A végtörlesztés számai: mennyibe került a bankoknak mindez?

A végtörlesztés összesen mintegy 336 milliárd forint veszteséget okozhat a pénzintézeteknek, de mivel ennek mintegy 30 százalékát a bankadóból leírhatják, a valós nettó veszteség kevéssel 210 milliárd forint fölött van a pénzügyi felügyelet gyorselemzése szerint. A végtörlesztés a bankok jövedelmezőségét és tőkemegfelelését is rontotta.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által kedden közzétett adatok alapján a már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 1.073,7 milliárd forint, az ügyfeleknek azonban ebből a fix árfolyamon csak 776 milliárd forintot kellett kifizetniük január végéig. A fedezetüket igazoló további ügyfelek piaci árfolyamon még további 145 milliárd forintnyi deviza alapú hitelt kívánnak végtörleszteni.

 

A végtörlesztés a felügyelet honlapján szerdán közzétett gyorselemzés szerint összességében 1.074 milliárd forinttal csökkentette a pénzintézetek hitelállományát (a mindenkori aktuális árfolyamon számolva), ami eddig 298 milliárd forint bruttó veszteséget okozott, a már igazolt fedezettel bíró hitelek végtörlesztése pedig további mintegy 38 milliárd forint veszteséget okozhat. Mivel ennek mintegy 30 százalékát a hitelintézetek a 2011. évi bankadóból leírhatják, valós nettó veszteségük valamivel 210 milliárd forint felett lehet majd.

 

A veszteségek egy része a PSZÁF szerint a forint árfolyamának – részben a végtörlesztés hatására bekövetkezett – gyengüléséből adódott. A végtörlesztés koncepciójának elfogadásakor, illetve annak hatályba lépésekor érvényes árfolyam (euró: 289,73 forint; svájci frank 237,05 forint) alacsonyabb volt, mint azon átlagárfolyam, amelyen a végtörlesztések ténylegesen megtörténtek, ami közel 20 százalékkal növelte a bankok veszteségét.

 

Egyes bankok devizapozíciójuk kinyitásával védekeztek a végtörlesztésről szóló bejelentés óta bekövetkezett árfolyamgyengülés ellen, és így mérsékelni tudták további veszteségeiket. A veszteség a bankszektor eszközarányos jövedelmezőségét (ROA) 0,7 százalékponttal, a tőkearányos jövedelmezőséget (ROE) 7,3 százalékponttal rontja. A veszteség a bankok tőkemegfelelésére is jelentős hatással van, a végtörlesztés a kompenzáció ellenére 0,9 százalékponttal csökkentette a szektorszintű tőkemegfelelést.

 

Ténylegesen azonban nem csökkent a tőkemegfelelési mutató, ami a nyereséges bankoknál keletkező negyedik negyedéves eredményeknek köszönhető. A fióktelepek esetében a jövedelmezőség nehezebben, a tőkemegfelelés pedig egyáltalán nem értelmezhető. A szövetkezeti hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások esetében félrevezető lenne szektorszintű eredmény- és tőkehatást számítani, mivel a szektorátlag nagyon alacsony értéket mutat, ugyanakkor a devizahitel állomány – és ezzel a végtörlesztések - koncentráltsága miatt a devizahitelezésben érintett néhány szereplőt jelentős veszteség érte - állapítja meg a felügyelet.

 

A lakosság szeptember végén még 5.600 milliárd forintnyi jelzálogfedezetű devizahitel-állományának forintban számítva valamivel több mint 19 százalékát, devizában számítva 18,2 százalékát törlesztette kedvezményes árfolyamon. A már törlesztett 18,2 százalékon felül további (devizában számolva) 3,3 százalék hitel kiegyenlítéséhez szükséges fedezet meglétét igazolta a lakosság. A végtörlesztések száma és volumene decemberben és januárban volt a legjelentősebb, és a legtöbb hitelt, a megelőző hetek átlagának több mint háromszorosát, az utolsó héten fizették ki.

 

A végtörlesztések megoszlása az intézmények között nem egyenletes. Január végéig a bankoknál a hitelállomány 19, a szövetkezeti hitelintézeteknél közel 18, a fióktelepeknél 14, míg a pénzügyi vállalkozásoknál 9 százalékát fizették vissza. A bankoknál és a fióktelepeknél a várakozásoknak megfelelően a legnagyobb mennyiséget a svájci frank alapú hitelek végtörlesztése tette ki, a frank hitelek 20,7 százalékát fizették vissza, a japán jen alapúaknak pedig 19,4 százalékát, utóbbiak állománya azonban lényegesen kisebb volumenű, mint a frank hiteleké. Az euró alapú hitelek nagy részét 2008 után folyósították 250 forintos euró árfolyam fölött, így az adósok többsége nem volt jogosult végtörlesztésre, ennek megfelelően csak a hitelek 1,5 százalékát fizették vissza a program keretében.

 

A kiváltó hitelek a megvalósult végtörlesztések mintegy negyedét finanszírozták, a többit egyéb megtakarítások felszabadításával fedezte a lakosság. A gyorselemzés szerint 2011. szeptember vége óta megnőtt a biztosítások visszavásárlása, a hosszú távú trendhez képest 41,5 milliárd forinttal. A befektetési alapok jegyeiből a trendhez képest szintén lényegesen többet - 110 milliárd forintot - váltottak vissza a végtörlesztés kezdete óta, mint az azt megelőző időszakban. A banki betétállomány január végéig több mint 100 milliárd forinttal csökkent szeptember végéhez képest, és jelentősen megnőtt az ingatlanpiaci tranzakciók száma is. Mivel az ingatlaneladások értéke a vevő oldalán részben megtakarításokból történt, a becsült ingatlanpiaci tranzakcióknak a felével, mintegy 50 milliárd forinttal számolt a PSZÁF a végtörlesztés forrásaként.

 

Így összességében a végtörlesztett 776 milliárd forint mintegy kétharmadát magyarázza a pénzügyi és egyéb megtakarítások csökkenése. További forrást jelenthetnek a külföldről hazahozott betétek, amelyekről jelenleg még nem áll rendelkezésre adat. Ennek igénybevételére utalhat ugyanakkor az, hogy a végtörlesztés időszakában a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint jelentősen nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány – vélelmezhetően a devizabetétek forintra váltása következtében. A végtörlesztéshez minden bizonnyal igénybe vette a lakosság a korábban készpénzben tartott megtakarításokat is - állapítja meg a felügyelet. (MTI)

11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segítik a hazai vállalkozásokat

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230-240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 28. 12:00
Megosztás:

KGFB: Fontos év végi határidők közelednek

December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 12. 28. 11:00
Megosztás:

7 millió dolláros veszteség a Trust Walletnél – Teljes kártérítést ígérnek a felhasználóknak

A Trust Wallet, a népszerű kriptopénztárca-szolgáltató, hivatalosan is megerősítette, hogy egy kritikus sebezhetőség miatt 7 millió dollár értékű kriptoeszköz került illetéktelen kezekbe. A problémát a böngészőbővítményük egyik verziója okozta, amelyen keresztül támadók hozzáfértek a felhasználók pénzeszközeihez. A cég gyorsan reagált: teljes visszatérítést ígér az érintetteknek, biztonsági frissítéseket vezetett be, és a közösség támogatására is számítanak. Nézzük a részleteket!
2025. 12. 28. 08:00
Megosztás:

Japán egységes 20%-os adót vetne ki a kriptóra – Új korszak jöhet az adózásban és a kereskedelemben

Japán radikálisan átalakítaná a kriptovaluták adózását: a jelenlegi, akár 55%-os progresszív kulcsokat egy egységes, 20%-os adó váltaná fel a 2026-os adóreform keretében. Az intézkedés célja, hogy a kriptobefektetések ugyanolyan megítélés alá essenek, mint a részvények vagy befektetési alapok – ezzel ösztönözve a kereskedelmet, az innovációt, és megszüntetve a befektetői bizalmatlanság egyik legfőbb okát. Mutatjuk, hogyan változna a rendszer, kiket érint, és mit várnak tőle az iparági szereplők.
2025. 12. 28. 07:00
Megosztás:

Kriptovaluta fedezetű hitelek jöhetnek Oroszországban – A Sberbank a Bitcoin mögé nézne

Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank komolyan fontolgatja a kriptovalutával fedezett rubelalapú hitelek bevezetését. A Bitcoin és az Ethereum, valamint akár tokenizált fémek és stabilcoinok is megjelenhetnek fedezetként. A lépés új fejezetet nyithat a hagyományos bankrendszer és a digitális eszközök integrációjában – miközben az orosz szabályozás is fokozatosan nyit a kripto irányába.
2025. 12. 28. 06:00
Megosztás:

Japán új kriptós adóreformja 2026-ra: Változnak a szabályok, jöhet a különadózás

Japánban új korszak kezdődhet a kriptovaluták adózásában. A 2026-os adóreform tervezete jelentős fordulatot hozhat a digitális eszközök megítélésében: a spekuláció helyett immár a hosszú távú vagyonépítés eszközeként tekintenének a kriptókra. A kormánykoalíció javaslatai alapján különadó jöhet a spot kereskedésre, derivatívákra és kriptós ETF-ekre – de nem minden kriptós jövedelemre vonatkozik majd az új szabályozás. Mutatjuk a részleteket!
2025. 12. 28. 05:00
Megosztás:

Tőzsdére mennek a kriptós óriások – Rekordévet zárt az iparág az IPO-k terén

2025 igazi áttörést hozott a kriptovaluta szektor számára a nyilvános részvénykibocsátások (IPO) világában. Az elmúlt év nemcsak az iparág magára találását jelezte, hanem egyértelművé tette: a kripto cégek komolyan versenyre kelnek a hagyományos pénzügyi szereplőkkel a tőkepiacokon. A Coinbase 2021-es tőzsdei debütálása után most több szereplő is sikerrel vette az IPO-akadályokat, miközben mások még csak készülnek a nagy lépésre. Nézzük, mi történt 2025-ben, és mire számíthatunk 2026-ban!
2025. 12. 28. 04:00
Megosztás:

Átalakul a digitális ökoszisztéma: az AI a keresés mellé lép, nem a helyére

A Similarweb – a világ egyik vezető digitális forgalomelemző vállalata – friss éves jelentése szerint a generatív mesterséges intelligencia egyetlen év alatt a digitális élet alaprétegévé vált. A K&H tapasztalatai is azt mutatják, hogy a globális trendek a banki ügyfelek elvárásait is formálják: egyre többen keresnek gyors, természetes és személyre szabott digitális támogatást a pénzügyeikben.
2025. 12. 28. 03:00
Megosztás:

A kormány 11 pontos, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230–240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget.
2025. 12. 28. 01:30
Megosztás:

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás: