiállt az egykulcsos adórendszer mellett, közölve, hogy szerinte nincs értelme visszatérni a régi, sávos szisztémához, az ugyanis tönkretette az országot. Kitért az áfára, amellyel kapcsolatban megjegyezte, szeretné a mostani három kulcsot "még negyedik, ötödik kulccsal is színesíteni, különösen a luxustermékek irányába, de ehhez még egy küzdelmet az Európai Unióban meg kell sikeresen vívnunk".
    

Szólt az új nemzeti konzultációról is - amelynek során elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdésekben kéri ki a kormány az emberek véleményét -, és reflektált arra a bírálatra, amely szerint a kormány csak önigazolást vár a kérdőívektől. Azt mondta, minden ügy, amelyben kérdést tesz fel a kabinet, az valódi kérdés és nyílt ügy. "Komolyan veszem az embereket, valóban kíváncsi vagyok a véleményükre" - jelentette ki. Példaként említette, hogy a kérdések között szereplő szociális szövetkezetekről szóló rendeletet sem írta alá, mert nem találta azt meggyőzőnek, és közölte, a jogszabályt csak a konzultáció végeztével véglegesítik.
    

A tervek szerint a válságadókat kiváltó új, állandó adónemeket firtató felvetésre azt mondta: a 2010-ben bevezetett bank- és válságadókat sem tudták áthárítani a pénzintézetek és a nagyvállalatok az emberekre, ezért "biztosan találunk majd olyan megoldást, hogy ez a jövőben se sikerülhessen".
    

A miniszterelnök szerint az adatok azt mutatják, hogy ütemesen, jól halad az ország a tíz év alatti egymillió új munkahely programjának végrehajtása irányába. Orbán Viktor azonban úgy véli, nem az a jó kérdés, lehetséges-e egymillió munkahelyet létrehozni, hanem az, hogy lesz-e 5-5,5 millió dolgozó, adófizető, nélkülük ugyanis nem lesz kiszámítható, biztonságos élet, gazdasági rendszer az országban.
    

A kormányfő kiállt a minimálbér-emelés mellett is - amelyre szintén rákérdez a kabinet a nemzeti konzultációban -, felvetette azonban, hogy ezzel párhuzamosan csökkenteni kellene a munkavállalók után fizetendő járulékokat is, és - mint fogalmazott - készen áll arra, hogy ebben "egy jelentős áttörést hajtsunk végre", amelyhez "radikális intézkedésekre" lenne szükség. Az erről szóló döntéshez ugyanakkor megvárja a konzultáció, a soron követekező Európai Tanács-ülés és a júniusi görögországi választások eredményét, utóbbi ugyanis jelentősen befolyásolja az európai gazdasági állapotokat - jelezte.
    

"Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahová vissza fognak jönni a magyar fiatalok. Ebben én hiszek, erre látok esélyt. Magyarországnak kell még néhány év, öt-tíz év, és jobb ország lesz, jobb életet nyújtó, boldogabb ország lesz, mint azok, ahová most elmennek a fiatalok, és akkor vissza fognak jönni" - fejtette ki véleményét a sok fiatal által tervezett elvándorlással kapcsolatban. (MTI)


A NATO-nak nincs terve a Hormuzi-szorosra vonatkozóan, de fontolgatja

A NATO nem készített tervet esetleges hozzájárulására az Irán által blokád alá vett Hormuzi-szoroson keresztül a hajózás biztonságát szavatolni célzó művelethez, de fontolgatja - közölte a NATO európai erőinek főparancsnoka, Alexus Grynkewich tábornok Brüsszelben kedden.
2026. 05. 19. 23:30
Megosztás:

Brit külügyminiszter: globális élelmiszerválság fenyeget a Hormuzi-szoros lezárása miatt

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint globális élelmiszerválságot okozhat a Hormuzi-szoros lezárása.
2026. 05. 19. 23:00
Megosztás:

Bajnokok Ligája - A Budapest Airport készül a repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésére

A Budapest Airport a hatóságokkal és az illetékes szervezetekkel közösen hónapok óta készül az UEFA Bajnokok Ligája döntővel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre, az 1. terminál az esemény idején teljes értékű terminálként üzemel majd, a rendezvény időszakában valamennyi érintett szervezet megerősített létszámmal, teljes kapacitással működik - közölte a Budapest Airport kedden az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 19. 22:30
Megosztás:

Zcash: lezárult a SEC-vizsgálat, miközben a Foundation 36,7 millió dolláros tartalékkal lépett tovább

A Zcash Foundation az első negyedéves jelentésében fontos mérföldkövekről számolt be: az amerikai SEC lezárta a szervezet ellen indított vizsgálatát, a hálózat működése az Electric Coin Company körüli zavarok ellenére is stabil maradt, a kincstár pedig továbbra is jelentős likvid tartalékkal rendelkezik. A privacy coin szektor számára ez különösen fontos fejlemény, hiszen az adatvédelmi fókuszú kriptovaluták továbbra is fokozott szabályozói és tőzsdei figyelem alatt állnak.
2026. 05. 19. 21:30
Megosztás:

Lízingszövetség: folytatódott a lízingpiac bővülése az első negyedévben

Folytatódott a lízingpiac bővülése 2026. első negyedévében, az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett - közölte az MTI-vel kedden a Lízingszövetség.
2026. 05. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 19. 20:00
Megosztás:

Már több mint 1 millió felhasználó használja a Bitget AI kereskedési ökoszisztémáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja bemutatta a Bitget AI-t, egy egységes, mesterséges intelligenciára épülő kereskedési ökoszisztémát, amely piaci elemzést, stratégia-végrehajtást és kockázatkezelést kínál. A rendszer már több mint 1 millió felhasználót ért el, és több mint 1,2 milliárd dolláros kereskedési volument generált 58-nál is több AI-alapú eszközön keresztül.
2026. 05. 19. 19:30
Megosztás:

A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 05. 19. 19:00
Megosztás:

Erősíti együttműködését a hazai termelőkkel a Kifli.hu

Bővíti magyar partneri hálózatát és tovább növeli a friss, helyi termékek kínálatát a Kifli.hu a következő években - mondta az online szupermarket ügyvezető igazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 05. 19. 18:30
Megosztás:

Vendégmunkás-szabályozás: sürgős egyeztetést kér a kormánytól a VOSZ és a WHC Group

A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a WHC-csoport, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
2026. 05. 19. 18:00
Megosztás:

Hogyan tüntesd fel az önkéntes munkát az önéletrajzodban?

Manapság a munkaerőpiaci verseny minden szinten érezhető, és az álláskeresők számára egyre fontosabb, hogy egyedi módon hívják fel magukra a figyelmet. Az önéletrajzban való önkéntes tevékenységek említése különösen meghatározó lehet, hiszen ezek nem csak a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzák, hanem az önéletrajz hitelességét is növelhetik.
2026. 05. 19. 17:30
Megosztás:

A CLARITY Act akár ezermilliárd dolláros stabilcoin-piacot és 10 billió dolláros tokenizációs boomot indíthat el

Az Egyesült Államokban javasolt CLARITY Act az egyik legfontosabb szabályozási fejleménnyé válhat a digitális eszközök piacán.
2026. 05. 19. 17:00
Megosztás:

Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla: átalakuló fizetési szokások a magyar lakosság körében

Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.
2026. 05. 19. 16:30
Megosztás:

Mastercard: a jeggyel utazók egyharmada választotta az érintéses fizetést a budapesti metróvonalakon

A budapesti metróvonalakon az érintéses fizetés április végi bevezetése óta a jeggyel utazók egyharmada váltott jegyet a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatáson keresztül - ismertette Berkes Tibor, a Mastercard közép-európai divíziójának termékfejlesztési vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 16:00
Megosztás:

Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás: