A magyar cégek félelme: honnan lesz szakemberük?

A hazai vezérigazgatók derűlátóbbak a jövőt illetően, mint társaik világszerte – derül ki a PwC legújabb Magyarországi Vezérigazgató Felméréséből. Míg globálisan a vezetők 82%-a, addig Magyarországon 84%-uk bizakodó saját bevételnövekedését illetően. A világgazdaság egészét tekintve a magyar vezérigazgatók 54%-a számít növekedésre, ezzel szemben globálisan ez az érték csak a fele a hazainak. Ugyancsak többségben vannak az optimisták a magyar gazdaság pályájával kapcsolatban: a vezérigazgatók 59%-a vár fellendülést a tavalyi 51%-hoz képest. Az idei válaszokból az is kirajzolódik, hogy a szakemberhiánytól való félelem felértékelte a munkavállalók jelentőségét az első számú döntéshozók szemében.

A PwC Magyarország munkatársai ötödik alkalommal kérdezték meg és összegezték a hazai vállalatvezetők véleményét, partnerségben a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ). 

 

A megkérdezett vezérigazgatók közel háromnegyede (72%) arról számolt be, hogy cégének helyzete javult az elmúlt egy év során. A pozitív folytatásban is hisznek: 84 százalékuk úgy véli, képesek lesznek növekedni a következő 12 hónapban. A globális és a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatban is bizakodóak a vezetők, 54%, illetve 59%-os arányban. 

 

„Öt éve indítottuk el a magyarországi felmérést, és most először tapasztaljuk azt, hogy kismértékben ugyan, de bizakodóbbak a hazai vezérigazgatók, mint társaik világszerte. Azt is érzékeljük azonban, hogy komoly gátját látják a növekedésnek: szakembereket, szakmunkásokat kellene megtartaniuk és toborozniuk ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak a gyorsan változó üzleti környezetben. A válaszadó hazai cégvezetők a technológiai fejlődést tartják az egyik legfontosabb globális trendnek, de az üzletmenetükbe jellemzően csak olyan klasszikus elemeket építenek be, mint az ügyfélkapcsolatkezelő-rendszerek, adatelemzés és a közösségi médiában történő kommunikáció. Vagyis kihívások, ugyanakkor további lehetőségek is adódnak még bőven a hazai üzleti szféra számára” – összegzi a felmérés főbb üzeneteit Nick Kós, a PwC Magyarország vezérigazgatója.   


Mely piacok felé tekintenek a vezérigazgatók?


A felmérés azt mutatja, hogy a hagyományos célpiacok vonzereje továbbra sem csökken. Míg globálisan ismét az USA, Kína és Németország a legvonzóbb befektetési célpontok, addig Magyarországon a vállalatvezetők Németországot tartják a legjelentősebb célpiacnak (38%). Dobogós helyet ért el Románia (21%), valamint Oroszország (16%); a régióban Szlovákia, Ausztria és Csehország kap még egyre nagyobb figyelmet az itthoni vezetőktől. 

 


Jövőkép és aggályok


A kutatás kitér a várható politikai, gazdasági és kereskedelmi trendekre is, azt vizsgálva, hogy a globalizáció lesz-e továbbra is a meghatározó irány vagy inkább a „töredezettség” jellemzi a jövőt.


A válaszokból az látszik, hogy a globalizáció helyett a vállalatvezetők többsége egy többpólusú világ létrejöttét vizionálja: többféle érték-, valamint jogrenddel, gazdasági és kereskedelmi modellekkel. Egy dolog lesz szerintük csupán egységes: az internethez való szabad és nyílt hozzáférés.


A vállalatvezetők szerint a két legmeghatározóbb globális trend, amely befolyásolja majd működésüket a közeljövőben: a technológiai fejlődés, illetve a demográfiai változások. Míg világszerte a vezérigazgatók többsége elsősorban a túlszabályozottságtól (79%), illetve a geopolitikai bizonytalanságtól (74%) tart, addig Magyarországon a vezetők – elsöprő többséggel – a szakemberhiányt vélik a legnagyobb fenyegetettségnek (85%). 

 

„Örömteli, hogy a 6,5% körüli munkanélküliségi mutatónk az egyik legjobb jelenleg az EU28 tekintetében. Ugyanakkor az érem másik oldalát is meg kell vizsgálnunk: több ezer fő hiányzik itthon az IT-ágazatból, a szolgáltató központokból, az egészségügyből, nem is beszélve a vendéglátóiparról és az építőiparról, ahol egyre komolyabb a szakemberhiány. Eljutottunk odáig, hogy a jól képzett munkaerő hiánya lassan a vállalkozások versenyképességét, és így az ország gazdasági növekedését befolyásolja. Mindezt érzékelik a cégvezetők is természetesen, a kutatási adatok szerint például, míg a tavalyi évben csak 62%-uk jelölte meg a szakemberhiányt jelentős problémának, idén ez a szám 85%-ra emelkedett, és ez lett a vállalatvezetők szerint a legnagyobb veszély, ami fenyegeti a sikeres működésüket” – mondta Dr. Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke.

 


Sikertényezők


A szakemberhiány azért is aggasztja különösen a vezérigazgatókat, mert 54%-uk létszámbővítést tervez. Ez jelentős növekedés a tavalyi eredményhez képest; akkor a vezérigazgatók csupán 42%-a mondta, hogy növelné alkalmazottainak számát.


Az utánpótlás szükségességét és a munkaerő-megtartási gondokat felismerve az anyagi kompenzáción felül egyre több vállalati intézkedés irányul a tehetségek megtartására. Már ugyanakkora szerepe van például a munkahelyi kultúra formálásának a tehetségmenedzsmentben, mint a fizetésnek és az anyagi ösztönzőknek (42%), illetve előtérbe került a vezetői utánpótlás biztosítása is (41%). 


A vezérigazgatók szerint vállalatuk stratégiájára az ügyfelek (98%), a versenytársak (96%), a munkavállalók (95%), a kormány és szabályozói hatóságok (95%), illetve a beszállítók (92%) vannak a leginkább hatással. Vagyis a munkavállalók bekerültek a vállalatok legfontosabb érintettjei közé.


Az érintetti elvárásoknak való megfelelés, egyszóval a siker érdekében a szervezetek a következő kiemelt területeken változtatnak: új, fenntartható termékek és szolgáltatások kialakítása (88%), brandépítési, marketing és kommunikációs tevékenység (82%), valamint a munkavállalók jogaival és jóllétével kapcsolatos intézkedések (81%). Ezzel párhuzamosan a technológia szerepe is bővül: a hazai vezérigazgatók 77%-a használná a technológiát a szélesebb körű érintetti elvárások felmérése, illetve az azoknak való megfelelés érdekében. A leginkább megtérülő megoldások között klasszikus elemeket említenek, mint például a CRM-rendszerek és a közösségi média használata. Globálisan már előremutatóbb a helyzet: a vezetők nagyobb arányban hisznek az adatelemzésben és az innovációban. 


„A megkérdezett vezérigazgatók többsége egyetért abban, hogy a siker kritériumai megváltoznak a jövőben. A pénzügyi mutatókon kívül saját eredményességüket leginkább a munkavállalói visszajelzések alapján értékelik, közel 60%-uk nyilatkozott így. Emellett a vezetők 37%-a véli úgy, hogy sikerük megítéléséhez az ügyfelek lojalitása és visszajelzései is kulcsfontosságú mutatószámok” – mondja Mekler Anita, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának cégtársa.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: