E.ON felmérés: nem hagyta égve otthon a villanyt?
Elsősorban Olaszországban és Magyarországon hangzik el gyakran a vád, hogy „Te hagytad égve a villanyt” a megkérdezettek több mint a fele (52 százaléka) szerint, Németország pedig harmadik helyen van ezen a téren. Itt az emberek 43 százaléka veszik össze azon, ki hagyta égve a villanyt.
Az európaiak közel egyharmada (30 százaléka) egy másik témában is gyakran civakodik: azon, hogy mennyi időt töltenek az okostelefonjukon. Svédországban gyakrabban vádolják ezzel egymást az emberek, mint a villany égve hagyásával (29, illetve 23 százalék). Az olyan viták esetében, hogy „Jobban szereted az okostelefonodat, mint engem” a törökök viszik el a pálmát. Itt az emberek 40 százaléka vádolja azzal a társát, hogy túlságosan sokat simogatja a telefonját – majdnem pontosan annyian, mint amennyien az égő villannyal kapcsolatban civakodnak (40 százalék).
A legbékésebb emberek kétségtelenül Svédországban élnek. Csaknem felük (42 százalék) sohasem vitatkozik az energiáról. A skála másik végén az olaszok vannak, akik pontosan megfelelnek a jól ismert közhelynek, mivel 81 százalékuk vitatkozik az ilyen és még sok más témáról, és ebben még örömüket is lelik – de remélhetőleg gyorsan ki is békülnek.
Az eredmények az „Élet Európában” felmérésből származnak, melyben az E.ON és a Kantar EMNID körülbelül 8000 embert kérdeztek meg Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, a Cseh Köztársaságban, Romániában, Svédországban, Törökországban és Magyarországon.
A fenti sajtóközlemény az E.ON-csoport vezetésének aktuális feltételezéseire és előrejelzéseire, valamint az E.ON számára jelenleg hozzáférhető információkra alapozó, jövőre vonatkozó megállapításokat tartalmazhat. A különféle ismert és ismeretlen kockázatok, bizonytalanságok és egyéb tényezők miatt lényeges eltérés mutatkozhat az E.ON tényleges jövőbeni eredményei, pénzügyi helyzete, fejlődése vagy teljesítménye és a közleményben szereplő becslések között. Az E.ON SE-nek nem áll szándékában aktualizálni vagy a jövőbeni eseményekkel és fejleményekkel összhangba hozni ezeket a jövőre vonatkoz& oacute; megállapításokat, és erre semmilyen kötelezettséget nem vállal.
Kapcsolódó kalkulátorok:
Mennyibe kerül 2017-ben 1 köbméter gáz?