Navracsics: nem módosul az alaptörvény a bírák nyugdíjkorhatára ügyében

Biztosan nem kell módosítani az alaptörvényt a bírák nyugdíjkorhatára ügyében - jelentette ki Navracsics Tibor kedden az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök-helyettes azt azonban elképzelhetőnek tartja, hogy a részletszabályok módosulnak.

 A közigazgatási és igazságügyi miniszter - azzal összefüggésben, hogy az Európai Bizottság múlt héten a bírói tevékenység felső korhatárával kapcsolatban is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen - kifejtette: a kormány megítélése szerint a bírák nyugdíjazásának kérdése az általános nyugdíjreform része, a cél ugyanis az, hogy az általános nyugdíjkorhatár valóban általános legyen. Ezzel szemben az Európai Bizottság megközelítése szerint az ügyben felmerül a diszkrimináció gyanúja - emlékeztetett, megerősítve, hogy a kabinet szerint azonban az általános nyugdíjkorhatár éppen attól általános, hogy nem diszkriminatív, vagyis lehetőség szerint mindenkire vonatkozik.
    

Navracsics Tibor kijelentette: az alaptörvényt biztos, hogy nem kell módosítani. Véleménye szerint nem lesz szó engedményről, az azonban lehetséges, hogy közös megoldás születik. Rámutatott, jelenleg is rendelkezésre áll egy átmeneti időszak annak érdekében, hogy ne egyik napról a másikra kelljen szembesülniük a bíráknak azzal, hogy 70 helyett 62 éves korukban kell nyugdíjba menniük. Az esetleges változtatási lehetőségek között említette ezen átmeneti időszak meghosszabbítását, valamint azt, hogy egyedi kérelem alapján valaki mégis bíró maradhasson. Az is lehet azonban, hogy megmarad a mostani rendelkezés - tette hozzá a tárcavezető. (MTI)

Magyarul is megjelent és ingyenesen hozzáférhető a controlling terület egyik alapműve

Magyar egyetemi hallgatók is tanulhatnak már a külföldön 15 kiadást megélt Controlling című könyvből, ráadásul a Péter Horváth Stiftung (Horváth Péter Alapítvány) jóvoltából ingyen juthatnak hozzá.
2025. 11. 10. 20:00
Megosztás:

Váltás a cégtulajdonosok között: az Y generáció lett a magyar vállalkozások új motorja

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.
2025. 11. 10. 19:30
Megosztás:

Magasabb szerves árbevétel-növekedés a harmadik negyedévben – jelentős volumenbővülés mindkét üzletágnál

A Henkel jelentős árbevétel-növekedést ért el 2025 harmadik negyedévének továbbra is kihívásokkal teli piaci környezetében – a gyengélkedő ipari kereslet és a világszerte visszafogott fogyasztói hangulat ellenére. A vállalatcsoport árbevétele mintegy 5,1 milliárd eurót tett ki, ami 1,4 százalékos szerves növekedésnek felel meg. A csoportszintű bővülést elsősorban az értékesítési volumen kedvező alakulása és a stabil árak támogatták.
2025. 11. 10. 19:00
Megosztás:

Új üzleti központ születik Magyarországon – miért tart most mindenki Debrecen felé?

Miközben a hazai vállalkozások többsége még mindig Budapest központúságában gondolkodik, egyre több szereplő látja meg a növekedés lehetőségét a keleti régiókban is. A közel négy évtizede működő, teljesen magyar tulajdonú OMIKRON Informatika Kft. most Debrecenben nyitott irodát, hangsúlyozva, hogy a régiós jelenlét nem csupán operatív kérdés, hanem hosszú távú üzleti stratégia is lehet.
2025. 11. 10. 18:30
Megosztás:

Parajd - Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal.
2025. 11. 10. 18:00
Megosztás:

Új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Idén történelmi csúcsra emelkednek az amerikai beruházások Magyarországon, ezen a héten újabb egyesült államokbeli cég fejlesztéséről számolhat be a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
2025. 11. 10. 17:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban mintegy már másfél ezer légi járatot töröltek

Az Egyesült Államokban már mintegy másfél ezer légi járatot töröltek helyi idő szerint a hétfő reggeli órákban, a légiirányítók hiánya miatt, ami a kormányzati leállás következménye.
2025. 11. 10. 16:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben

Csökkent az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke októberben, jórészt a bőséges globális kínálat hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
2025. 11. 10. 16:00
Megosztás:

Tájékoztatás a Bakonyi Erőműben történt balesettel kapcsolatban

A Veolia Enegria Magyarország Zrt. csoporthoz tartozó Bakonyi Erőmű Zrt.-ben 2025. november 8-án 13 órakor súlyos munkahelyi baleset történt, amelyben az erőmű három munkavállalója sérült meg. A baleset a porleválasztó filter karbantartása és tisztítása során történt, amikor a filterről kifolyó forró por égési sérülést okozott.
2025. 11. 10. 15:30
Megosztás:

Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3%-os kkv hitelt

Soha nem látott roham indult az új, fix 3%-os kamatozású vállalkozói hitelekért: a Széchenyi Kártya Program hét terméke esetén egyetlen hónap alatt több mint 5000 igénylés és 280 milliárd forintnyi hitelkérelem érkezett. A kedvezményes konstrukció újraindította a vállalati hitelezést, rekord szintre emelve a hitelkeresletet.
2025. 11. 10. 15:00
Megosztás:

A Mazda veszteséggel zárta az első fél évét

A Mazda Motor Corporation japán autógyártó veszteséggel zárta pénzügyi évének első felét, részben a járműeladások csökkenése következtében.
2025. 11. 10. 14:45
Megosztás:

Tíz Black Friday-tipp az NMHH szakértőitől

Az ünnepekhez közeledve egyre többen választják az online vásárlás kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban az internetes rendeléseknél is elengedhetetlen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hírközlés-felügyeleti Igazgatósága az év végi vásárlási szezon kockázataira figyelmeztetve osztja meg szakértői tanácsait, hogy a kivételesnek mondott „Black Friday” akciókkal valóban jól járjunk, és a karácsonyra megrendelt termékeket időben kézhez is kapjuk.
2025. 11. 10. 14:00
Megosztás:

Álláskeresési trendek: egyre kevésbé használjuk a közösségi médiát

Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.
2025. 11. 10. 13:30
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 13:00
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 12:30
Megosztás:

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
2025. 11. 10. 12:00
Megosztás:

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 11. 10. 11:30
Megosztás:

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás: