Varga Mihály: mindenki jobban jár, ha nem függesztik fel a támogatásokat

Varga Mihály szerint mindenki jobban jár, ha az Európai Uniós pénzügyminiszterek tanácsa nem támogatja a magyar kohéziós támogatások egy részének befagyasztását. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában kedden beszélt erről.

Az Európai Bizottság múlt héten azt javasolta, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós támogatás folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.
    

Varga Mihály szerint a költségvetés méretéhez képest ez nem akkora összeg, mint amekkora veszélyt jósolnak egyesek, de a magyar gazdaság kétségkívül megérezné ennek a forrásnak a hiányát. Ugyanakkor hozzátette: nem tudják pontosan, hogy a felfüggesztés mennyire vonatkozna a már elindított pályázatokra, ugyanis nem ismerik az európai gyakorlatot, mert eddig ilyen döntés nem született.
    

Magyarország precedensértékű döntés előtt áll, ha az Európai Uniós pénzügyminiszterek tanácsa március 13-i ülésén jóváhagyja a kohéziós támogatás befagyasztását - jelentette ki, hozzátéve: ha nem hagyják jóvá, akkor mindenki jobban jár, egy kellemetlen tapasztalattal lesz kevesebb.
    

Varga Mihály bízik abban, hogy a magyar kormány március 13-ig be tudja bizonyítani, hogy méltánytalan eljárás zajlik Magyarországgal szemben. Hozzátette azt is, hogy a kormány várja az uniós értékelését annak a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott javaslatcsomagnak, amiben további hiánycsökkentést vállalt a kabinet. Mint mondta, a szerdai kormányülésen kell a minisztereknek olyan konkrét intézkedésekről beszámolniuk, amelyek számszerűsítik ennek a várható hatását. Varga Mihály szerint úgy kalkuláltak, hogy a GDP 0,3-0,4 százalékát érheti el a csökkentés 2013-ban, ha ezek az intézkedések a tárcák szintjén teljesülnek, de "ha minden kötél szakad" akkor ő, mint államtitkár és az államkincstár elnöke bizonyos kivételekkel beruházásokat is megvétózhat.
    

Azzal kapcsolatban, hogy a nemzeti bank monetáris tanácsa keddi döntésével nem változtatott a jegybanki alapkamat 7 százalékos szintjén, Varga Mihály azt mondta: egyetért a tanács indoklásával, amely szerint az elmúlt hónapban javult Magyarország kockázati megítélése. Extrém helyzetek mindig lehetnek, de ha a helyzet ebben az ütemben javul a következő hetekben, akkor elindulhat egy kamatcsökkentési periódus is - mondta a politikus.
    

Varga Mihályt Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár lemondásának körülményeiről is kérdezték, tekintettel arra, hogy a januárban távozott politikus a mellette kiálló zöldszervezeteknek küldött levélben "évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózatról" írt, amely "mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig". Ángyán József a levélben azt is jelezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "sajnos nem adott lehetőséget" végső döntése okainak személyes megbeszélésére.
    

Varga Mihály ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: Ángyán Józsefben "elég sok olyan, talán indulat vagy sértettség halmozódott fel, ami ezt a levelet megíratta vele". Hozzátette azt is, azok az 1500 hektár földterületnél többet birtokló emberek, akiket a kormány döntése kizárt az állami földek bérletéből, "nyilván csalódottak és keresik a lehetőséget ahol törleszthetnek". Szerinte "ebből a szempontból Ángyán József levele tartalmaz olyan valós okokat, amelyek az ő munkájának megnehezüléséhez vagy később ellehetetlenüléséhez vezettek". Varga Mihály szerint az államtitkárnak "azért elég sok lehetősége" volt arra, hogy a miniszterelnökkel konzultáljon, voltak is ilyen konzultációk, és "az utolsó pillanatig mindig megvolt az a lehetőség, hogy akár közvetlenül, a kormányülés szünetében, az után, a parlamenti ülés szünetében, az előtt vagy az után a miniszterelnököt megállítsa a folyosón, és elmondja, hogy mi a gondja vagy a problémája". Orbán Viktor mindig nyitott az ilyen jellegű konzultációkra - jegyezte meg az államtitkár.
    

Varga Mihály a Fidesz 2014-es jelöltállítási stratégiájáról azt mondta, márciustól kezdődik az a folyamat, amelynek során a választókerületekben működő Fidesz-csoportok választókerületi elnököt javasolnak, akiről a Fidesz elnöke hozza meg a végső döntést. Az így kinevezett választókerületi elnökök lesznek a 2014-es választáson az országgyűlési képviselőjelöltek.
    

Ez egy nehéz folyamat - mondta utalva arra, hogy 2014-től 200 főre csökken a parlament létszáma, és összeférhetetlen lesz a polgármesteri és az országgyűlési képviselői tisztség is. Ugyanakkor - jelezte - nem tartja szerencsésnek, hogy állami állásokkal segítsék a parlamentből kieső képviselőket. "Bocsánat, de a politikán kívül is van élet" - válaszolta arra a kérdésre, mi lesz azzal a politikussal, akinek sem polgármesteri sem országgyűlési képviselői tisztség nem jut. Szerinte egy politikusnak számolnia kell azzal, hogy "ez nem az örökkévalóságról szól, vagy arról, hogy innen visznek a díszsírhelyre", vannak olyan helyzetek, amikor a bizalom fogy el vagy más politikai konstelláció alakul ki és az embernek muszáj váltani. (MTI)

Elindult a kgfb-kampány - lejtmenetben az átlagdíjak

Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versenyeznek: az érintett autósok több mint 80 százaléka ugyanis B10-es besorolással rendelkezik.
2025. 11. 12. 15:00
Megosztás:

Háromszorosára nőtt hazánkban a cukorbetegek száma 20 év alatt

Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és becslések szerint további félmillió ember úgy éli a mindennapjait, hogy nem is tud a betegségéről. Az elmúlt két évtizedben a diabétesszel élők száma megháromszorozódott hazánkban, és közöttük egyre több a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyermek és tinédzser. A krónikus betegség súlyos népegészségügyi és gazdasági kihívást jelent.
2025. 11. 12. 14:30
Megosztás:

Technológiai befektetések: a Constellation Software esete

A modern pénzügyi világ izgalmas terepet nyújt a technológiai szektor iránt érdeklődők számára. A sorozatos akvizíciók és a tőke hatékony felhasználása egyre inkább előtérbe kerülnek, különösen a szoftveriparban.
2025. 11. 12. 13:30
Megosztás:

Könnyed fogyás és természetes támogatás az egészséges élethez

A mai felgyorsult világban sokan keresik azt a megoldást, amivel elérhetik álmaik alakját – méghozzá anélkül, hogy órákat kellene tölteniük drága edzőtermekben vagy drasztikus diétába kezdenének.
2025. 11. 12. 13:00
Megosztás:

Hatékony tárolás: a konténerbérlés előnyei

Eszedbe jutott-e már, hogy a felhalmozott tárgyak és szezonális eszközök mennyire lehetséges korlátoznak az otthoni vagy az irodai térben? A tárolási problémák megoldása egyre több ember és vállalkozás számára jelent kihívást.
2025. 11. 12. 12:30
Megosztás:

Gyengül a lakosság fizetőképessége, borúsak a kilátások

Az előző negyedév enyhe növekedése után ismét csökkenő szakaszba került a fizetőképességi index, amely a lakosság jövedelmi helyzetét a hiteltörlesztések és a számlafizetések függvényében vizsgálja. A mutató 13,7 pontról 9,3-ra esett vissza a harmadik negyedévre, idén pedig már nem is várható érdemi javulás az Intrum és a Gazdaságkutató Intézet előrejelzése alapján.
2025. 11. 12. 12:00
Megosztás:

Akár több százezer forintot spórolhat az életbiztosításon, aki még idén megköti

Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári év, azaz akik még idén kötnek biztosítást, azok még alacsonyabb díjjal tehetik meg azt. Egy előrehozott döntéssel 20 év alatt akár több százezer forintot lehet spórolni.
2025. 11. 12. 11:30
Megosztás:

A kormány megemelte az idei és a jövő évi hiánycélt, megemelte a bankadót

Tegnap Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány az idei és a jövő évi hiánycélt is a GDP 5%-ra emeli (4,3-4,5, illetve 3,7%-ról) annak ellenére, hogy közel 200-200 Mrd. Ft-tal javítja az egyenleget az, hogy a kormány megduplázza jövőre a bankadót és zárol költségvetési tartalékokat.
2025. 11. 12. 11:00
Megosztás:

A kormányzati leállás végével kapcsolatos optimizmus további lendületet hozott az amerikai részvénypiacra

A kormányzati leállás végének közeledte repítette felfelé kedden az amerikai részvényindexeket, a Dow rekordszinten zárt, az S&P 500 0,2%- kal araszolt feljebb.
2025. 11. 12. 10:30
Megosztás:

Új csúcsra került a Stoxx600 és a FTSE100, a várt javulással ellentétben Németországban romlott a gazdasági hangulat

Az amerikai kormányzati leállás küszöbönálló végével kapcsolatos optimizmus tovább fűtött3 az európai részvénypiacokat, a Stoxx600 és a FTSE100 egyaránt rekordszintre emelkedett kedden.
2025. 11. 12. 10:00
Megosztás:

Érkeznek az otthon startos lakások megépülését biztosító szabályok

Érkeznek az otthon startos lakások megépülését biztosító szabályok, a fix 3 százalékos kölcsön hatására évtizedek óta nem látott számban indulnak lakásfejlesztések, cél, hogy az állami ösztönzőkért cserébe a fejlesztők végrehajtsák vállalásaikat, új otthon startos lakások tízezrei épüljenek fel néhány éven belül - írta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán a Facebook oldalán.
2025. 11. 12. 09:30
Megosztás:

A versenyszféra munkavállalóinak 55 százaléka elégedetlen a fizetésével

A vállalkozásoknál foglalkoztatott munkavállalók 55 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ez az arány 6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábban mért szintnél. Ugyanakkor a tavalyi 52 helyett most csak 48 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált. Ebben meghatározó szerepe lehet annak, hogy az alkalmazottak 65 százaléka úgy érzi, tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder októberben elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
2025. 11. 12. 09:00
Megosztás:

Minden, amit az online játékokról tudni szerettél volna

A kaszinók világa mindig is különleges vonzerővel bírt. Van benne valami elegáns, titokzatos és izgalmas, ami egyszerre szól a szerencséről, a taktikáról és a szórakozásról. Magyarországon is sokan rajonganak érte, még ha nem is mindenki lép be egy fényűző kaszinóterembe, hogy kipróbálja a szerencséjét.
2025. 11. 12. 08:28
Megosztás:

Befizetes nelkuli bonuszok megértése – hogyan kerüld el a rejtett csapdákat a magyar online játékokban

A befizetes nelkuli bonuszok, vagyis a befizetés nélküli kaszinó bónuszok egyre népszerűbbek a magyar játékosok körében. Ezek az ajánlatok lehetővé teszik, hogy az új felhasználók kipróbálják a játékokat anélkül, hogy azonnal saját pénzt kellene befizetniük.
2025. 11. 12. 07:57
Megosztás:

Széleskörű összefogás a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek fejlesztéséért

A mai napon öt szervezet írta alá azt az együttműködési megállapodást, amelyben a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek további fejlesztését vállalják a 2025/2026-os tanév 12. PÉNZ7 programjának keretében. Az előző tanévben 1.413 iskola 212 ezer diákja vett részt a témahéten. A mai nappal megkezdődött az iskolák regisztrációja is.
2025. 11. 12. 07:00
Megosztás:

Tovább nő a Digitális Fizetési Index, a jövő az összehangolt edukáción múlik

2024-ben sem szakadt meg a Mastercard Digitális Fizetési Indexének (DFI) ötödik éve tartó növekedése: a mutató most – egy pontos emelkedéssel - 63 ponton áll (a lehetséges 100-ból). Az Index öt éve változatlan módszertannal készül az összehasonlíthatóság érdekében. A növekedés hajtóereje a piaci szereplők digitális fizetési infrastruktúra fejlesztésére irányuló erőfeszítései mellett a szabályozási környezet kedvező változása volt. Az Index három pillére – Infrastruktúra, Tudás és Használat – közül a második, azaz a leglassabban növekvő Tudás lesz a digitális fizetési ökoszisztéma fejlődésének jövőbeni letéteményese. A 2024-es DFI-jelentés ezért az edukáció fontosságát, és ebben az intézményi, illetve üzleti szereplők közös felelősségét állítja a középpontba.
2025. 11. 12. 06:30
Megosztás:

Megjelent a madárinfluenza egy Csongrád-Csanád vármegyében

A madárinfluenza vírus magas patogenitású, H5N1 altípusát igazolták egy Csongrád-Csanád vármegyei hízópulykatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai, az állomány felszámolása megkezdődött, a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hatóság kedden a honlapján.
2025. 11. 12. 06:00
Megosztás:

Szlovénia és Ausztria közös nyilatkozatot írt alá a Mura folyó fenntartható kezeléséről

Szlovénia és Ausztria közös nyilatkozatot írt alá kedden a Mura folyót érintő fenntartható és közös vízgazdálkodásról, amelyet a felek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az árvízbiztonság és a biodiverzitás megőrzése terén folytatott együttműködésük újabb állomásának neveztek.
2025. 11. 12. 05:30
Megosztás:

Lezárult a regisztráció az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2025-ös kampányára

Lezárult az idei, immár 17. Európai Hulladékcsökkentési Hétre (november 22-30. között) tervezett hulladékcsökkentési akciók regisztrációja, így Magyarország az idén 586 akcióval kerül fel az Európai Hulladékcsökkentési Hét nemzetközi térképére. A regisztrált akciók többségét, 53 százalékát a hazai oktatási intézmények alkotják, amely igazolja az intézmények, a pedagógusok és a diákok elkötelezettségét a környezeti ügyek, a környezeti nevelés iránt - tájékoztatott a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 11. 12. 05:00
Megosztás:

Egyre több fiatal lép át a “pénzkapun”

A K&H lakossági ügyfél állományán belül évről évre aktívabbak a fiatalok. A digitalizáció hatására a számlanyitás nemcsak a tudatos pénzkezelés első lépése, hanem belépő a biztonságos és kényelmes digitális bankolás világába is. A K&H tapasztalatai szerint a fiatalok leggyakrabban élelmiszerre költenek, a kiadásaik 22 százaléka erre megy. Második helyen vannak az éttermek majdnem 10 százalékkal, holtversenyben a harmadik helyen pedig a gyorséttermek és pékségeket is magában foglaló egyéb élelmiszerárusító egységek állnak – mindezt bankkártyával vagy okoseszközzel fizetve.
2025. 11. 12. 04:30
Megosztás: